hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2013. június 3. hétfő   04:32
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Wagner: Parsifal zenedráma három felvonásban
2013. június 14. 16 – 22h, MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

  Az operatörténet egyik legvitatottabb és sokak szerint egyik legzseniálisabb operájával, Wagner Parsifaljával kezdődtek 2006-ban az azóta világhírűvé vált, a nemzetközi zenei kalendáriumban piros betűvel jelölt Budapesti Wagner-napok.
  
  A háromfelvonásos, szcenírozott előadásban színre kerülő zenedrámában ezúttal is az egyes szerepek legelismertebb interpretátorai lépnek színpadra. Amfortasnak a Müpa az Európa-szerte számon tartott kiváló észt baritont, Lauri Vasart kérte fel, Gurnemanznak a finn basszusfenomént, Matti Salminent, Titurelnek a magyar basszuscsillagot, Kováts Kolost, a Budapesten is már jól ismert, csodálatos Petra Langot arra, hogy Kundryt énekeljen, a címszerepre a Wagner-csillag Christian Franzot, Klingsornak pedig Hartmut Welkert.
  
  A Szent Grál legendáját továbbszövő, grandiózus operát az MR Szimfonikusok élén ezúttal is Fischer Ádám vezényli. A produkciót a több közös salzburgi munkát is jegyző Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra állította színpadra, az előadásokon közreműködik a Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás), az MR Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) és az MR Gyermekkórus (vezető karnagy: dr. Matos László, társkarnagy: Kabdebó Sándor).
  
  Tagok:
  Wagner: Parsifal - zenedráma három felvonásban
  Amfortas: Lauri Vasar
  Titurel: Kováts Kolos
  Gurnemanz: Matti Salminen
  Parsifal: Christian Franz
  Klingsor: Hartmut Welker
  Kundry: Petra Lang
  1. Grál lovag : Kiss Péter
  2. Grál lovag : Ambrus Ákos
  Viráglányok : Váradi Zita, Cecilia Lloyd, Simon Krisztina, González Mónika, Wierdl Eszter, Várhelyi Éva
  Egy hang : Schöck Atala
  1. apród : a Tölzi Fiúkórus tagja
  2. apród: a Tölzi Fiúkórus tagja
  3. apród : Horváth István
  4. apród : Megyesi Zoltán
  
  Közreműködik: MR Szimfonikus Zenekar és Énekkar (karigazgató: Somos Csaba), MR Gyermekkórus (vezető karnagy: dr. Matos László, társkarnagy: Kabdebó Sándor), Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás)
  Fény: Györgyfalvai Károly
  Rendező, díszlettervező: Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra
  Művészeti vezető és vezényel: Fischer Ádám



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
Gyermelyi Művésztelep 30. (1994 - 2024)
Várják a jelentkezéseket a Cziffra Fesztivál Mesterakadémiájára
Tavaszi műsor a füsziben
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 barabás lőrinc    scarred by beauty    shutter island    abstinenz    moog    rdø    power trip    matt bellamy    hardcore superstar    cowboyok és űrlények    twilight of the gods    monstrosity    salt    absolved    lake of mind    hollow haze    heaven and hell    turn of mind    jeff loomis    antropofagus    fast five    till we drop    lo fi stereo    für anikó    warfect  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!