hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [fesztivál]  2013. augusztus 12. hétfő   11:42
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Fezen 2013 - 2. rész
2013. július 31 – augusztus 3, Székesfehérvár

  1. rész
  
  Augusztus 2 - péntek
  
  A pénteki napra is akadt pár kellemes esemény, de – mondanom sem kell – az időjárás miatt továbbra is csak estefelé lehetett a komfortérzet minimumát elérni. A Pokolgép meglepetésre elég korán, a Media Markt sátorban kapott helyet, de Kukoveczék ott is megállták a helyüket. Az utóbbi időkben elég kiszámítható produkciót nyújtanak, szóval a nóták terén leginkább a már megszokottak rotálódnak (jöhetne már az új lemez Tóth Attilával!) És ez persze Székesfehérváron is elsősorban a régi Gép rajongóinak kedvezett (pl. Pokoli Színjáték, Tökfej, A Háború Gyermeke, Bon Scott Emlékére, Adj Új Erőt, Az A Szép..., Ítélet Helyett, Hol Van A Szó, stb.). A közönség lelkesedését nyilván borítékolni lehet, a zenekar ugyancsak nagy kedvvel játszott, bár a dobszólózást én felesleges időtöltésnek tartom esetükben.
  A Nagyszínpadon a DragonForce volt az első fellépő. Nem ismeretlenek ők már Székesfehérváron, hiszen 2 éve is játszottak már a Fezenen, tavaly pedig egy remek budapesti koncert fűződött a nevükhöz. Akárcsak a Moonspell-nél, náluk is csak lassan szivárogtak az emberek, de a hangulat mindvégig kifogástalan volt.
  
  A banda nem sokat teketóriázott, a Holding On-nal robbantak be a színpadra, és onnantól kezdve mindvégig maximális fordulatszámon tekertek. Igazából a DragonForce zenéjében semmi újszerű nincs, ugyanolyan heavy/power metal panelekből építkeznek, mint pályatársaik, viszont mindezt valami elképesztő sebességű dalokban prezentálják, végtelenül technikás gitárszóló-orgiával megtámogatva. És az sem elhanyagolható szempont a sikereikhez, hogy nagyon tudnak dalokat írni, a remekbeszabott dallamok egyszerűen kitörölhetetlenek akár csak egyetlen hallás után.
  Marc Hudson énekes már 2 éve náluk van, nem is felejtette el megemlíteni, hogy élénken emlékszik a korábbi Fezen-es fellépésükre, hiszen az a debütálásának számított a DragonForce élén. A szőke hajú, kiváló hangi adottságokkal megáldott fickó tökéletes választás volt, nekem még szimpatikusabb is, mint elődje volt.
  A hangsúly persze az ő zenéjükben a két őrült gitároson, Herman Li-n és Sam Totman-on van, akik nem fukarkodtak a szélvész tempójú gitárfutamokkal. A csapat igyekezett mindegyik lemezét felidézni, a Fury Of The Storm és a Heroes Of Our Time ugyancsak nagy sikert aratott a közönségnél. Nekem dalszerzés, egységesen eltalált nóták tekintetében a legutolsó The Power Within lemezük a kedvenc, erre jó példa a Seasons, amely a remek dallamaival és refrénjével az egyik legjobb valaha megírt DragonForce szerzeménynek számít. A Sonic Firestorm albumról származó Soldiers Of The Wasteland-nek ugyancsak nagyon örült a közönség, a két gitáros, Frédéric Leclercq basszer, de még Vadim Pruzhanov billentyűs is hol egyik, hol másik emelvényre ugrottak fel szólózni, alaposan felszántották az egész színpadot. A legutolsó lemezes Die By The Sword szintén épp elég fogós pillanatot tartalmaz, az Operation Ground And Pound illetve a szintén frissnek számító Cry Thunder pedig ugyancsak a közönség kedvencei.
  
  Különösen Herman Li szórakoztatta a közönséget a szólók közbeni vicces grimaszaival, őrült megoldásaival, de a billentyűs Vadim is folyamatosan ott ugrált a deszkákon, és mindvégig hergelte a közönséget. Marc ahogy legutóbb Budapesten, most is megpróbálkozott egy papírra írt szöveg magyarul való felolvasásával, persze a közönség a hasát fogta a nevetéstől. Jó fejek tehát a srácok, és nem mellesleg kiváló zenészek. Zárszóként az első lemezről származó Valley Of The Damned és a legismertebb nóta, a Through The Fire And Flames hangzottak el, zúzhattak még egy alaposat a rajongók. A DragonForce buliban benne volt minden, ami egy intenzív, pörgős heavy metal koncerten elengedhetetlen, szerintem senki nem távozott rossz kedvvel.
  Szegény Wisdom a Csarnokban kapott csak helyet, pedig ők már egy ideje bőven kinőtték azt. Nyilván nehéz volt ennyi bandát összeszervezni, de lassan hazánk egyik legismertebb heavy metal exportcikkévé válik a zenekar, és ennek megfelelően rengetegen tolongtak a levegőtlen Csarnok színpada előtt. A srácok próbáltak mindent megtenni, de az óriási hőség nem kedvezett a produkciónak, a Media Markt színpadon véleményem szerint ideálisabb terepük lett volna. Az időbeli átfedés miatt hezitálni lehetett a mindig intenzív és együtténeklős Wisdom buli, vagy a kétségtelenül legendának számító, rideg, gépies hatású Fear Factory koncertje között, de utólag az járt jól, aki a kellemetlen körülmények ellenére a Wisdom-ot tombolta végig. A Fear Factory ugyanis a kiírthoz képest jó fél órát késett, aminek különösebb okát nem találtuk. A beállás már megtörtént, mire egyszer csak bejöttek a road-ok, és elkezdték teljesen átszerelni a dobcuccot. Fene érti ezt...
  
  Mindennek persze az lett a hatása, hogy az amerikai banda rövidebb programot kényszerült játszani, aminek nyilvánvalóan senki sem örült. Ráadásul a késés és az újabb beállás ellenére is meglehetősen tompán szólt a Fear Factory koncertje, nem volt olyan harapós a hangzás, mint tavaly az A38-on. Ennek ellenére a rajongók örömmel fogadták a dalokat, és alapos zúzás alakult ki a nézőtér teljes területén. A főszerepet a Demanufacture album játszotta, amiről elhanzott a címadó, a Self Bias Resistor és a Zero Signal, ami kezdésnek tökéletesen megalapozta a hangulatot. A hasonlóan kiváló Obsolete albumról a Shock, Edgecrusher és a Smasher/Devourer nótákra rázhatták a hajukat a metalosok, ráadásul egy igen kemény wall of death is kialakult a nézőtéren.
  Pihenés nem volt, a Digimortal-ról egyedüliként jelentkező What Will Become? tovább szította a hangulatot (pedig még egy Linchpin-re számítottam volna), de nagyot szólt az Archetype is. Az újjáalakulás utáni legfogósabb nótának számító Powershifter ugyancsak alaposan megdolgoztatta a nyakakat, de a dallamos énektémákkal Burton továbbra is botrányosan szerepel. Nem tudom, mit lehetne tenni ez ügyben, hiszen mégiscsak ő a Fear Factory lelke, de legalább akkor egy olyan tagjuk lenne, aki vokálosként ki tudja őt segíteni ilyen téren. Mert ez így több, mint fülsértő. Ezen kívül meglehetősen enervált is volt a frontember, kissé rutinszagú volt a produkció. Dino és a Chimaira-ban gitárosként ismert, itt basszerként szereplő Matt DeVries legalább rázták rendesen a rőzsét, rajtuk jobban látszott a beleélés. Bár a gépies hangzás megvolt Mike Heller dobjátéka során, kissé kiegyensúlyozatlanul szólt a cucca.
  Végszóként az új lemez címadója, a The Industrialist szólt, majd pedig a megkerülhetetlen Replica. Az ordas zúzásból mindenki kivette a részét, mert további ráadás nem volt, a banda szó nélkül levonult a színpadról. Burton legalább elnézést kért a csúszásért, ami nem rajtuk múlott, de összességében ha Fear Factory koncertre gondolok, sokkal jobb szívvel fogok a tavaly A38-as bulijuk kapcsán nosztalgiázni.
  
  Utánuk a Nagyszínpadon Ákos következett, első pillanatra nem is annyira éles váltással, hiszen első számai neki is meglehetősen gépies, futurisztikus hangzással szólaltak meg. Az egyik legismertebb magyar előadó új albuma 2084-be kalauzol, amit ugyancsak nem egy idilli helynek és időnek fest le, de ezt nem az előzőkhöz hasonlóan brutális metal riffekkel, hanem az elektronikus zene segítségével igyekszik ábrázolni. Ákos hatalmas tömeg csődített a deszkák elé, nyilvánvalóan sokan csak őmiatta jöttek el a fesztiválra, a színpad előtti küzdőtér csordultig megtelt. A látványban sem fukarkodott, elképesztő lézershow-val és színpadi látványelemekkel kápráztatta el a közönséget.
  Ákos alkalmazkodott a hely szelleméhez, mert meglehetősen változatos dalokkal érkezett. Az elektronikus, technós beütések mellett hangsúlyt kaptak a rockosabb hangvételű számok, sőt a Bonanza Banzai időszakból is nem egy nótát előkapott, a rajongók nagy örömére. Én annyira nem követem Ákos munkásságát, albumait, újabb és újabb szerzeményeit, szóval ez a koncert nem nekem szólt, de az igényesség és a remek hangulat a buli minden momentumában tetten érhető volt. Lehet az ő zenei világát kedvelni vagy sem, lehet akár modorosnak tekinteni az egész produkciót, de Ákos tehetségéhez, szövegírói képességéhez nem férhet kétség.
  Visszafelé még egy rövid időre benéztünk a Media Markt színpadon zúzó Subscribe-ra, de ismét megbizonyosodtam róla, hogy (minden zsenialitásuk, és az országban egyik legmerészebben kísérletező mentalitásuk ellenére) a saját nótáikat nem tudom befogadni. Bezzeg amikor Rage Against The Machine tribute-ként állnak a deszkákra... De ez már a holnap történése lesz.
  
  Augusztus 3 - szombat
  
  Elérkezett a fesztivál utolsó napja, de még mindig voltak hátra nagy meglepetések. De először csak szép sorjában. A Depressziónak jutott az a kellemes (?) feladat, hogy elsőként izzítsa be a Nagyszínpadot. Sokat nem kellett tenniük, mert a hőség miatt izzott az magától is... Persze Halász Feriék nem elégedtek meg a 40 fokban kókadozó rajongókkal, hanem még a korai időpontban is féktelen zúzásra biztattak mindenkit. Szerencsére a Depresszió közönsége is fanatikusnak és készségesnek bizonyult, a nem kevés jelenlévő nyitott volt a tombolásra.
  A program változatosnak bizonyult, újabb és régebbi dalokból is volt a napirenden épp elég, a Te Vagy A Szerem, Itt Benn, Ma Éjjel, Egy Életen Át, Még1x, Álom Az Álomban, Tűzön És Vízen Át, Sokkold A Rendszert!, Néha, Ellensúly, Az Én Játékszabályom, Jön A Reggel, Túl Messze, A Mi Forradalmunk, Lásd!, Nem Akarok Elszakadni nótákkal rendesen kifárasztották a közönséget a korai órákban.
  
  Az Amorphis következett, akiket szintén nem kevesen kísértek figyelemmel. A finn banda nem nagyon tud hibázni, az utolsó néhány albumukat egyértelmű elismerés kísérte, még ha a csúcsponton azért túl vannak már. Az Amorphis zenéjével kapcsolatban kisebb párhuzamot lehet vonni a Moonspell-el, hiszen ők is végtelenül melodikus, olykor elszállósabb dallamokra építkeznek, de az erő, a zúzós témák és a hörgős ének ugyancsak jelen van. Tomi-ék viszont nem véletlenül élnek pár száz kilométerrel északabbra, az Amorphis zenéje sokat táplálkozik a finn dallamvilágból és népi motívumokból. Ma egy remek ízelítőt kaphattunk északi barátainktól, programjukban elsősorban az új album, a Circle, és az Eclipse, Skyforger lemezek nótái kaptak főszerepet.
  Tomi Joutsen továbbra is egyedi mikrofonként egy „hajszárítóba” énekel, de lelkesen rótta a deszkákat és pörgette méteres rasztáit. A többiek is odatették magukat, a hangzás ugyancsak rendben volt, szóval a közönség jól szórakozott. Talán egy klubkoncerten még bensőségesebb hangulatot, nagyobb átélést tud biztosítani az Amorphis zenéje, de ezen a fesztiválon is meg tudták mutatni az erősségeiket.
  
  Ha már tegnap Ákos koncertjén a létszámon szörnyülködtem, a Deep Purple esetében már a szavakat sem találom. Brutális mennyiségű ember érkezett erre a bulira, és ahogy ez lenni szokott, a legtöbben a kezdés előtti 10-20 percben akartak bejutni a fesztiválra. Okozott is mindez alapos tumultust, ezernyi (!) várakozót a pénztáraknál, kilométereken keresztül kígyózó kocsisort, a „szabad parkolóhely” fogalom kiirtását a szótárból, stb. A helyzet addig fokozódott, hogy a szervezők bejelentették, 15 perc csúszással fog kezdeni a zenekar, mert még mindig annyi érdeklődő várakozik a bejutásra. Odabent már a keverőpult mögött is tömött sorokban álltak az emberek, az érdeklődés hatalmas volt. Nem is csoda, hiszen a Deep Purple a valaha volt legelső hard rock bandák egyike volt, munkásságuk pedig óriási hatással volt az egész rock/metal zenére, nélkülük ez a fesztivál sem létezhetne.
  Nem meglepő, hogy a Deep Purple-re leginkább az idősebb korosztály követelt helyet magának a nézőtéren, és ők törtek ki a legnagyobb eksztázisban, amikor végre kigyúltak a kékes fények. A zenekar maximálisan lekenyerezte az ősrajongóit, hiszen programjukban a ´70-es évek szerelmeseit kényeztették, ami nekik maguknak is a csúcskorszakuk volt. Az olyan dalokra, mint a Highway Star, Into The Fire, Hard Lovin´ Man, rögtön előkerültek a rég elfeledett léggitárok és megmozdultak a lábak is. Nem vitték túlzásba az új számokat, a Now What!? albumról csak a Vincent Price, Hell To Pay és az Above And Beyond szóltak. Jó is volt így, hiszen a legtöbben nyilvánvalóan a régi slágerek miatt jöttek. A Strange Kind Of Woman, Contact Lost, Lazy, No One Came dalok tovább szították a hangulatot, a zenészek pedig mindent megtettek a publikum kiszolgálása érdekében. Ian Gillan-en látszik meg legjobban a kor, de öreg ember nem vénember, ezt meggyőzően bizonyította. Talán nem szántotta fel a deszkákat, nem pörgött teljes fordulatszámon, de az énekteljesítménye abszolút meggyőző volt, még a magasokat is kipréselte. Mellette még Steve Morse-ra hárult a főszerep, a gitáros rendkívül ízes játéka vonzotta a tekinteteket, a szólórészei és instrumentális témái pedig külön élményt nyújtottak.
  Bár a Hammond atyja, Jon Lord már nincs közöttünk, de a Deep Purple-ben 2002 óta zenélő Don Airey kiválóan idézte meg Jon Lord szellemét, a Hammond orgona erőteljes hangja nélkül nem is lehetne Deep Purple-ről beszélni. Szerencsére a hangzás arányos volt, mindegyik hangszert jól lehetett hallani. Don Airey is kapott egy kis szólólehetőséget, a klasszikus témákból összeálló improvizációját nagy örömmel fogadta a közönség. A ritmusszekció, Ian Paice és Roger Glover szintén látványosan és feszesen játszottak, ők is a rockzene legendás nagy öregjei közé tartoznak.
  
  A koncert végére maradtak a Perfect Strangers és a Space Truckin´ dalok, no meg persze az elmaradhatatlan Smoke On The Water, amelynek témáját szerintem a földbolygó minden embere ismeri. Ráadásként a Green Onions, Hush, Black Night dalokat hallhattuk, ezekkel búcsúzott a legendás zenekar.
  Én magam nem tartozom ahhoz a generációhoz, akik teljes eksztázisba kerülnek a Deep Purple neve hallatán, én már az újabb zenéken szocializálódtam. Legyünk őszinték, a Deep Purple az öregebbek zenéje, hiszen ez a Hammond orgonával dúsított zenei világ ma már gyakorlatilag sehol nem hallható a rock/metal zenében (persze mindez nem jelenti azt, hogy a fiatalabbak ne szerethetnék a zenekar munkásságát, pláne hogy a mai napig is új albumokkal jelentkeznek). De még ha nem is éreztem annyira megszólítva magam, a Fezenes koncerten mégis át tudtam érezni valamelyest azt a hangulatot, amit a most már őszes, kopaszodó tisztes apukák vagy épp nagypapák élnek át a zenekar kapcsán, valahogy át tudtam érezni, milyen lehet az a zenei világ, ahol a Deep Purple a világ egyik legkeményebb zenéjének számított anno. Én magam nem kaptam bombasztikus élményeket, „csak” egy legendás banda élvezetes koncertjét, de biztos vagyok benne, hogy sokakban sokkal mélyebb lenyomatot képezett ez a produkció.
  
  Mint fiatalabb korosztály, nekem például a Rage Against The Machine volt az egyik meghatározó pont a zenei ízlésem formálásában, az ő első osztályú hazai szóvivőjük, a Subscribe tribute koncertjén így mindenképpen részt kellett vennem. A Csarnokban persze vágni lehetett a levegőt, a későbbiekben pedig még fülledtebbé vált a helyzet. A RATM zenéjének groove-os lüktetése, a harapós riffek, és a folyamatosan parázsló, majd kirobbanó agresszió sosem látott tombolást okoz minden egyes koncerten. A Subscribe tagok bámulatos átéléssel és feelinggel nyomják a ´90-es évek legendás témáit, náluk jobban tényleg csak az amerikai banda adná át mindezt. Bálint pedig mindezt kiváló frontemberi képességekkel tetézi, az első perctől az utolsóig folyamatosan hergeli és ugrálásra biztatja a népet, nem egyszer testközelből, a rajongók között szítja a hangulatot. Nem mellesleg a hangja is a megtévesztésig hasonlít Zack-ra.
  Természetesen a legismertebb dalok kerültek terítékre, nem is kellett több, mindenki belevetette magát a bulizásba a Testify, Wake Up, Vietnow, Bombtrack, Bulls On Parade, Guerrilla Radio, Tire Me, Sleep Now In The Fire, Born Of A Broken Man, Bullet In The Head, The Ghost Of Tom Joad, Fistful Of Steel, Killing In The Name, Freedom nótákra. Nem sok kellett hozzá, hogy mindenkiről patakokban folyjon a víz, de cserébe a Fezen egyik legnagyobb tombolását élhettük át.
  Erről a buliról már csak totálisan kifulladva lehetett csak kitámolyogni, pedig még a rá következő koncert, a Cadaveres végigtombolása is tervbe volt véve. Összességében viszont már fáradtak voltunk, késő volt, teljesen ki voltunk merülve, így hát némi dilemmázás után a hazaút mellett döntöttünk. Ezáltal sajnos kimaradt a Cadaveres, bocsi srácok, majd legközelebb. Budapesten így is számos alkalommal láttuk már őket, fél évente egyszer általában el lehet őket csípni, szóval biztos lesz lehetőség a pótlásra.
  Kifelé menet újfent megdöbbentünk a Nagyszínpad előtti tömegen. Ezúttal az Edda játszott, a tömeg pedig nem hogy kisebbedett volna a Deep Purple után, hanem talán még nőtt is. Érthető, hiszen ha már itt vannak, a Purple-ösök minden bizonnyal az Eddát is megnézik, hiszen nem áll egymástól olyan messze a két csapat. Ugyancsak a generációs különbségek miatt nekem az Edda sem volt soha meghatározó csapat az életemben, így nem maradtunk a koncertjükön, de távolról is látszott/hallatszott, hogy a jelenlévőknek kiváló levezetés volt ez a buli a Fezen legvégére.
  
  Update: a fesztivált elhagyva pont elcsíptük, hogy a körforgalomban épp egy MTVA-s teherautó igyekszik a rendezvény helyszíne felé. Nevettünk is rajta, hogy a Deep Purple-nek már rég vége, vajon miről fog közvetíteni a királyi tévé? Ezen felbuzdulva az alábbi kis montázzsal búcsúzom, bocs az amatőr minőségért, saját kreálmány.
  (a kép eredetije az Index.hu-ról származik)
  



Kulcsszavak:
  fezen     depresszió     cadaveres     wisdom     fear factory     Ákos     subscribe     pokolgép     amorphis     rage against the machine     dragonforce     edda     deep purple 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó előadók: 

Depresszió
Subscribe
Ákos
Pokolgép
Cadaveres De Tortugas

 kapcsolódó cikkek: 

Dragonforce: Celine Dion dalát gyorsították fel

Depresszió: megjelent a Nehéz Szó, a zenekar 9. nagylemeze

Új dal a Depresszió hamarosan megjelenő albumáról

FEZEN ´19

Távozott a Dragonforce-ból Frédéric Leclercq
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Paul Gilbert
As I Lay Dying, Chelsea Grin, Unearth, Fit For A King
VII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz)
Julian Sas Band
Evanescence, Veridia
Luis Fonsi
FEZEN ´19
Iggy Pop
Rockmaraton 2019 - 2. rész
Rockmaraton 2019 - 1. rész
 kapcsolódó fotók: 

Fezen 2013 - 2013. július 31., Fezen, Székesfehérvár

Wisdom - 2013. március 22. PeCsa - Swedish Empire Tour 2013

Wisdom - Marching For Liberty - 2013. november 16. Barba Negra Music Club
 kapcsolódó videók: 

Cadaveres
Cadaveres akusztik (teljes koncert)
Rage Against The Machine tribute by Subscribe
Subscribe punk
Rage Against The Machine tribute by Subscribe
Rage Against The Machine tribute by Subscribe
Rage Against The Machine tribute by Subscribe
 kiemelt 
Nick Cave and the Bad Seeds 2020-ban az Arenaban
  
Bejelentette jövő évi, az Egyesült Királyságot és Európát lefedő turnéját a Nick Cave and the Bad Seeds

Conan [uk] x Un [usa] x Sixes [usa]
Miyavi a Barba Negra klubban
Street Sects, Fixateur Externe, Der Zunder a Durerben
LIVING-LOVING - Müller Péter Sziámi életHű koncertje
 friss hozzászólások 

VII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz) (3)
A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 poison    orden ogan    fürgerókalábak    e-nora    rtlhelmuth orosz    chimaira    eron mezza    red hot chilli peppers    lock up    pigs might fly    the inspector cluzo    maylene and the sons of disaster    téglás zoli    david bowie    ragadozók    grain    alice in chains    black-out    sean paul    csak szexre kellesz    gesztelyi nagy judit    annihilator    hypnos    heaven street seven    judas priest  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!