hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [fesztivál]  2013. június 27. csütörtök   17:35
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ghymes Fesztivál a Szent György-hegyen
2013. július 5-7. Hegymagas

  Július első hétvégéjén idén ismét lesz Ghymes Fesztivál a Balaton északi partjának kedvelt turistacélpontjain elhelyezkedő vidékén. A tavalyihoz hasonlóan ezen a nyáron is Hegymagas és a Szent György-hegy adnak méltó helyszínt az összművészeti fesztiválnak, ahol a jelen és a múlt, valamint az irodalom, a színház, a zene és a tánc jól megférnek egymás mellett.
  
  A Szarka testvérek egy álmot váltottak valóra azzal, hogy sikerült hagyományt teremteniük a Ghymes Fesztiválból, melyet gyakorlatilag már az együttes megalakulásakor kitaláltak. Úgy vélik, hogy ebben a háromnapos rendezvénysorozatban benne van az együttes szíve-lelke, olyan tér számukra és sok más előadó számára, ahol kompromisszumok nélkül tudnak kibontakozni és közvetlen kapcsolatba kerülni a közönséggel.
  
  A július 5-7-ig tartó Ghymes Fesztivál kihagyhatatlan kulturális program és kikapcsolódás lesz a badacsonyi borvidéken nyaraló hazai és külföldi turisták számára egyaránt, valamint azok számára is, akik ezen a nyáron esetleg csak egy rövidebb kiruccanást engedhetnek meg maguknak a Balaton környékén. A változatos programfelhozatal mellett idén is lesz kirakodóvásár, kézműves foglalkozások, Szent György-hegyi borok kóstolója, a jó ital után megéhezőket pedig lacikonyhákkal várják.
  
  
  2013. július 5. péntek
  Hegymagas - Szent György Pince
   18:00 Fesztiválmegnyitó - a fesztivát megnyitja:
   Császár László, Tapolca város polgármestere
   Lasztovicza Jenő, a VMÖK elnöke, országgyűlési képviselő
  Közreműködik: Tabulatúra együttes, Siklós Csenge - népdalok
   19:00 Előadás Mátyás király Magyarországa
  Történelmi előadást tart Pálosfalvi Tamás - Történettudományi Intézet (Budapest)
  Ízek Mátyás király udvarában - az ételeket készíti: Nagy Péter mesterszakács
   20:00 Koncert,
  borbemutató Zene Mátyás király udvarában - a Tabulatúra együttes koncertje
  A Szent György-hegyi borok és borászok bemutatása:
  Angyal Pince, Nyári Pince, Szent György Pince, Szarka Gyula Pincéje
  A borokat bemutatja: Dr. Nagymarosy András - a Borkollégium alapító tagja
   21:00 Költői est Közönségtalálkozó Szarka Tamással
   22:00 Színház Petőfi Sándor: A helység kalapácsa - a Csavar Színház előadása
   23:00 Buli Reneszánsz táncház - közreműködik a Tabulatúra együttes
  
  2013. július 6. szombat
  Tapolca, Hegymagas - Szent György Pince, Szarka Pince
   10:00 Geotúra Geotúra a Szent György-hegyen
  (Gyülekező a hegymagasi kisbolt előtt: József A. u. 4.)
   11:00 Zenés séta Tapolcai séta a Magyarhang zenekarral
  Szentháromság szobor (Fő tér), Tavasbarlang, Malom-tó
   16:00 Zenés
  borkóstoló Szarka Gyula: Bor és a lányka
  Helyszín: Szarka Gyula Pincéje (Hegymagas, Petőfi Sándor utca 9.)
   18:00 Filmvetítés Várak és várromok - a Balaton-felvidék egyedi tájértékei - Tóth Péter filmje
  Bevezetőt mond: Dr. Laposa József
   19:00 Koncert A BorFolk zenekar koncertje
   20:00 Színház Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya - a Csavar Színház előadása
   21:30 Tombolasorsolás
   22:00 Koncert GHYMES: 30 Fényév
   24:00 Buli Kisangyalom szeme, szája - Táncház a Magyarhang zenekarral
  
  2013. július 7. vasárnap
  HEGYMAGAS – Szent György Pince
   10:00 Szentmise Fesztiválzáró szentmise
  Bemutatja: Farkas István (Lupus) piarista igazgató
  Ének, zene: a mosonmagyaróvári piarista diákok,
   vezényel: Varga Virgilné,
  Siklós Csenge - népdalok
  
  Kísérő programok:
  • Kiállítások:
  Karika Lívia és Simon Anikó mandala- és üvegfestő kiállítása
  Szarka Zsuzsa Szalag-Zsinór ruhái: Eperkollekció c. kiállítás
  Hegymagasi tájfestészet - a Hegymagasi Művésztelep kiállítása
  • Kirakodóvásár
  • Kézműves foglalkozások
  • Szent György-hegyi borok kóstolója
  • Lacikonyhák



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 rolling stones    jon favreau    magor    freedom call    data animal    aurahodor    aetherius obscuritas    don gatto    your demise    nergal    waxy    carach angren    volband    vomitous    fassang lászló    the iron maidens    gabriela cedillo    oliva    lion twin    ac/dc    steve´n´seagulls    falco    drone    csak szexre kellesz    ralph fienenes  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!