hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. augusztus 14. szerda   16:51
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Morcheeba koncert decemberben
2013. december 10. Petőfi Csarnok - Budapest



  A brit Morcheeba lassan fennállásának huszadik évfordulójához érkezik. A ´90-es évek közepén a Godfrey-testvérpár (DJ Paul és Ross) Skye Edwards énekesnővel kiegészülve alapította meg a kezdetben trip hopot játszó, majd a későbbiekben egyre inkább a könnyen befogadható pop zene irányába húzó zenekart. Meg is lett az eredménye, hiszen Big Calm című második nagylemezük az Egyesült Királyságban és Franciaországban is platina minősítést ért el. A sikerszéria a következő lemezzel is folytatódott, erre került fel a világszerte nagy áttörést hozó Rome Wasn´t Built In a Day, melyet a mai napig a legnagyobb slágerek között tartanak számon. Eddigi hét nagylemezükből pedig több mint ötmillió példány fogyott el.
  
  A Morcheeba a downtempo pionírjainak számított a kezdetektől fogva, és sohasem féltek veszélyes vizekre evezni és új, korábban ismeretlen terepeket felfedezni. Sikerükhöz nagyban hozzájárult, hogy míg a lemezjátszók és a hangszerek mögött igazi zsenik állnak, addig a keverőpulton innen egy bájos, karakteres és bársonyos hangú énekesnő teszi még különlegesebbé az élményt, amely igazán az élő fellépések során teljesedik ki. Skye Edwards 2002-es kiválása után két lemez jelent meg, köztük a kritikusok által is elismert Dive Deep, amin olyan slágerek kaptak helyet, mint a kissé country-beütésű, végtelen nyugalmat árasztó Enjoy The Ride. És bár az együttes Skye nélkül, különböző vendégénekesek segítségével is egyben tudott maradni, a rajongók legnagyobb örömére a fekete bőrű énekesnő 2010-ben újult erővel állt a Morcheeba élére, és készítette el hetedik stúdiólemezét, amelyről Paul Goldfrey (aki a lemez producere is volt egyben) a következőképp nyilatkozott:
  
  ”Ez az az album, amit a Big Calm után készítenünk kellett volna. De muszáj volt kicsit ismeretlen helyekre kalandoznunk, hogy aztán visszatérhessünk a gyökereinkhez.
  
  És valóban úgy tűnik, hogy a Morcheeba végre révbe ért, így mind a rajongók, mind a kritikusok tűkön ülve várják az együttes Head Up High névre keresztelt nyolcadik nagylemezét, aminek minden esélye megvan arra, hogy nem csak a zenekar mesterművévé váljon, de a popzene történetében is fajsúlyos szerephez jusson.
  
  A magyar közönség pedig élőben is meghallgathatja az új dalokat 2013. december 10-én a Petőfi Csarnokban.
  Jegyárak: 5900 / 6500 Ft
  A jegyek értékesítése augusztus 16-án indul.


Kulcsszavak:
  morcheeba 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Pecsa Music Hall - Budapest

 kapcsolódó cikkek: 

Morcheeba a Budapest Parkban

A Morcheeba kétharmada a Dürer Kertben

Új helyszínen a decemberi Morcheeba koncert

Visszatér a Morcheeba

Lemezt készít a Morcheeba ex-énekese
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Új dátum- Augusztus végén lesz a 2020-as EFOTT
Richie Kotzen 2021. Budapest
Sons Of Apollo 2021.
Loudness 2021. DURER KERT
Carl Palmer’s ELP Legacy az A38-on
Már várja a fiatal zenekarok pályázatát a Müpa Garázsband Fesztiválja
Joe Satriani a Barba Negra Track-ben
Sons of Apollo – MMXX World Tour - ELMARAD
NEMBÁJ! FEST Industrial és Experimental Találkozó - elhalasztva
Myrath - The Magical Tour 2020
Riverside: With The Sun Tour 2020
 kiemelt 
Richie Kotzen 2021. Budapest
  
A 2017-es Salting Earth után idén februárban új lemezzel jelentkezik Richie Kotzen

Sons Of Apollo 2021.
Loudness 2021. DURER KERT
Carl Palmer’s ELP Legacy az A38-on
Joe Satriani a Barba Negra Track-ben
 friss hozzászólások 

Elkészült a MegaHertz első albuma (1)
Exopop: A szakadék mélyén (1)
Végighallgatható a Lemurian Folk Songs új lemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 social network    gru    a legszebb dolog     született feleségek    winniped    vhk    carbovaris    dark angel    jubileum    snow white and the huntsman    bankrupt    flowers of whores    solar scream    mais rues des avenue    az ördög benned lakozik    s-modell    ryan dunn    katherine heigl    the stone roses    sorronia    john sykes    pokolgép    spirit of pink floyd show    simon pegg    violator  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!