hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
magazin [program]  2013. július 30. kedd   10:36
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Táborozz az Élmény Táborban


  2013. július 29. –és augusztus 2. között megrendezésre kerülő, országos szinten egyedülállónak számító „Élmény Tábor” vár benneteket. Az Élményváros egy olyan különleges interaktív napközis tábor, ahol a fiatalok a saját felépített városukban egy időre a felnőttek bőrébe bújhatnak, és olyan tevékenységekben vehetnek részt, amit gyermekként sosem tehetnének meg.
  
  Demokrácianevelés, közösségfejlesztés, nem-formális és informális tanulás, kreativitás és önkifejezés javarészt ezek a fogalmak fejezik ki legjobban a program lényegét. Ebben a táborban bármi megtörténhet így nem meglepő az, sem ha szükségállapotot kell elrendelni egy becsapódott meteor vagy egy közelgő hurrikán miatt. Ilyenkor természetesen mozgósítani kell, a kicsik közül kinevezett városvezetőket, valamint a rendőrséget, tűzoltóságot, katonaságot, katasztrófavédelmet akik a hivatalos szervek segítségével az élesben is használt eszközökkel és a teljes arzenált bevetve oldják meg a helyzetet . A valódi helyszínek kialakításában profi színészek, díszlettervezők, maszk mesterek valamint a hivatalos szervek is részt vesznek. A tábor területén 13 állomást (munkahelyet) alakítunk ki, ezért ha éppen nincs szükségállapot, akkor a mindennapi életben is előforduló eseteket, problémákat oldhatnak meg a fiatalok.
  
   A tábor célja a fiatalok zökkenőmentes felnőtté válásának, valamint aktív társadalmi szerepvállalásának elősegítése. A személyes ifjúságsegítésen keresztül hasznos tudás átadása továbbá az Európai Unióban elfogadott kulcskompetenciák fejélesztése különösen az alábbi témakörökre: Anyanyelvi kommunikáció, Természettudományi és technológiai kompetencia, Digitális kompetencia, Állampolgári kompetencia, Kulturális Kompetencia
  
  Programelemek (állomások):
  
  1.Rendőrség:
  
  Rendőrségi szakember bemutatja a nyomozó munkát, helyszínelések alkalmával különböző eszközök használata, valamint a gyerekek interaktív részvételével egy rendőrkapitányság kialakítása.
  
  2. Mentőállomás – Elsősegélynyújtás: A mentősök ismertetik munkájukat, eszközeiket a gyerekek aktív bevonásával. Egyszerűbb esetek szimulálása, pl. gipszelés, kötözés. Elsősegély tanfolyamok elvégzése. Baleseti szimulációk.
  
  3. Okmányiroda: Az okmányirodai munka modellezése, a részleg különböző igazolásokat, tanúsítványokat állíthat ki a többi program résztvevőjének. Hatósági igazolvány, oklevelek, engedélyek stb…
  
  4. Tűzoltóság- Katasztrófavédelem: Akcióban a tűzoltóautó. A tűzoltómunka bemutatása, kipróbálása. Katasztrófahelyzetek szimulációja. Gyakorlatok, mentések.
  
  5. Katonaság: Bemutatók, interaktív foglalkozások a katonai hivatás területéről. Katonai bázis felépítése. Milyen is „volt” a katonák élete??
  
  6. Bank: Játsszunk bankosat! Pénzügyi ismeretek elsajátítása, játékpénz bevezetése. Bankrablás, ügyintézés, csoki-hitel. Saját tábori fémpénz bevezetése!!!!
  
  7.Média Ügynökség: újságírás, fotó, film és riportok készítése. Minden, amit a tájékoztatásról tudni kell és érdemes. Híradó és egyéb beszélgetős műsorok megszerkesztése.
  
  8. Pékség: A tábor saját sütödéje, a gyerekek gyúrnak, dagasztanak felügyelet mellett. Kürtös kalács, pogácsa, ahogy anyáink csinálnák…..
  
  9. Bíróság: Bíró, ügyész, védőügyvéd. Tárgyalások imitálása, jogi esetek ismertetése bírósági szakember segítségével.
  
  10. Állatkert: Növény-és állatgondozási ismeretek elsajátítása. Parasztudvar kialakítása.
  
  11. Közterület felügyelet: A tábor területének felügyelete, ellenőrzése, rendezvények és programok felügyelete.
  
  12. Munkaügyi hivatal: Állomások közötti kapcsolattartás, minősítési rendszer kidolgozása, munkahelyek kiajánlása. Elhelyezkedést elősegítő képzések.
  
  13. Önkormányzat: A város irányítása, döntéshozatal, érdekképviselet, közszereplések.
  
  Nyílt nap: 2013. augusztus 2. Péntek 8:00-14:00 (Javasolt érkezés: 10:00)
  A napközis tábor ideje: 2013. július 29. és augusztus 2. között, minden nap 8:00-16:00-ig.
  Helyszín: 1213 Budapest, Hollandi út 8-10. Sport Szabadidő és Rendezvény Központ



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
2025. május 1.
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A monumentális élmények éve - a Budapest Park a tizennegyedik évadban is tud újat mutatni
Túl a filmzenei koncerteken: unikális előadók találkoznak a színpadon
Levendula Piknik 3.0: újra izgalmas kollaborációk és zenei koncertek a Budapest Park színpadán
Paroles, paroles... címmel ad koncertet Vincze Lilla a MOM Kultban április 25-én
Csütörtökön indul a város egyik legszínesebb fesztiválja, a Budapest Ritmo
Május 12-én a Kobuciban mutatja be új verseskötetét az Elefánt frontembere, Szendrői Csaba
Új arcokkal és egyedülálló műsorokkal vág neki az évadnak a Park FM - még több zene be, valóság ki!
Téged – versek, amelyek nem csupán szólnak, hanem megszólítanak Megjelent Dóka Attila verseskötete
 kiemelt 
Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains: nyári koncerten érkezik a kultikus death metal hármas
  
Június 9-én ismét Budapesten játszik az USA nyugati partjáról indult, és lassan 30 éve működő Cattle Decapitation

Stereo MC´s a ´90-es évek ikonja újra Budapesten
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sőrés zsolt    live evil    southern oracle    légió    halloween    wackor    tank    the picturebooks    tobias sammet    memorial    onerepublic    anberlin    jamie winchester    koncert    lindsey stirling    kvelertak    metalchamp    loch vostok    buried in verona    máté bence    minority sound    tóth gergő    exivious    tornűr    the devil wears prada  

r45
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!