beszámoló [koncert]  2013. június 26. szerda   04:36

nincsen hozzászólás

  A dán Volbeat hosszú ideig törzsvendége volt hazánknak, évente jöttek koncertezni, a Metallica előzenekaraként való 2010-es fellépésük óta viszont kimaradt turnéikból Magyarország. Az áprilisban megjelent Outlaw Gentlemen & Shady Ladies albumot népszerűsítő koncertsorozatukban azonban végre ismét ellátogattak hozzánk, hogy a PeCsában fergeteges bulit nyomjanak le a szép számban összegyűlt nézőseregnek.
  
  Az előzenekar kiléte az utolsó napokban derült csak ki, végül a hazai Wrong Side of the Wall kapta meg a lehetőséget, hogy bemelegítse a közönséget. A kemény rockot/metalt játszó banda jól szerepelt a színpadon, mindent megtettek, hogy mindenki élvezze produkciójukat. Úgy éreztem, ez sikerült is, többektől hallottam a környezetemben is, hogy nem számítottak ilyen jóra. Énekesük, Knapp Oszkár is megjegyezte két szám között, hogy igencsak örül, hogy nem szomjazott meg hirtelen mindenki, amikor elkezdtek játszani, mert nem egy olyan pecsás koncerten járt már, ahol az előzenekar alatt váratlanul mindenkinek sörözni támadt kedve. Nagyjából fél órát kapott a szervezőknek igencsak hálás banda, utána következett az átszerelés a fő műsorszámhoz.
  
  Este kilenc órára aztán már szépen összegyűlt a tömeg az egyre inkább szaunává váló csarnokban, igaz, teltház nem lett, de a néha már az elviselhetetlenség határát súroló meleg miatt talán nem is volt baj, hogy nem zsúfolódtunk ennél jobban össze.
  A színpadképet nem bonyolították túl: a háttérben egy teljes falat betöltő Volbeat logót láthattunk, középen pedig Jon Larsen óriási dobfelszerelését, amelynek két oldalán hangládák fala húzódott, rajtuk az album designjához is illeszkedő festéssel. A látványt egyértelműen a fénytechnikára bízták, ami tökéletes döntés volt, hihetetlen fényshow festette alá a fantasztikus koncertet, fel-le bólogató lámpasorokkal, és rendszeresen a közönséget is megvilágították – a zenekar úgy tűnik, kíváncsi volt ránk, kezeinkre, tapsainkra, őrjöngésünkre. Michael Poulsent három mikrofonállvány is várta, és az énekes ezt ki is használta: hol itt, hol ott bukkant fel, így pedig a közönségből mindenki jól láthatta őt.
  
  Az együttes tagjai egyértelműen jól érezték magukat a kb. másfél órás fellépés során, mindannyian szinte folyamatosan vigyorogtak, és jól megmozgatták közönségüket is. A számok között Poulsen általában szövegelt valamit, Anders Kjølholm basszusgitárjával szántotta a színpadot (néha ökörködve, egyszer meg váratlanul szalmakalapban megjelenve), és az Anthraxból átigazolt Rob Caggiano is jól beilleszkedett (ő sapkában nyomta végig a koncertet).
  A setlist nem sokat változott a turné során, de mivel elég jól összerakták az új album dalaiból és a korábbi lemezek legnépszerűbb számaiból, ez nem is volt baj. A Sad Man´s Tongue számot felvezetve volt egy kis tisztelgés Johnny Cash előtt, a Ring of Fire-ba kezdett bele Poulsen, ennél azonban talán váratlanabb volt, amikor pár dallal később megkérdezte a közönséget, hogy milyen együtteseket szeretnek. Például Rammsteint? És belekezdtek a Keine Lustba (kicsit furán ejtve a német szavakat :-) ), majd jött egy Judas Priest számrészlet, végül pedig egy instrumentális rész a Slayertől, mondván, hogy azt meg Michael szereti nagyon. És még csak nem is ez volt a legmókásabb része az egész estének. A Still Counting előtt ugyanis a frontember megszólalt, hogy látja, több gyerek is van a közönségben (konkrétan kettőt szúrt ki), ugyan küldjék már fel őket a színpadra. Végül egyiküket sikerült felrakni (a másiknál látszólag valami kommunikációs probléma volt), egy 6-8 éves forma fiúcska rázhatta az öklét a szám közben, kiabálhatta a mikrofonba, hogy „Say yeah!”, Poulsen pedig pár ütemre elé tartotta a gitárját is, a szám után pedig a magasba is emelte a srácot, aki valószínűleg egy életre szóló emlékkel gazdagodott.
  
  Miközben egymást követték a jobbnál jobb Volbeat-slágerek és egyre jobban patakzott rólam a víz, azon gondolkodtam, lehetett volna-e ennél jobb a koncert, de arra jutottam, hogy nem, ez így volt tökéletes, Poulsenék szokásukhoz híven remek bulit csaptak. (Na jó, ha nagyon szőrösszívű szeretnék lenni, a Mary Ann´s Place-ből nekem kicsit hiányzott a jól megszokott női énekhang, de egyetlen szám miatt mégse cipelhetik magukkal a turnén Pernille Rosendahlt...)
  A ráadás négy számával fél 11 körül a végéhez ért a koncert, páran kicsit még bizakodva álldogáltak a csarnokban (de a felgyulladó lámpák számukra is egyértelművé tették, hogy sajnos vége), aztán csatakosan indult haza mindenki erről a fantasztikus estéről.
  
  Setlist:
  Hallelujah Goat
  A New Day
  Guitar Gangsters & Cadillac Blood
  The Nameless One
  Heaven Nor Hell
  Sad Man´s Tongue (előtte Johnny Cash: Ring of Fire részlet)
  Lola Montez
  Fallen
  16 Dollars
  Mary Ann´s Place
  Keine Lust/Breaking the Law/Raining Blood (részletek)
  Dead But Rising
  Maybellene I Hofteholder
  The Human Instrument
  The Hangman´s Body Count
  Still Counting
  
  Doc Holliday
  Cape of our Hero
  The Mirror and The Ripper
  Pool of Booze, Booze, Booza

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: