hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. július 31. szerda   04:04
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
100 perces Kaukázus koncert lesz a ZP-ben
2013. augusztus 3. ZP

  Egészestés szórakozást ígér a Zöld Pardonban az április óta ismét aktív Kaukázus. A szokásos fesztiválkoncerteknél hosszabb, akusztikus blokkal kibővített programban a jól ismert slágereken kívül új dalok is felcsendülnek majd a Rákóczi híd budai lábánál augusztus 3-án, szombaton este.
  
  A fesztiválkoncertek után ismét önálló bulira készül a tavasz óta újra koncertező Kaukázus. Az ország egyik legnépszerűbb alternatív bandája három év kihagyás után idén áprilisban tért vissza, ősszel pedig új lemezzel is előrukkolnak majd, amiről már a Zöld Pardonban is ízelítőt adnak augusztus 3-án.
  - Az összeállás óta nagyon egyben van a csapat, a közönség visszajelzése alapján érettebb, letisztultabb, „space”-esebb lett a hangzásunk. Folyamatosan fesztiválozunk, úgyhogy jó lesz végre ismét egy 100 perces, önálló koncertet nyomni, amibe most még egy akusztikus blokkot is beékelünk. Új dalokat is hozunk a ZP-be, elhangzik majd a megosztó „Édes Anna” című számunk is, ami elég félelmetes hangszerelést kapott. Rengeteg sztori történik velünk a nyár során, amik ihletet adnak egy-egy új dalhoz, és gyűlnek az ötleteink is. Úgyhogy a koncertezős időszak végeztével stúdióba vonulunk, és elkezdjük a visszatérő lemezünk munkálatait. De addig is, a nyáron még lesz jó néhány fellépésünk országszerte, legközelebb Budapesten, augusztus 3-án, szombaton este 20 órától, a Zöld Pardonban – számolt be a zenekar terveiről Kardos-Horváth János énekes.
  
  A koncertre a belépő 600 Ft-ba kerül.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 opeth    sleep token    rolling stones    eros ramazzotti    make do and mend    paganza    al di meola    torture squad    a nyugtalanság kor    alestorm    tátrai band    the fall and rise of herman brood    ignea    the ghost inside    mantra    liane carroll    locust on the saddle    puszi    hegyalja    fates warning    we bought a zoo    bleed from within    demoscene    manökken proletarz    skeletonwitch  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!