hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
magazin [program]  2013. augusztus 24. szombat   04:56
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Budapest Voices kórus - mai magyar underground slágereket ad elő


  Magyarországon eddig egyedülálló könnyűzenei produkció állt össze az elmúlt hónapokban. A Budapest Voices nevű, 12 tagú énekegyüttes egy ütőhangszeressel kiegészülve mai magyar underground slágereket ad elő. A kórus első dala, amit a nyilvánosság elé tár, a Tankcsapdától az Adjon az ég.
  
  A Budapest Voicest 12 kiváló énekes és egy ütőhangszeres alkotja. A nyolc nőből és négy férfiból álló kórus összetétele nagyon vegyes, van köztük popénekesnő, a Magyar Rádió Énekkarából basszus, színésznő továbbá a tagok több mint fele a Kőbányai Zenei Stúdió egykori és jelenlegi növendékei, illetve tanárai. A vokalisták korábbi produkcióikkal bejárták a fél világot, koncerteztek Kínától kezdve Izraelen át Olaszországig bezárólag, hol kisebb termekben, hol tízezres csarnokokban. Összességében kéttucat arany- és platinalemezes elismerés részesei voltak.
  
  A csapat fél évvel ezelőtt állt össze, és kezdett bele a maratoni próbákba. A dalok kivétel nélkül mai magyar underground dalok átiratai, melyeket Warnusz Zsuzsa művészeti vezető, a Borago egykori, az Emil.RuleZ! jelenlegi zongoristája hangszerelte át és tanította be a kórusnak. A dalok folyamatosan készülnek, jelenleg egy koncertnyi állt össze, ezekből elsőként a Tankcsapda Adjon az ég című számát hozza nyilvánosságra a kórus. Lukács Laciék dalának áthangszerelt változata könnyen megtalálhatja a közönségét: az ínyencek csak elismerően bólogathatnak jó néhány megoldáson, és a szakma mellett az átlagos zenehallgatóknak is szórakozást nyújthat. A Budapest Voices már fellépett a Budapest Jazz Clubban és a Fishing On Orfű fesztiválon, hamarosan újabb koncerteken láthatók, és további dalokat mutatnak be.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
2025. május 15.
Combichrist: májusban Budapesten a négy zenekaros dark industrial metal fesztivál
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Túl a filmzenei koncerteken: unikális előadók találkoznak a színpadon Filmslágerek à la Hot Jazz Band Wolf Katival és Pély Barnával
10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!
Edukatív játékkal emlékeznek meg a 200 éve született Jókai Mórról
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai
SopronFest: egy héten át ünnepel a Várkerület
A monumentális élmények éve - a Budapest Park a tizennegyedik évadban is tud újat mutatni
Túl a filmzenei koncerteken: unikális előadók találkoznak a színpadon
Levendula Piknik 3.0: újra izgalmas kollaborációk és zenei koncertek a Budapest Park színpadán
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 fleshless    pancser police    michael bublé    please give    live evil    selah vie    szerelmek    holmes    a gyűrűk ura    Éjfény    odin    shrinebuilder    irie maffia    mytra    helena bonham carter    moszkva tér    krokus    the meffs    melechesh    the konstellation    izegrim    dark shadows    rocktusa    kelet underground    sodom  

r42
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!