hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
lemezajánló [nagylemez]  2013. május 24. péntek   20:04
1 hozzászólás

szerző: Morello
Bloody Roots: Az Ígéretek Földjén


  A Moby Dick-es Schmiedl Tamás alaposan meglepte anno a metal zene világát fiával, Balázzsal létrehozott projektjével, a Bloody Roots-szal. Eleve érdekes koncepciónak álltak neki, hiszen szinte minden dalban más-más, ismert és kevésbé ismert underground metal zenészek keze volt benne, de a végeredmény mégis kerek egész lett, és nem mellesleg elképesztően ütős. Smici már akkor is mondta, hogy nem egyszeri alkalomról van szó, szeretne folytatást is új lemezzel, ami Az Ígéretek Földjén címmel meg is született.
  Ezúttal kicsit mások voltak a körülmények, mint az első lemez esetében. Most nincsenek vendég-hegyek, Schmiedl Tamás és Balázs nevéhez fűződik a legtöbb dal, egyedül Vörös Attila hozott külsősként új nótát, Vezessetek Útra címmel. Ha jól tudom, ez nem volt szánt szándékkal így tervezve, csak a többi tervezett közreműködővel nem sikerült végül összeegyeztetni a dolgokat. De nem is baj, mert egyrészt az eredmény ismét kiváló lett, másrészt így talán egy kicsit még inkább saját magukat adják a tagok.
  
  Az Isten Kezében album esetében is több dalszöveg és vokál fűződött a Dalriadás Ficzek András nevéhez, a második lemezre viszont még szorosabbá vált az együttműködés vele. Ezúttal minden szöveget ő hozott, és az ének tekintetében is sokkal aktívabban működik közre, mint legutóbb.
  A Reménység Temploma stílusos felvezetés a lemezhez, a Hazugságok Oltárán pedig rögtön bele is csap a lecsóba. Gyors thrash nóta, Smici jellegzetes szövegköpködésével. A remek, dallamos refrénben aztán Ficzek Andris is hallatja a hangját. Olyannyira, hogy a következő verzét már ő maga kiáltozza. Az ő hangjának nem áll jól ez a monoton, thrash-es kiabálás, ez Smici asztala, András a dallamosabb részeknél és a refréneknél tud igazán érvényesülni. Egy remek gitárszóló is elröppen, erős kezdés.
  A Hozd El Uram csak egy kicsit vesz vissza a tempóból, a dal igazi erőssége viszont a megadallamos refrén. Persze itt is András viszi a stafétát, kíváncsi vagyok, koncerten Smici önmagában mennyire boldogulna ezzel a nótával. A gitárszóló kissé skandinávos, de ez is abszolút belefér a Bloody Roots eszköztárába. Budai Béla ismét felpörgeti a tempót a Vérből - Vérbe dalban, újra egy jófajta thrash csapás következik. A refrén ezúttal is odafigyelést igényel, nem csak az énekdallamok miatt, hanem az újfent skandinávos gitártémák és a határozottan morgó basszusjáték szempontjából is. A virtuóz gitárszóló pedig a hab a tortán.
  
  A Népek Útján dalnak talán a Népek Autópályáján lett volna a találóbb címe, ugyanis még tovább gyorsít a csapat. Budai Béla nagyon ízesen hozza az egész lemez folyamán a lüktető thrash tempókat. A szövegvilág továbbra is az irányt tévesztett, összezavarodott nemzetre világít rá, Az Ígéretek Földjén albumnak tulajdonképpen ez a fő témája. A refrén utáni briliáns dallam-hegyek és a szóló igazi mestermunkának minősülnek, kiemelkedő részek a lemezen.
  A Vérző Népek Tavasza is az eddig bejáratott megoldásokra épül, súlyos riffek, haragos szövegmondás, majd András segítségével dallamos refrén, sőt további dallamos betétek is a Dalriada énekesére épülnek. Az Ígéretek Földjén egy oldschool hangvételű nóta, ugyancsak fajsúlyos, headbang-elésre maximálisan alkalmas riffekkel. És aki további betonozásra vágyik, megkaphatja a Fekete Átok Foglya dalban is. Oldschool témák és modernebb súlyosság kellemes arányban vannak adagolva ebben a számban, nem kíméli a banda a nyakcsigolyákat.
  
  A Vezessetek Útra nóta Vörös Attila munkája, kicsit el is üt az eddigi irányvonaltól, de ez nem jelent problémát. A technikás gitártémákra és a veszett szegelésre rögtön felkapja a fejét a hallgató. Ez egyértelműen egy modernebb hangvételű szám, gyorsvonat sebességgel száguld át rajtunk, de szerencsére nem mentes a kapaszkodópontoktól.
  A soron következő Jöjj Menedék aztán ismét egy tradicionálisabb dal, de ismét csak nem tipikus a bandától, hiszen maga a refrén már egészen heavy metalos. A Felesküdött Az Ég... vészjósló témákban tobzódik, de talán nem annyira elsőre ható nóta, az eddigiek után nekem nem nyerte meg a tetszésemet.
  
  Az album végére még néhány különleges bónusz is helyet kapott. A Kiválasztott egy ősrégi, kiadatlan Moby Dick nóta, amit állítólag a kezdet kezdetén gyakran játszott a csapat, de aztán kikopott a repertoárból és hanghordozóra sem került fel, csak az Ugass Kutya újrakiadásán hallható, meglehetősen gyatra minőségben. Nos, Smici most igazságot szolgáltatott ennek az ősrégi szerzeménynek, kapott egy modern hangzást, de már első hallásra is rögtön párhuzamba állítható a Moby Dick legkorábbi időszakát jellemző, inkább heavy metalosabb, rock & roll-osabb felfogásban íródott szerzeményekkel, mint a Prometheus vagy a Keresztes Vitéz. Itt nem szerepel Ficzek, Smici szenved is rendesen a refrénekkel. A gitárszólóban akárcsak a Prometheus-nál, itt is klasszikus ízeket pengetnek, élvezetes darab. Kár, hogy annak idején nem ismerhettük meg, pedig a Moby Dick - Memento albumán tökéletes helye lett volna, és nem is lógott volna ki a sorból, semmilyen szempontból.
  Ráadásként pedig a banda számára nyilvánvalóan definitívnek számító, a mesteri Sepultura két legismertebb nótája, a Refuse/Resist és a Roots Bloody Roots hallható Smiciék előadásában. Érdekes csemege, igazából zeneileg sokat nem tesznek hozzá az eredeti nótákhoz, Smici angolja ráadásul rettenetes, de bónuszként, érdekességként kell tekinteni rájuk, és akkor nincs semmi baj.
  
  Az Isten Kézében albumnak egyenesági folytatása tehát Az Ígéretek Földjén lemez. Zeneileg talán egy kicsit dallamosabb az elődjénél (elsősorban Ficzek Andris nagyobb fokú közreműködése miatt), de a keménységből és a zúzós thrash tempókból semmit sem adott fel a csapat. A dalok egységes koncepciója ezúttal is fontos szempont, az előző albumnál egyfajta istenkeresés és a nemzeti sorskérdések feszegetése volt a vezérfonal, most inkább csak a másodikat öleli fel Az Ígéretek Földjén lemez. Nekem személy szerint az Isten Kézében album jobban tetszett, valamivel ütősebbnek, fogósabbnak, elsőre hatóbbnak éreztem a korábbi nótákat, de ettől még természetesen az új lemez egyáltalán nem marad el mögötte. Fölényesen meggyőző alkotást szállított le ismét a Bloody Roots, igazából nem érződik hiánya annak, hogy ezúttal nem jött össze a „sztárparádé” a dalszerzésben (pontosabban nem tudjuk, miben lett volna más). A csapat Ficzek Andrissal kiegészülve tökéletesen megoldotta a feladatot.
  
  
  Felállás:
  Schmiedl Tamás - ének, gitár
  Schmiedl Balázs - gitár
  Horváth Tamás - basszusgitár
  Budai Béla - dob
  
  Vörös Attila - gitár
  Ficzek András - ének, vokál
  Szuna Péter - basszusgitár
  
  Bloody Roots: Az Ígéretek Földjén
  1. Reménység Temploma
  2. Hazugságok Oltárán
  3. Hozd El Uram
  4. Vérből - Vérbe
  5. Népek Útján
  6. Vérző Népek Tavasza
  7. Ígéretek Földjén
  8. Fekete Átok Foglya
  9. Vezessetek Útra
  10. Jöjj Menedék
  11. Felesküdött Az Ég...
  12. Kiválasztott
  13. Refuse/Resist
  14. Roots Bloody Roots
  



Kulcsszavak:
  bloody roots     moby dick 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 ismeretlen 2013. május 25. 23:05  #1
Nagyon jó csak így tovább,természetesen a DICK-kel együtt.Mindkét csapat a legjobbak között van.A 3.pedig a HUNGARICA (nemcsak a Norbi miatt...de miatta is).NAGYON JÓK!

 kapcsolódó előadók: 

Moby Dick

 kapcsolódó cikkek: 

Moby Dick, Omen, Magma Rise és Heedless Elegance - Fém bandák találkozója Budapesten!

Hármas metal csapás, avagy amikor Sopron Budapestre jön: Moby Dick, Dalriada, Remorse

Mentes Norbert nyilatkozata a Moby Dick-ből történt távozásáról

Kilépett a Moby Dick-ből Mentes Norbert

Holnap: Moby Dick, Archaic, Innistrad - thrash metal tripla csapás csütörtök este a Barba Negra Trackben!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Vented: Cruelty And Corruption
Drawing: Vol. 6
KabinLáz: Kihajolni Veszélyes EP
Born Again: Mesevilág
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
Megjelent a Tárkány Művek negyedik nagylemeze: Magyar konyha támad
Sabaton: The Last Stand
Roar: Délibáb demo
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 hugo cabret    vanessa hudgens    eat me!    esclin syndo    overcast    creativeselector    esben and the witch    stone    mary elizabeth winstead    jack nicholson    communic    motörhead    venom    lgt    lamb of god    christian epidemic    abhorrence    barbears    kowalsky meg a vega    vagy     roots of death    hangarvain    cante  diem    burlesque    mission: impossible ghost protocol  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!