hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. augusztus 6. kedd   04:19
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Újra sodor a funky a Back II Black-kel a ZP-ben
2013. augusztus 9. ZP

  Sok éves hagyomány, hogy az ország elsőszámú funky zenekara fellép a Zöld Pardonban. Ez idén sem lesz másképp, Bebéék ugyanis augusztus 9-én, péntek este 20 órától igazi disco hangulatot hoznak a Rákóczi híd budai lábához. A koncert után a vállalkozó szellemű hölgyek pedig még egy vizespóló versenyen is elindulhatnak, értékes nyeremények reményében.
  
  Akár péntek, akár szombat, köztudott, hogy a Back II Black mindig őrületes bulikat csinál, bármerre is járjon. Jelen esetben éppen egy pénteki napon fog felrobbanni az a bizonyos szerelembomba, hiszen augusztus 9-én a funky magyarországi helytartói pár szlovákiai dátum után végre útba ejtik a fővárost is, hogy tavaly év végén megjelent lemezük turnéjának kiemelt állomásaként egy felejthetetlen hangulatú koncerttel örvendeztessék meg az igényes zene kedvelőit, méghozzá a Zöld Pardonban.
  - Tavaly év végén jelent meg a „Csak a zene…” című albumunk, aminek anyagával idén kezdtük el járni az országot. A turnénk során a vidéki városok mellett eljutottunk a határon túlra is, Szlovákiában például több koncertünk is volt. Nagyon nagy szeretettel fogadtak minket, igazi retro hangulatba kerültek az ottaniak a zenénk által. Viszont most már itt az ideje, hogy Budapesten is csináljunk egy őrületes szabadtéri bulit, és erre - ahogy eddig minden évben - idén is a Zöld Pardon lesz a legalkalmasabb. Az új lemezről is hozunk majd dalokat, de természetesen a legnagyobb közönségkedvenc slágerek is felcsendülnek majd augusztus 9-én, pénteken este – mondta Bebe, a zenekar énekese.
  
  A Back II Black koncertje után a hölgyeknek egy vizespóló versenyt is rendeznek a szervezők, az indulás feltétele pedig mindössze annyi, hogy fehér pólóban kell érkezni. A nyertest a közönség választja ki, akik ovációjuk hangerejével zsűrizhetik majd a bevállalós lányokat, vagyis amelyik versenyzőnél a leghangosabb a taps és az üdvrivalgás, az viheti haza a pezsgőt, egy minden idei ZP-s koncertre érvényes bérletet, illetve az értékes fehérnemű szettet.
  
  A koncertre a belépő 600 Ft-ba kerül.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
2025. május 15.
Combichrist: májusban Budapesten a négy zenekaros dark industrial metal fesztivál
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
Sacred: itt a Parkway Drive legújabb dala!
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Arena: 30 éves turnén érkezik ismét az angol neo-progresszív csapat
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
Egy este, amit nem lehet végigülni – Son Mieux a Turbinában
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the cure    catheine zeta-jones    kft    a nyughatatlan    h.power    halálos iramban    glen berger    kéknyúl hammond band    lyuhász lyácint    spielberg    nullus sum    afgrund    the gaslight anthem    carbonfools    jason staham    monstrosity    callisto    shell beach    coldplay    a tolvajok városa    moby    the nick rivers    chief rebel angel    horibillies    hollywoodoo  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!