hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
magazin [fesztivál]  2013. szeptember 2. hétfő   04:39
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Magyar Dal Napja - Blokk Alkotóközpont
2013. szeptember 8., vasárnap 16-02h, Dürer (XIV. Ajtósi Dürer sor 19-21.)

  A blokkerek idén is rendhagyó tematikával csatlakoznak a Magyar Dal Napjához. Az Ajtósi Dürer soron található, folyamatosan bővülő, nonstop összművészeti alkotóközpont, a Blokk számos zenekar, képzőművész, alkotóközösség bázisa, de találhatunk itt hangstúdiókat, független rádiókat is. A magyar dal ünnepén ez a rendkívül színes közösség kinyitja próbatermeit, műhelyeit, hogy az érdeklődők betekintést nyerhessenek a kulisszák mögé. A már hagyományosnak mondható, nyitott zenekari próbák mellett idén lesznek gyerekprogramok, akusztikus zenei játékok, közösségi festés, workshop, zenés pszichocsoport, fényfestés, interaktív zenei tér, fotókiállítás, stúdióbeszélgetés, a közösségi szobában pedig egész nap a Blokk dj-i forgatják a lemezeket a programok között pihenni vágyóknak. A rendezvényről egész nap élőben közvetít a Blokk két netrádiója, a Muzsikus és a Motoroshang, valamint a Rádió Q a 99.5 frekvencián.
  
  Kiemelt események:
  
  • Koncertek – Hangmás, Mary Popkids, Ujj Zsuzsi
  21 órától a Hangmás zenekar játszik októberben megjelenő új lemezéről, 21.40-től a Mary Popkids fedi fel műhelytitkait, 22 órától pedig Ujj Zsuzsi eleveníti fel régi dalait Darvas Kristóf kíséretében.
  • ”Éjjel-nappali” – a dj-k otthona
  A Blokk közösségi helyiségében a dj-k veszik át a hatalmat. Egész nap pörögnek a lemezek. (Dj Bootsie, anORGANik, SoulClap Budapest, Tigrics, Metropol Freqs, In:Form, Mr.Fiel)
  • Stúdióbeszélgetés az Európa Kiadó új lemezéről
  A Metropol Stúdióban 20 órától Menyhárt Jenővel és Borosi Gáborral, a stúdió vezetőjével és hangmérnökével beszélget Szarka Károly újságíró az új lemezről, illetve annak stúdiómunkálatairól.
  • Gyerekprogramok és akusztikus zenei játékok a Kertben
  A Mű-Hely alkotóinak jóvoltából izgalmas gyerekprogramok és akusztikus zenei játékok várják a Kertben a családosokat. Közös zenélés, tánc, különleges bábelőadások szerepelnek a repertoáron.
  • ”Magyarázom a stúdiózást”
  A Kék Madár Stúdióban négy zenekar koncertjéről készül élőben hangfelvétel, az érdeklődők betekintést nyerhetnek a stúdiózás szakmai rejtelmeibe is.
  (A hangfelvételek időpontjai: 18.00, 19.00, 21.00, 23.00)
  • Tekerj a Magyar Dal Hangjával! – Zenés, bringás vonulás a Ghetto Blasterrel
  A kerékpárosokat a Ghetto Blaster csapata kíséri a Blokkba. Háton hordozható hangrendszerük segítségével már menet közben „izzítják” a hangulatot.
  Gyülekező: 14:00 Fővám tér, Vásárcsarnok, főbejárat
  További állomások: 14.30 Erzsébet tér, Szökőkút; 15.00 Kazinczy utca, Szimpla Kert; 15.20 Oktogon, Burger King; 15.40 Hősök tere, Műcsarnok; 15.50 Városliget, Kertem;
  16.00 Blokk, Ajtósi Dürer sor 19-21.
  www.facebook.com/blasteraudio
  
  Részletes program:
  
  Koncertek
  16.30-17.30 Minden Csak Átmenet + Loop & Jam
  17.00-17.30 Ogasa – Asa Swan and Peter Ogi
  17.00-17.30 Iparkutya
  17.30-18.00 TükeZoo
  17.30-18.00 Anion Gap
  18.00-18.30 Képzelt Város
  18.00-18.30 Overnight
  18.30-19.00 Marzipan B. (Kék Madár Stúdió)
  18.30-19.00 Lawalampa
  19.00-19.30 Kvantum Tarantula slim trousers production
  19.00-19.30 Verőköltő
  19.30-20.00 Bozo – lemezbemutató
  19.30-20.20 Diszkrét báj – „Sötétben hallgatózik” nyílt próba és jammelés
  20.00-20.30 Csajka zenekar – Kovács Z. Ottó dalaival (Kék Madár Stúdió)
  20.20-21.00 Néhai Bárány – dalpremier, exluzív interjú és „Kérdezz! Mi felelünk.”
  21.00-21.40 Hangmás – dalok a Hangmás októberben megjelenő új lemezéről
  21.00-21.30 Somi
  21.30-22.00 Kamikaze Scotsmen
  21.40-22.20 Mary Popkids műhelytitkok
  22.00-22.30 Ujj Zsuzsi felejthetetlen dalai Darvas Kristóf kíséretével (Kék Madár Stúdió)
  22.30-23.00 Planet Void
  22.30-23.00 Kilian
  22.30-23.00 Galileo
  23.00-23.30 HangArt
  23.30-00.00 THe pUnch
  00.00-00.30 Rosinflux – T.Bali new/veretős elektrock
  00.00-00.30 Spacetaxi (Kék Madár Stúdió)
  00.30-01.00 Orezutesu – Sarlatán Spártai Sámán - single core performance
  00.30-01.00 Központi Hatalom
  
  ”Éjjel-Nappali” - dj helyszín
  Visual: Vj Vandelina
  16.00-19.00 SoulClap Budapest (live + dj-set és workshop)
  19.00-20.00 Metropol Freqs: Kibortz & Bassdroid (vinyl dj set)
  20.00-21.00 Mr. Fiel (vinyl dj-set)
  21.00-22.00 Dj Bootsie (dj-set)
  22.00-23.00 Deutsch Gábor /anORGANik/ (Keep Cool & Dance Slow dj-set)
  23.00-00.00 Metropol Freqs: Kibortz & Bassdroid (vinyl dj set)
  00.00-01.00 Tigrics (Other peoples music Like This vinyl dj-set)
  01.00-02.00 In:Form (vinyl dj-set)
  
  Egyéb programok
  16.00-17.00 FlashMorf – pszichocsoport zenével
  16.00-00.00 Fest ÉS? – közösségi falfestés Kiss Grétával és Szűcs Korvinnal
  16.00-02.00 Hi, I am looking for a date! – Sebestyén Blanka fotókiállítása
  16.30-17.00 Sárkány–Halász-dobkurzus és dobbolt – a Mary Popkids ritmusszekciójának
  interaktív projektje, illetve a Dobbolt jóvoltából kipróbálható hangszerek
  18.00-21.00 Upcycled Harmony workshop: Alkoss velünk! Hozd el megunt kalapod, bőrtáskád vagy öved, és közösen új életet kalapálunk beléjük! – Tulipa – Implicit Elegance – Budapest Vintage – handmade bőrcipők, kiegészítők, táskák, ruhák valamint vintage ruhák és kalapok
  18.30-21.00 Lights of BP – interaktív fényfestés
  18.30-22.00 Húrinstallációk – interaktív zenei tér T.Balival
  20.00-21.00 Stúdióbeszélgetés az Európa Kiadó új lemezéről Menyhárt Jenővel és Borosi
  Gáborral a Metropol Stúdióban
  
  
  ”Magyarázom a stúdiózást” – Kék Madár Stúdió
  A Magyar Dal Napján négy zenekar koncertjéről készül élőben hangfelvétel. A koncertek előtt egy kis betekintést nyerhetnek az érdeklődők a stúdiózás szakmai rejtelmeibe.
  Időpontok: 18.00, 19.00, 21.00, 23.00
  www.facebook.com/kekmadarhangstudio
  
  
  Gyermekprogramok és akusztikus zenei játékok a Kertben
  A Mű-Hely alkotóinak és gyermekeiknek közös játéka, amibe bárki bekapcsolódhat hanggal, hangszerrel, tánccal, együttléttel. 10 éves kor alatt a belépés ingyenes!
  16.00-17.00 ”Zenefolyam” – játék a Mű-Hely zenészeivel
  17.00-17.30 ”Mesél a lábam” – Csernik Pál Szende lábbábművész előadása
  17.30-18.30 ”Zenefolyam” – játék a Mű-Hely zenészeivel
  18.30-19.00 ”Mesélő árnyak” - indonéz árnyjáték Vermes Veronika előadásában
  19.00-19.40 ”Zenefolyam” - közös zenélés kicsiknek és nagyoknak
  19.40-20.00 ”Mesélő Fények” - Fejér Gyopárka és Papp Gergely tűzzsonglőrök műsora
  20.00-tól ”Zenefolyam” - Mű-Hely zenei fúzió
  
  Támogató jegy: 500 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 programajánló: 
2025. április 20.
Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Levendula Piknik 3.0: újra izgalmas kollaborációk és zenei koncertek a Budapest Park színpadán
Paroles, paroles... címmel ad koncertet Vincze Lilla a MOM Kultban április 25-én
Csütörtökön indul a város egyik legszínesebb fesztiválja, a Budapest Ritmo
Május 12-én a Kobuciban mutatja be új verseskötetét az Elefánt frontembere, Szendrői Csaba
Új arcokkal és egyedülálló műsorokkal vág neki az évadnak a Park FM - még több zene be, valóság ki!
Téged – versek, amelyek nem csupán szólnak, hanem megszólítanak Megjelent Dóka Attila verseskötete
Gergye Krisztián performatív tárlatvezetése - A test nyelvén a Szüts-Vojnich kiállításon
Peter Lindbergh a Műcsarnokban
Új összművészeti kulturális központ született a Margit-negyedben: a DUGATTYÚS
 kiemelt 
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
  
Május 4-én először játszik headlinerként Budapesten az olasz-francia pop-rock formáció, a Halflives

Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 geir westby    baraka    postmodern jukebox    street dogs    just go with it    soulmirror    henry homesweet    motörhead    halálos iramban    florence and the machine    spielberg    cult of grace    kill devil hill    aceldama    death night feast    laár andrás    rosie huntington-whiteley    beyond creation    riverside    heidrik    strokes    stetl    szántó faszi    premonition 13    exciter  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!