hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
magazin [pályázat]  2013. szeptember 11. szerda   04:38
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
UMZF 2013 Zeneszerzőverseny: nyilvános a döntősök névsora


  Az idén harmadik alkalommal megrendezett Új Magyar Zenei Fórum (UMZF) zeneszerzőverseny szervezői – a Budapest Music Center és a Művészetek Palotája – közös sajtótájékoztatón hozták nyilvánosságra a megmérettetés döntőseinek névsorát. Az idén Ligeti György emlékének szentelt versenyre 39 pályamű érkezett, amelyből 5 darab határon túli szerző munkája. Az Eötvös Péter vezette szakmai zsűri kiemelte a pályaművek egységesen magas színvonalát, és a legfiatalabb zeneszerzőgeneráció változatos, ugyanakkor egységes zenei formanyelvéről, valamint a darabok külföldre vitelének fontosságáról beszélt.
  
  Az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőverseny létrehozóinak és a díjak felajánlóinak elsődleges célja, hogy ösztönözzék és támogassák új magyar zenedarabok megalkotását. Kívánatos emellett, hogy tartós együttműködés jöjjön létre a fiatal szerzők, illetve a kamaraegyüttesek és nagyzenekarok között az új zene népszerűsítése érdekében.
  
  A pályázat nyitott volt minden olyan, magát magyarnak valló zeneszerző számára, aki még nem töltötte be 40. életévét. Pályázni nagyzenekari és kamaraegyüttesre írott művek kategóriájában lehetett. A nyertes zeneművek kiválasztása két fordulóban – elődöntő és döntő – és kategóriánként történt. Az elődöntő zsűrije a beadott pályamunkák közül zárt ülésen 4-4 művet jelölt döntőbe.
  
  A kiválasztott darabokat döntő-gálakoncerten mutatják be nyilvánosan: a kamaraművek 2013. szeptember 25-én 19 órakor a BMC-ben, a nagyzenekari darabok pedig másnap, szeptember 26-án 19 órakor a Művészetek Palotájában csendülnek fel az MR Szimfonikusok előadásában, Vajda Gergely vezényletével.
  
  Mindkét koncertet élőben közvetíti a MR3 Bartók Rádió.
  
  A főzsűri az utolsó versenydarab elhangzását követően a helyszínen, a Művészetek Palotájában ül össze döntéshozatalra, majd ünnepélyes keretek között kiosztja a díjakat.
  
  
  A díjak
  I. díj
   1 000 000 Forint (nagyzenekari kategória)
   500 000 Forint (kamaraegyüttes kategória)
  
  II. díj
   750 000 Forint (nagyzenekari kategória)
   375 000 Forint (kamaraegyüttes kategória)
  
  III. díj
   500 000 Forint (nagyzenekari kategória)
   250 000 Forint (kamaraegyüttes kategória)
  
  A beérkezett pályaművek és pályázók
  Az augusztus 21-én lezárult pályázatra összesen 39 pályamunka érkezett. Minden pályamű megfelelt a kiírás feltételeinek. Kamarazenei kategóriában 20, míg nagyzenekariban 19 zeneművet neveztek. A határon túlról 5 darabot küldtek.
  
  Hét szerző mindkét kategóriában pályázott, közülük ketten mindkét nevezett művükkel döntőbe kerültek. A legfiatalabb pályázó mindössze 13 éves, a pályázók átlagéletkora 28,6 év, a döntős szerzőké pedig 30 év.
  
  A zsűri
  Az elődöntő zsűrije – kamaraegyüttes kategóriában:
  Gémesi Géza zeneszerző, karmester
  Pilz János hegedűművész
  Serei Zsolt zeneszerző, karmester, egyetemi tanár
  
  Az elődöntő zsűrije – nagyzenekari kategóriában:
  Kovács László karmester, a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője
  Tihanyi László zeneszerző, karmester, egyetemi tanár
  Vidovszky László zeneszerző, egyetemi tanár
  
  A döntő zsűrije:
  Eötvös Péter zeneszerző, karmester, a zsűri elnöke
  Dr. Batta András muzikológus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora
  Jeney Zoltán zeneszerző, professor emeritus
  Sári József zeneszerző, egyetemi tanár
  Vajda Gergely zeneszerző, az MR Szimfonikusok vezető karmestere
  
  A döntőbe jutott zenedarabok
  Kamara kategória (abc-sorrendben):
  Cordé á vide – szerző: Tornyai Péter
  Inquantumland – szerző: Alessio Elia
  Notturni á L – szerző: Balogh Máté Gergely
  Trance – szerző: Bella Máté
  
  Nagyzenekari kategória (abc-sorrendben):
  die ReAlisierung einer komPosition – szerző: Horváth Balázs
  Et transfiguratus est – szerző: Sándor László
  Monochrome – szerző: Tornyai Péter
  Rejtett dimenziók – szező: Alessio Elia



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2020. május 8.
Joe Satriani - 2020.05.8. Budapest, Barba Negra Track
Joe Satriani a Barba Negra Track-ben
2020. június 8.
Black Veil Brides a Budapest Parkban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A legrangosabb lengyel lemezdíjjal ismerték el Lajkó Félix & VOLOSI közös albumát
Az élő Müpa
Elindult az első covidista színházi videósorozat
Szabadjáték / II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon
Müpa-élmény otthon – március 25-től indul a Müpa Home közvetítéssorozat
Távoktatás: ingyenessé tették a vizsgáztatáshoz és dolgozatíráshoz használható rendszert
TŰZÖRDÖG, SZÁRAZVIHAR, MUTÁNS CIKLONOK
Ingyenessé teszi a közösségi adománygyűjtést a NIOK Alapítvány a koronavírus idején ADJUKÖSSZE.HU – Veled. Együtt.
 kiemelt 
Carl Palmer’s ELP Legacy az A38-on
  
Carl Palmer, minden idők egyik legnagyobb elismerésnek örvendő dobosa küldetésének tartja, hogy újabb és újabb generációkkal ismertesse meg azt a komplex és különleges progresszív rockzenét, amit egykori zenekara, az Emerson, Lake & Palmer alkotott

Joe Satriani a Barba Negra Track-ben
A CONCERTO Music bemutatja: The Epic Apocalypse Tour 2020
Pineapple Thief- 2020. 11.10.
HOBO 75
 friss hozzászólások 

Exopop: A szakadék mélyén (1)
Végighallgatható a Lemurian Folk Songs új lemeze (1)
Legéndy Jácint: Földalatti Oltár (Kalligram Kiadó, 2019) (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 twenty-eight ways to bleed    anselmo    vhk    after the burial    hs7    pszichoszingli    up in the air    gallagher    hammer concerts    rumproof    lich king    pannonia allstars ska orchestra    the killers    rómeó vérzik    nemes nagy ágnes    alestrom    susan tedeschi    aeon    curse this ocean    szerk alatt    swashbuckle    a thousand suns    ordog    forever still    scene  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!