hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
lemezajánló [nagylemez]  2013. június 11. kedd   22:02
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Killswitch Engage: Disarm The Descent


  A Killswitch Engage azon kevés zenekarok közé tartozik, akiknek a neve hallatán mindenki pontosan tudja, mire számíthat. Vegytiszta metalcore, a stílus legszerethetőbb vonásait a lehető legmagasabb szinten művelve. A bejáratott ösvényt a története során sosem hagyta el a banda, de ettől függetlenül az elsőtől az utolsó lemezükig véleményem szerint sosem csusszant porszem a gépezetbe. Bár tény, hogy definitív albumuknak a 2002-es Alive Or Just Breathing és a 2004-es The End Of Heartache számít, szerintem az utánuk következő lemezek sem minősíthetők egyszerű iparosmunkának, rengeteg a szerethető momentum. Ez még a legutóbbi, 2009-es Killswitch Engage című lemezükre is igaz (ami fura módon a debütön kívül a második ezen a néven).
  Az új lemez ezúttal meglepetésre nem ismét a Killswitch Engage címet kapta, hanem Disarm The Descent névvel érkezett meg az friss korong. Nem ez az egyetlen változás, a csapatba rendkívül jól beilleszkedő, és egyfajta új védjegyként szolgáló Howard Jones helyett visszatért az Alive lemez pacsirtája, Jesse Leach. Lehet azon vitatkozni, ki melyik énekessel szerette jobban a Killswitch-et, de értelmetlen, mert szerintem mindkét dalnok egyaránt kiváló képességekről tett tanúbizonyságot. Jesse remekül vette fel az elhagyott fonalat, mert remekbe szabott teljesítményével, és persze Adam D. jellegzetes témáival ismét egy kiemelkedő Killswitch lemez született.
  
  A felütés máris iszonyat súlyos, üvöltés és blastbeat-be hajló tempó robban az arcunkba, mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül. A The Hell In Me aztán visszatér a bandától ismert metalcore-os irányba. A jófajta bólogatós témákból aztán rendkívül fogós, emlékezetes refrén keveredik ki, ki se lehet vakarni az ember füléből. Jesse Leach remekel, ez már rögtön az elején látszik. Érdemes megfigyelni, Justin Foley még a dallamos rész alá is bepakolta a blastbeat-eket, ügyes! Az ordítós rész is elég sokszínű, de a refrén az igazi csúcspontja a nótának.
  Gyorsul a tempó, de a fülbemászó dallamok sehol sem maradnak el. A kettes Beyond The Flames-ben hasonló megoldásokkal operálnak, a lágyabb részek kicsit a Bullet For My Valentine-t juttatják eszembe, de az őrült szegelések súlyosbítják az összképet. Adam D. rendesen megdolgoztatja a húrokat a New Awakening dalban, a breakdown halmazokból jófajta melódiák is előtörnek. Több helyen is operálnak csordavokállal a dalban, koncerten is biztosan hatásos lesz. Itt végre egy alapos gitárszólót is elsütnek a súlyos breakdown-ok után.
  A már korábban megismert In Due Time ismét egy jófajta riffelős nóta, a refrén ezúttal is emlékezetes. Érdekes, hogy ezek a kellemes, már-már érzelgős dallamok inkább Howard Jones-ra voltak jellemzőek, de Jesse ilyen téren is maximálisan helytáll. Ezen a lemezen szinte meg sem lehetne különböztetni a hangszínüket, olyannyira érzelmesen hozza Jesse a dallamos részeket is. Az ötös Tribute To The Fallen egy hagyományosabb Killswitch dal, tipikus metalcore szerzemény, Adam D. gitármunkája és briliáns szólója érdemel különösebb figyelmet.
  
  Már épp kezdene egy kissé kiszámíthatóvá válni a lemez, amikor nevéhez híven a The Turning Point a padlóra sújtja a hallgatót. A kőkemény, fifikás szaggatások és a szép gitármelódiák a nyakizmokat erősítik, a figyelmet nem hagyják lankadni. A refrén ismét baromi élvezetes, nagyon találó nóta.
  És ha már egyre súlyosabbra vették ismét a figurát, az i-re az All That We Have teszi fel a pontot. Akárcsak a nyitószám, ez is brutális szegeléssel indít. A kőkemény riffek után viszont azért fémszív is képes meglágyulni, újra egy elsőrangú, lágy dallamokkal ellátott refrén érkezik, de csak addig, amíg nem folytatódik a dühödt üvöltés és a blastbeat-hegyek. Jesse remekel. Jók a váltások, minden benne van ebben a dalban, amiért a Killswitch-et szeretni lehet.
  A You Don´t Bleed For Me aztán egyenesen olyan galoppozós témákat szolgáltat, hogy arra még az Iron Maiden vagy az Iced Earth is elégedetten csettintene. Nem mondható tehát, hogy ne lenne változatos az album, főleg itt a második felétől kezdődnek az egyre érdekesebb megoldások. Mike D´Antonio basszusa szépen szól a háttérben, különösen a kis szövegelős, leülős rész alatt. Ez a nóta talán a legkevésbé tipikus szerzemény az albumon.
  
  Jön kilencedikként a The Call, amely néhol már majdhogynem deathcore-ba hajló szerzemény. A thrash-es zúzás és a blastbeat-refrén kombó önmagukért beszélnek. Szokatlan megoldás, de nagyon ül. A vége felé kicsit lelassul, érzelmesebbé válik a dal, hogy teljes legyen a kontraszt a felütéssel.
  A No End In Sight ismét a változatosságot képviseli a lassabb, vészjóslóbb témáival. Itt a blastbeat-ek és a death metalos őrlés egész súlyos irányba mutatna, ha Jesse dallamos éneke nem enyhítené a death metalos durvulatot. Majdnem mindegyik számba teljesen eltérő zenei világokat csempésznek, de mégis Killswitch-es lesz a végeredmény. Persze a súlyos breakdown-okat itt is megkapjuk a nyakunkba. Remekművek egymás hegyén-hátán.
  
  Ismét egy kimértebb téma, Mike D´Antonio basszusával felvezetve. A legérzelmesebb refrént itt az Always című dalban kapjuk, egy kicsit pihentetőbb, haddnemondjam populárisabb hangvételű nóta, de ez is jól áll nekik. Még pár pillanatra a Volbeat is eszembe jutott ezen szerzemény kapcsán. Úgy látom, a lemez első felében voltak a hagyományosabb Killswitch dalok, súlyos metalcore riffekkel, breakdown-okkal, elsőrangú refrénekkel, az album második felében pedig egyre-másra okozzák a meglepetéseket, szinte mindegyik dal valami újdonsággal szolgál az eddigiekhez képest.
  A Time Will Not Remain ismét gyorsít, a jó kis metalcore témázgatásból keményebb zúzások és persze a dallamos refrén keverednek ki. Egy élvezetes gitárszóló még említésre méltó a dalban, de amúgy nem annyira kiemelkedő darab. A bónuszként érkező Blood Stains és Slave To The Machine dalokban nincs semmi különös, az eddigiek után ezek már tényleg csak amolyan ráadásnak számítanak. Ugyancsak bónuszként két élő verziót, a Numbered Days-et és a Jones-érás My Curse-t hallhatjuk még. Azért akármennyire is jó a lemez, majdnem 1 óra zene így bónuszokkal és minden nyalánksággal együtt soknak számít manapság.
  
  A legtöbben nyilvánvalóan azt várták a Killswitch Engage-től, hogy érkezik egy csokorra való, jellegzetesen Killswitch-es dal, ideális esetben az emlékezetes fajtából, de ennél többet, merész kísérletezéseket úgysem lehet elvárni egy olyan bandától, akik már kialakították a saját stílusukat és nincs semmilyen bizonyítási kényszerük. Jesse Leach visszakerülése pedig csak a hab a tortán.
  
  Nos, részben igazuk lett. De csak részben!
  
  A Disarm The Descent album első fele valóban a jellegzetes Killswitch-féle metalcore megoldásokkal van tele. Annak is a legjobb fajtájából, ráadásul Jesse Leach olyan emlékezetes, dúdolható dallamokkal brillírozik gyakorlatilag minden számban, hogy az még az örök fanyalgókat is elismerésre kell késztesse.
  Aztán a korong második felére jönnek a nem tipikus megoldások, így azok igénye is maximálisan ki lett elégítve, akik valami újat is szerettek volna hallani a Killswitch Engage-től. Hol egészen brutális, hol vészjóslóan súlyos, hol kifejezetten könnyen emészthető dalok is helyet kaptak. Így összességében egész változatosnak mondható a végeredmény. De ami mégis közös kapocs közöttük, azok az óriási dallamok, Jesse emlékezetes énektémái, amelyek kifejezetten újrahallgattatják magukat.
  Gyakorlatilag elérték azt, hogy mindegyik dal önálló egyéniséggel, emlékezetességgel bír az albumon, ami a mai dömpingben több, mint rendkívüli teljesítmény... Mi kellene még ennél is több? Ma, 2013-ban, az is óriási dolog, ha többször és odafigyelve (!) végig tudunk hallgatni egy-egy nagylemezt, nem hogy 20 év múlva is kívülről fújjunk minden dalszöveget, mint a rongyosra hallgatott Iron Maiden, Metallica, vagy Offspring korongok esetében. Tetszik vagy sem, de megváltoztak a zenei szokások. És ezt figyelembe véve, ehhez alkalmazkodva úgy gondolom, a Disarm The Descent lemez a Killswitch Engage-től egészen kiemelkedő alkotásnak minősül.
  
  
  Felállás:
  Jesse Leach: ének
  Adam Dutkiewicz: gitár
  Joel Stroetzel: gitár
  Mike D´Antonio: basszusgitár
  Justin Foley: dob
  
  Killswitch Engage: Disarm The Descent
  01. The Hell In Me
  02. Beyond The Flames
  03. New Awakening
  04. In Due Time
  05. A Tribute To The Fallen
  06. The Turning Point
  07. All That We Have
  08. You Don´t Bleed For Me
  09. The Call
  10. No End In Sight
  11. Always
  12. Time Will Not Remain
  13. Blood Stains
  14. Slave To The Machine
  15. Numbered Days (Live)
  16. My Curse (Live)
  



Kulcsszavak:
  killswitch engage 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Hatebreed, Fear Factory, ex-Killswitch Engage tagok így játszanak Down, Fear Factory, Crowbar dalokat

Killswitch Engage: Howard Jones ismét színpadra állt volt csapatával

Killswitch Engage az Akvarium klubban

Killswitch Engage, August Burns Red, Atreyu, Bury Tomorrow

Punk-rock maraton és Metalcore örömünnep a Budapest Parkban - Billy Talent, Zebrahead, Counterfeit, Anti-Flag, Killswitch Engage,Architects, August Burns Red

 programajánló: 
2024. május 25.
Dinamit 45 – Az utolsó jubileum
2024. május 30.
Palaye Royale a Barba Negrában!
2024. május 31.
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Vented: Cruelty And Corruption
Drawing: Vol. 6
KabinLáz: Kihajolni Veszélyes EP
Born Again: Mesevilág
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
Megjelent a Tárkány Művek negyedik nagylemeze: Magyar konyha támad
Sabaton: The Last Stand
Roar: Délibáb demo
Borbély Mihály: Polygon - Theodosii Spassov, Lukács Miklós, Dés András
Begotten Silence: Faces Of Suffering
 kiemelt 
Winger: búcsúkoncerten játsszák el az életmű minden slágerét
  
Alapító tagjaival tér vissza június 11-én Budapestre a Winger

Magyar thrash nagyágyút választott a Megadeth: az Archaic játszik Mustaine-ék előtt júniusban
Júliusban kétnapos koncept eseménnyel érkezik az INOTA Focus az erőmű Turbinacsarnokába
Bring Me the Horizon koncert a Budapest Parkban
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 dóm tér    rachel mcadams    jörg uken    vida rock band    tornűr    factorial-x    structures (can)    panzer    guy ritchie    mr. bean    pomogácsok brutal monsters    deák bárdos    the nick rivers    inspector cluzo    ralph fienenes    szakcsi    jarboe    heathen    random deeds    il parto delle nuvole pesanti    gasometer    mr.big    wanderlust            szükségállapot  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!