hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2013. április 30. kedd   04:36
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Minden nap kifulladásig buli a PaFe Nagyszínpadán!


  Már csak pár hét van hátra a nyár első gigantikus fesztiváljának indulásáig: május 16-án startol a Pannónia Fesztivál! Négy nap és négy éjjel Szántódpusztán olyan kiválóságok szolgáltatják majd a Nagyszínpadon a buli-alapot, mint a Tankcsapda, a PASO, a Brains vagy az Irie Maffia, de természetesen külföldi fellépők is tiszteletüket teszik.
  
  Csütörtökön igazi zúzós rockmaratonnal indít a 7. PaFe. 18 órakor az Ossian veszi be az erősítőket: a legendás együttes legújabb albuma A Tűz jegyében címmel jelent meg április 8-án, és bizonyára a Balatonnál is lenyomnak néhányat az új dalok közül. Igaz ez a Road esetében is, hiszen a március 11-én kiadott Tegyük fel… amellett, hogy a MAHASZ albumlistáján a 16. héten a top10-ben szerepel, már a megjelenés előtt aranylemez lett! Az együttest 19:30-tól hallhatjátok a Nagyszínpadon, 21 órától pedig a Depresszió veszi át az irányítást. A srácok idén tavasszal a Megyek előre turnéval tartják formában magukat, hogy aztán a fesztiválszezont is kifogástalanul végigkoncertezzék.
  
  Nemcsak a zenészeknek lesz kihívás, hogy a maximumon pörögjenek, de a fesztiválozók előtt is le a kalappal, ha három ilyen mérvű buli után még marad sör a poharukban, hogy a Tankcsapda koncertjén se száradjanak ki. Lukács Laciék tavaly november óta a Rockmafia Debrecen bűvöletében élnek – a Sidivel készített új anyag azóta is az albumlisták élén nyomul, rekord sebességgel érte el a platinaminősítést, és a közönség egybehangzó véleménye szerint is megunhatatlan. Meglátjuk, ezután 00:30-tól a Pokolgéppel meddig tart majd az őrület, de a korai alvást hagyjuk csak a kiskorúaknak!
  
  A péntek sem sikerült sokkal lájtosabbra: fél 7-től a Subscribe dübörög a Nagyszínpadon, 20:00-kor pedig Alvin és a Mókusok folytatják a pörgést. 21:30-kor a Zagar lép a deszkákra az április 13-án kiadott Light Leaks dalaival. Ha pedig kellően hozzászoktatták a közönséget az angol szöveghez, 23 órától érkezik egy igazi szigetországi banda, a Rudimental. A négytagú együttes még nem tekinthet vissza vérmes múltra, sikerük azonban igencsak látványos: máris gyártottak két toplistás slágert, április 29-én pedig Home című debütáló albumuk is megjelenik. A nemzetközi siker nem áll távol a PASO-tól sem, hiába magyar bandáról van szó: nemrég egy külföldi zenei portál az olvasók szavazatai alapján a Lovemonster-t az év ska/rock steady/early reggae albumának választotta. Azóta Londont is megjárták, hogy még lelkesebben játszhassanak majd a szántódpusztai fesztivál második napján hajnali fél 1-kor.
  
  A harmadik napon, szombaton 18 órakor az Intim Torna Illegál nyit, akiket – ha nem vágnak lyukat a színpadba, akkor - az idén 10. születésnapját országjáró tavaszi turnéval ünneplő Punnany Massif követ majd. 20:30-tól a Vad Fruttik folytatja a pezsgést többek között a február végén kiadott Pipacs EP dalaival. A kellően felturbózott közönség 22 órától ismét külföldi előadótól vehet majd nyelvleckéket – érkezik a Foreign Beggars. A 2002 óta működő brit raptrió kreativitásáról és a folyamatos megújulásokról híres – legutóbbi lemezük (The Uprising) tavaly decemberben készült el. Ha mindez nem lenne elég, 23:30-kor a Brains táncoltatja ki a maradék energiát is a fesztiválozókból. Az április 5-én boltokba került Full range munkálatai miatt a srácok keveset szerepeltek az utóbbi időben, úgyhogy biztosak lehetünk benne, hogy óriási lendülettel jönnek majd a Balatonhoz!
  
  Zárásként vasárnapra is parádés a névsor: délután fél 6-kor még világosban kezd a tudományos-fantasztikus pop hazai úttörője, a Supernem. Ők 19 órakor Péterfy Boriéknak adják át a terepet – figyelem, a Love Band legutóbbi születésnapi koncertje óta hozzá van szokva a teltházas fellépéshez! Hasonlóan népes rajongótáborral rendelkezik a „hobbizenekarként” futó Kiscsillag: Lovasiék számára legutóbbi lemezüktől (Néniket a bácsiknak) folytatódik a történet – az Idáig tudom a történetet turné keretében Borival is dolgoztak együtt, úgyhogy talán nem véletlen, hogy 20:30-kor tőle kapják meg a Nagyszínpadot.
  
  Természetesen erre a napra is jut külföldi fellépő: az elektronikus tánczene emblematikus zenekarának számító Dub Pistols Londonból landol majd a Balatonnál, hogy hiphop-dub-techno-ska-punk stíluskeverékükkel elkápráztassák a hazai közönséget. Remixelés terén verhetetlen a kétszemélyes banda, és mióta kimerészkedtek a stúdióból, vendég énekesekkel járják a klubokat és fesztiválokat is. A nagyszínpados zárás egy külföldinek látszó és hallatszó, de valójában hamisítatlan hazai együttest illet majd meg a Pannónia Fesztiválon, mégpedig az április végén új albummal jelentkező Irie Maffiát. Az együttes népszerűségét nem szükséges ecsetelni, elég annyi, hogy május 19-én 23:50-től Szántódon Nagyon jó lesz!
  Az Irie Maffia után már szusszal sem kell bírnunk, hiszen a 30Y Szentimentálé c. „ülős” előadásától elképzelni sem lehet jobb fesztiválzárást. Az exkluzív koncert egy, a nagyközönség elől eddig elzárt területen, Szántódpuszta 18. századi emlékeket őrző épületei között kerül megrendezésre, amelynek keretében a zene mellett a díszletekkel, fényjátékkal és egyéb látványelemekkel is gazdagított előadás páratlan élményt nyújt majd minden résztvevőnek. Az idei fesztiválszezonban a 30Y csak a Pannónia Fesztiválon ad koncertet a könnyűzenei fesztiválok közül.
  
  Jegyárak
  Négynapos bérlet: 7.900 Ft
  Napijegy: 3.900 Ft
  
  Koncertek között nem csak a gyönyörű helyszínt élvezhetik a fesztiválozók, de különböző civil szervezetekkel is találkozhatnak Szántódpusztán. Számos munkavállalással kapcsolatos ötlettel várja az érdeklődőket az IAESTE Hungary, vagyis a Magyar Mérnökhallgatók Egyesülete. A HANGMESTER.HU jóvoltából kipróbálhattok majd professzionális hangszereket, a Nem Adom Fel alapítvány pedig a fogyatékkal élők számára készült segítő eszközöket mutatja be. A felsőoktatásban tanulók és dolgozók mindenképp látogassanak el a Campus Hungary Programhoz, hiszen külföldi ösztöndíjak tömegével várják a kifelé kacsintgatókat. Folyamatosan látogatható lesz a PAFE területén a funfair XXL hinta, és egész nap játékok, rapid randi, csocsó, flipper szórakoztatja majd a tombolásban megfáradt fesztiválozókat. Lesz ezen kívül még Quiz Night, óriás társasjáték és óriás keresztrejtvényfejtő, hogy a test és a szellem egyaránt megdolgozzon a pihenésért.
  
  PAFE-bérlettel olcsó szállásfoglalásra és utazásra is van lehetőség! A balatonföldvári Anna-Mária Villában a balaton@campusclub.hu címen lehet kedvezményesen foglalni, az odajutás pedig vonattal a legkedvezőbb, ugyanis a MÁV Start Zrt. a helyszínen lepecsételtetett menetjegyeket a visszaútra is érvényesnek fogadja el. Ráadásul a Budapest és Nagykanizsa felől érkezőkre tekintettel több gyorsvonat is megáll majd Szántódon a fesztivál ideje alatt.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. december 20.
Ritual, Drone, Breakcore, ez a Havizaj #132
2024. február 10.
HOBO Vadászat 40 (Papp László Budapest Sportaréna)
2024. március 6.
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A rocklegenda, Lenny Kravitz is csatlakozik a Colours of Ostrava eddig bejelentett fellépőihez
Ritual, Drone, Breakcore, ez a Havizaj #132
Dead Daisies: koncert, best of lemez
A kaliforniai rockzene szupersztárjai, a Queens of the Stone Age is érkezik a jövő évi Colours of Ostrava-ra
Deathstars, Priest, Liv Sin a Barba Negra-ban
Jön! Arch Enemy, In Flames és Soilwork
Krissy Matthews Band, Tommy Castro & The Painkillers
Budapest Zenitje: The Sherlocks, Carreras, Jerabek LX/XL
 kiemelt 
HOBO Vadászat 40
  
A blues és a rock szerelmesei különleges koncertélményben részesülnek HOBO következő Aréna koncertjén 2024

Először koncertezik Magyarországon a Take That!
Meshuggah + Avatar + The Halo Effect Budapesten
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
Quimby - Class&Roll - Közel 8 év után újra arénakoncert a Quimby-vel
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 cauldron    d-a-d    kvelertak    my small community    rock története    origin    natasha shneider    macbook pro    vagy     dan patlansky    kissi´ dynamite    teen years afters    carlos santana    nagyúr    testament    hans zimmer    khold    suffocation    roar    cocorosie    szin    day of mourning    salma hayek    butal assault    tőzsdecápák  

r44
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!