hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
lemezajánló [nagylemez]  2013. szeptember 24. kedd   16:25
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Machine Head: The Blackening


  Nagy levegőt gyűjtött a Machine Head zenekar a 2003-as Through The Ashes Of Empires lemezt követően, hogy világra szabadítsa az új albumát, nem véletlenül. Nagy volt ugyanis a várakozás – a korábbi bizonytalankodás, iránykeresés után a Through The Ashes album ráállt a helyes irányvonalra, és egészen 2007-ig kellett várni, amíg az oaklandi csapat méltónak találta az új dalcsokrot, az előző albumnál is nagyobb durranás előidézésére. De ha 2003-ban durranásról beszéltünk, akkor 2007-ben csakis az atomcsapás, a nukleáris armageddon lehet a megfelelő szóhasználat...
  Nagyon kevésszer van az ember életében olyan, hogy egy lemeznek már az első hangjai olyan misztikus, ellenállhatatlan vonzerővel bírnak, hogy a hallgató azonnal tudja, - hacsak később valamit nagyon el nem baltáz a banda - hogy mindörökre fogságba esett. A való életben a „szerelem első látásra” a terminológia erre. Én a The Blackening albummal ugyanezt éreztem. Már az első hallgatás után pontosan tudtam, hogy egy olyan definitív metal album szabadult a világra, amilyen jelzőt annak idején, a ´80-as években vagy a ´90-es évek legelején csak a legnagyobb metal klasszikusok érdemeltek ki.
  
  Bár azt lehetett gondolni, hogy a legutóbbi Imperium-nál hatásosabb kezdést nem lehet elképzelni, a Clenching The Fists Of Dissent mégis hozza a szintet. Hasonlóan baljós, vészjósló indítás, és ugyancsak egy bivaly riff üt át a falakon, és szabadítja útjára az igazi őrjöngést. Gyors zúzda, Flynn thrash-es kiabálásával, de a hasonlóan vészjósló súlyosságból előtörő refrén már dallamosabb formát ölt. Szól a lemez, mint az ágyú, Dave McClain minden ütését és lábdobos trappolását tökéletesen hallani. Már az első percektől kezdve fantasztikusan játszik a dobos, érdemes figyelni minden rezdülését. De a gitárszóló sem kutya. Aztán egy ügyes hangulatváltással egy súlyosabb középrészbe csapunk át, ahonnan McClain vezényletével elképesztő gitárszóló-orgia tör elő. Egyszerűen briliáns, milyen ízzel és virtuozitással dobálgatja egymásnak a témákat Robb Flynn és Phil Demmel. A gitárduó egyébként az egész lemez folyamán legendásat alkot.
  Még mindig nincs vége, egy jó kis csordavokálos, ököllengetős biztatás következik néhány rajongó közreműködésével, majd egy még élesebb váltással egészen melodikus, lágy éneklést kapunk, Duce finom basszusára építve. Elképesztő, hogy mindez még mindig egy dalon, sőt egy több mint 7 perces nyitódalon belül van! A súlyos lezárás megint csak önmagáért beszél, kár hogy elhalkul a végére a nóta, mert McClain variációit még elhallgatnám egy darabig...
  Még csak az első számon vagyunk túl, de máris hegyekben állnak a briliáns megoldások és a sokszínű témák. Egy 7 percen keresztül nyúzott dallal nyitni totál bukást jelentene egyébként, de a Machine Head esetében mégis győzelemmé válik a döntés, ugyanis a Clenching The Fists Of Dissent-nek egyetlen unalmas másodperce sincs, mind a 7 perc leköti a hallgatót. Az agresszióból nem hagynak alább, Robb egyszerűen beleüvölti a világba, hogy „Fuck you all!”, és máris folytatódik tovább a zúzás a Beautiful Mourning-ban. A betonozós thrash témák szaggatnak, a refrén azonban megint andalítóan dallamos, amit aztán megszakítanak azok a jellegzetes „üveghangos” riffek. Az eddig is kemény, zúzós nóta ismét a felénél ér el egy váltást, még súlyosabb riffek következnek. Nincs olyan metalos, akinek ne indulna be a feje ezekre a témákra. Ismét egy melodikusabb rész következik, de Dave McClain közben őrület, miket pakol oda. Adam Duce basszusfutama megint egy őrült Flynn-szólót szabadít a világra, a dal lezárása pedig ugyancsak remek.
  
  Jön egy nagy kedvenc, amitől minden thrashernél azonnal beindul a nyálelválasztás. Az Aesthetics Of Hate bődületesen erős McClain dobtémával indít, az acsarkodós ének, a szélvészgyors futamok, valamint az egymásnak dobálgatott remek gitártémák a fő motívumai a dalnak. Nem csoda, hogy a szöveg is végtelenül agresszív, egy Dimebag Darrell-t halála után mocskoló újságírót küld el Robb a kénkövesbe... Élmény hallgatni, miket gitározik össze a Flynn-Demmel gitárduó, a csodaszép ikergitáros részeknél az embernek szinte könnybe lábad a szeme, annyira hihetetlenül fogósra sikerültek. Ilyen szólókat csak a legnagyobb gitárosok tudnak megírni, pont. A sok gyorsulás után a dal levezetését ismét a súlyosság jellemzi, a metal rajongó pedig már az album harmadik dalánál nem tehet mást, térdre borul...
  És még nem vagyunk sehol, jön a kissé skizofrén hangulatú Now I Lay Thee Down. Széjjeleffektezett, cincogó gitárból tör elő újra a súlyosság, Robb pedig meglehetősen beteg módon énekel, a dallamok alatt érdemes figyelni Adam Duce basszus témázgatását. A Flynn-Demmel páros ismét elemében van, a csodás ikergitáros részek és az egymásnak adogatott szólók terén ebben a dalban is nagyot alkotnak. Az álmodozós kezdet után a végére már a düh tör elő, kemény a levezetés. 5 perc felett van ez a dal is, az előző szintén 6 és fél perces, de annyira hallgattatják magukat, és annyi érdekes, odafigyelésre érdemes téma gyülemlett fel, hogy eszébe se jut a hallgatónak, hogy ezek tulajdonképpen „hosszúnak” kellene számítsanak.
  
  Az ötös Slanderous ugyancsak halmozza a finom gitártémákat. Ez sem egy rövid nóta, de talán nem rendelkezik annyi érdekes váltással, mint a többi. A közepénél van egy besúlyosodó, megfacsart riffekkel kísért betét, illetve a gitárszólók is jól sikerültek. De máris jön a Halo, ami szerintem a Machine Head történetének egyik legtökéletesebb nótája. A sejtelmes, de egyre súlyosodó, és McClain dobmunkájával egyre gyorsuló hatást keltő basszus introból előtörő vadállat, üveghangokkal dúsított riff maga a tökély, nem mellesleg 100% Machine Head esszencia. A dühös verzék olyan tökéletes, végtelenül dallamos refrénben csúcsosodnak ki, amelynek ott van a helye a metal történelem 2007-es (és mindenkori) évkönyvében. Nagy szavak, de nem véletlenül mondom. A baljóslatú basszusfutam aztán visszatér, és a súlyos zúzásból olyan gitárorgia kerekedik ki, amely ugyancsak a metal történelem lapjaira való. Demmel és Flynn ikerszólózásától ismét könnybe lábad az ember szeme. Az ilyen momentumok a válasz arra a kérdésre, hogy ugyan mi a francért érdemes metal zenét hallgatni... A végén az elmélázásból előtörő refrén megint egy olyan érzelmi csúcspont, amit nem lehet körülírni, hallani kell! Tökéletes dal 9 percen keresztül!
  
  És még mindig nincs vége, jön az ugyancsak 9 perces Wolves, jól megfacsart, technikás riffekkel. Hihetetlen, hogy itt is miket gitároznak össze a srácok. Ebben a számban dallamos ének nemigen van, de a hol szőrös, hol melodikus gitártémák kárpótolnak érte, gitárcentrikus szemlélettel nagyon sok finomságot kapunk a nótában. A vége felé vérbeli, prögős thrash zúzdát kapunk az arcunkba, ami szokás szerint újabb súlyosodásba vált, nem megfeledkezve a remek szóló-hegyekről.
  Amilyen tökéletes lezárása volt az előző lemeznek a Descend The Shades Of Night, ennek a testvérpárjával, az A Farewell To Arms-szal záródik a The Blackening album. Mély érzelmeket kiváltó balladának tűnik mind a kettő, de csak olyan „Machine Head-esen”, ugyanis a súly sem hiányozhat egyikből sem. Az indítás, a baljóslatú, sötét hangulatú témák és ének lélekbe markolóak. Briliáns, ahogy a zord basszus mellett a cinezés folyamatosan kelti a feszültséget. A brutál súly persze ennél a dalnál is berobban a melódiák közé, az újfent érzelemkitörésnek tekinthető refrén pedig a lemez legtökéletesebbje, a Halo mellett. Maradhatott volna ez a dal egy szívbemarkoló, végtelenül érzelemdús szerzemény, de a második felét teljesen más témákkal töltötte ki a csapat. Innentől már a lágy dallamok nem lesznek jellemzők, csak a kemény riffek és szólók, illetve a thrash-es zúzás. Hát... Érdemes visszanézni, honnan hová jutottunk el ebben a számban.
  
  Ez az eredeti album 8 nótája, amelyek egyszerűen térdre kényszerítenek minden 2000-es évekbeli metal lemezt, nincs mese! Amit az egész zenekar bemutat, minden egyes dalban, az több, mint mesteri. Született persze bővített kiadás is a The Blackening-ből, ahol még több más érdekességre bukkanhatnak a rajongók. Leginkább feldolgozások tekintetében, a MetallicaBattery-je nagyjából adja magát, az Iron MaidenHallowed Be Thy Name elsőre meglepő, de van létjogosultsága, mivel Robb dallamos éneke sokat fejlődött. Ezek újabb keletű alkotások, hallatszik is a bivaly megszólaláson, a többi változó időpillanatokhoz köthető (a Poison Idea és Cro-Mags feldolgozások például még a Burn My Eyes idejéhez), illetve érdekesség még a Halo és az Aesthetics Of Hate egy-egy korai, demo verziója.
  Talán feltűnően sok szuperlatívuszt és felsőfokú jelzőt alkalmaztam a cikkben, de ez nem véletlen. The Blackening címen a 2000-es évek definitív metal albuma érkezett meg. Sokan panaszkodnak arra, hogy a metalvilág megváltozott a ´80-as évek óta, a zenekari dömping és a pillanatrakész elérhetőség (=elértéktelenedés) miatt nincsenek már olyan misztikusan körülrajongott bandák, legendásnak tekinthető albumok, amelyek első perctől az utolsóig metal történelmek. És ha akadnak is jók, elsikkadnak a rengeteg megjelenő új zene között. Ebben bizonyára sok igazság van, de én úgy gondolom, a Machine Head 2007-ben kiadott The Blackening lemeze elérte azt, ami a 21. században már lehetetlennek tűnik: definitív metal album született. És ha van igazság a Földön, ennek a korongnak bérelt helye kell legyen az elkövetkezendő évtizedek minden metal-történelemkönyvében és toplistájában.
  
  
  Felállás:
  Robb Flynn: ének, gitár
  Phil Demmel: gitár
  Adam Duce: basszusgitár
  Dave McClain: dob
  
  Machine Head: The Blackening
  01. Clenching The Fists Of Dissent
  02. Beautiful Mourning
  03. Aesthetics Of Hate
  04. Now I Lay Thee Down
  05. Slanderous
  06. Halo
  07. Wolves
  08. A Farewell To Arms
  09. Hallowed Be Thy Name [Iron Maiden cover] (bónusz)
  10. Battery [Metallica cover] (bónusz)
  
  Disc II (Special Edition Bonus CD)
  01. Hallowed Be Thy Name [Iron Maiden cover]
  02. Alan´s On Fire [Poison Idea cover]
  03. Negative Creep [Nirvana cover]
  04. Seasons Wither
  05. My Misery
  06. House Of Suffering [Bad Brains cover]
  07. The Possibility Of Life´s Destruction [Discharge cover]
  08. Ten Ton Hammer (Extended Original Mix)
  09. Hole In The Sky [Black Sabbath cover]
  10. Colors [Ice-T cover]
  11. Hard Times [Cro-Mags cover] (live)
  12. Halo (I Want Your Soul) [demo 2005 version]
  13. Aesthetics Of Hate (Thrash-terpiece) [demo 2005 version]



Kulcsszavak:
  machine head 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Machine Head: Flynn és MacEachern ezúttal is több feldolgozást játszottak.

Így zenélt együtt a Machine Head két tagja Újévkor

Elhunyt a Machine Head eredeti dobosa

Robb Flynn: már hét új Machine Head dalt megírt, szólóban feldolgozásokat ad ki

Machine Head: ezúttal 50 ember előtt játszottak

 programajánló: 
2021. április 20.
Loudness 2021. DURER KERT (Dürer Kert - Budapest)
2021. május 3.
Helloween 2021. UNITED ALIVE PART 2 (Papp László Budapest Sportaréna)
2021. május 13.
Nick Cave and the Bad Seeds 2021. tavasz (Papp László Budapest Sportaréna)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
KabinLáz: Kihajolni Veszélyes EP
Born Again: Mesevilág
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
Megjelent a Tárkány Művek negyedik nagylemeze: Magyar konyha támad
Sabaton: The Last Stand
Roar: Délibáb demo
Borbély Mihály: Polygon - Theodosii Spassov, Lukács Miklós, Dés András
Begotten Silence: Faces Of Suffering
Parkway Drive: IRE
Maeotis: Vérbulcsú
 kiemelt 
2022-ben Accept, Phil Campbell and the Bastard Sons, Flotsam & Jetsam a Barba Negra klubban
  
2022

Unleash the Archers, Striker, Northtale a Barba Negra klubban
Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021
Pineapple Thief az A38-on
Helloween 2021. UNITED ALIVE PART 2
 friss hozzászólások 

Két tizenéves srác hip-hop projektje (2)
Cinetrip nyár (1)
Turin Horse címmel debütál a Bengal rockprojekt videoklipje (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 chelsea grin    cate blanchett    the cure    new roses    terror    etnoklub    exhumer    gwar    the sharon tate    basium    brain drill    badacsonytördemic    kőleves    tito & tarantula    alice in wonderland    amerika kapitány    jeff bridges    king diamond    aetarnam    zsákbamacska    Új látásmód fúzió    jim croft    jetsam    turbovirrasztók    seventh void  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2021 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!