hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2013. május 10. péntek   04:17
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Országos Karriergyár turné indul


  A fesztiváltörténelemben elsőként tavaly a Hegyalja Fesztiválon bemutatott Karriergyár a Nemzeti Munkaügyi Hivatal közreműködésével idén nyolc állomásos országos turnéra indul. Május 9-én az országos Karriergyár roadshow első állomása a Miskolci Egyetemi Napok.
  
  A fesztivál-történelemben először a Borsodi Hegyalja Fesztiválon szervezték meg tavaly Hegy´ Karriergyár néven azt a különleges programhelyszínt, ahol potenciális munkavállalók, gyakornokok és munkáltatók, oktatási intézmények, pályázók nem nyakkendős közegben találkoztak egymással és találtak egymásra. A kezdeményezés olyannyira sikeres volt, hogy 2013-ban a Karriergyár, az ország legnagyobb fesztiválközegbe illesztett, nem nyakkendős állásbörzéje országos turnéra indul. Az országos Karriergyár roadshow első állomása a Miskolci Egyetemi Napok (MEN), ahol május 9-én Czomba Sándor, foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, a Miskolci Egyetem öregdiákja is részt vesz.
  A Karriergyár a Nemzeti Munkaügyi Hivatallal együttműködve a Borsodi Hegyalja Fesztivál mellett további hét rendezvényen jelenik meg, hogy egyetemi, ifjúsági és zenei fesztiválokon közvetlenül érje el a pályakezdő és álláskereső fiatalokat. A nyolc állomásos rendezvénysorozat a Miskolci Egyetemi Napokon kezdődik, ahol a Nemzeti Munkaügyi Hivatal, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ szakemberei várják az érdeklődőket különféle programokkal.
  Czomba Sándor és Karriergyár Időkapszula a MEN-en
  
  A Karriergyár roadshow első állomásán május 9-én 16.00-tól Dr. Czomba Sándor, foglalkoztatáspolitikai államtitkár, a Miskolci Egyetem öregdiákjaként vesz részt. Az egyetemi élményeket felelevenítő MEN-séta után a Rockwell Klubban közvetlen beszélgetés során osztja meg a karrierútja alatt szerzett tapasztalatait a diákokkal, mesél a miskolci egyetemi éveiről és szívesen válaszol a diákok kérdéseire. A MEN-en a résztvevők a Karriergyár „Időkapszulájába” jövőbeli terveiket rögzíthetik videofelvétel formájában, hogy majd öt év elteltével visszaemlékezhessenek, és megnézhessék, valóban sikerült-e megszerezniük az álommunkát vagy éppen beindítaniuk életük vállalkozását. A karriertervek megosztásáért cserébe nyeremény is jár, hiszen szerdától péntekig naponta öt Hegyalja Fesztivál napijegy talál gazdára a vállalkozó kedvű egyetemisták között. Aki pedig nem szeretné a szerencsére bízni, hogy bejut-e a nyár legnagyobb bulijára, a MEN-en közel 50% kedvezménnyel vásárolhat Hegy´ bérletet csak a helyi egyetemi értékesítőnél.
  
  A Karriergyár roadshow állomásai
  
  Miskolci Egyetemi Napok – 2013. május 8-10.
  Fishing on Orfű –2013. június 19–22.
  Hegyalja Fesztivál – 2013. június 25–30.
  EFOTT – 2013. június 25–30. (Zánka)
  VOLT Fesztivál Sopron – 2013. július 3–6.
  Campus Fesztivál Debrecen – 2013. július 17–21.
  Kapolcs Művészetek Völgye – 2013. július 27–augusztus 5.
  Fehérvári Zenei Napok (FEZEN) – 2013. július 31– augusztus 3.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 20.
Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Levendula Piknik 3.0: újra izgalmas kollaborációk és zenei koncertek a Budapest Park színpadán
Paroles, paroles... címmel ad koncertet Vincze Lilla a MOM Kultban április 25-én
Csütörtökön indul a város egyik legszínesebb fesztiválja, a Budapest Ritmo
Május 12-én a Kobuciban mutatja be új verseskötetét az Elefánt frontembere, Szendrői Csaba
Új arcokkal és egyedülálló műsorokkal vág neki az évadnak a Park FM - még több zene be, valóság ki!
Téged – versek, amelyek nem csupán szólnak, hanem megszólítanak Megjelent Dóka Attila verseskötete
Gergye Krisztián performatív tárlatvezetése - A test nyelvén a Szüts-Vojnich kiállításon
Peter Lindbergh a Műcsarnokban
 kiemelt 
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
  
Május 4-én először játszik headlinerként Budapesten az olasz-francia pop-rock formáció, a Halflives

Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bródy jános    edda    narnia    tales of evening    nagy dávid    diamond eyes    alvin és a mókusok    as heavens collide    infinity    pretty maids    tony macalpine    children of bodom    ray davies    bécs    fusion bomb    leander risingleander    oliva    blind guardian    jim carrey    dennis quaid    Ákos    james sullivan    suhancos    nagyúr    heights  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!