hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
kultúra [tánc]  2013. április 26. péntek   04:52
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Az Ismeretlen kutatása improvizációs alkotóműhely
2013.április 30. 20h, MU Színház

  Az Ismeretlen Kutatása egy alkotóműhely, ahol közösen gondolkozhat alkotó, koreográfus, táncos, és a közönség arról, hogy mit is jelent az improvizáció a kortárs művészetben.
  
  A műhely célja, hogy táncosok, alkotók elmélyülten kutathassanak választott témájukban, melyhez segítségül hívhatnak egy másik művészeti ágban dolgozó partnert egy kész produkció létrehozása nélkül.A programmal azt is el szeretnénk érni, hogy mind a közönség, mind az alkotók közelebb kerüljenek az improvizációhoz.
  
  A tavaszi félévben Valencia James, táncművészt és Tóth Márton Emil, szobrászt választottuk ki pályázat útján, hogy az alkotóműhelyben dolgozzanak.
  
  Az Ismeretlen Kutatása része a PARTS által vezetett, az Európai Unió által támogatott, 3 éves nemzetközi DEPARTS programnak. Az alkotóműhely ötletadója Michaela Hargitay, az alkotók művészeti munkáját Gál Eszter kíséri a kutatások teljes ideje alatt.
  
  Valencia James/Bognár Botond: AI_ am
  
  A Mesterséges Intelligencia forradalma rohamosan közeleg. 10 éven belül a ma ismert világ teljesen átalakul. A társadalom technológiára való támaszkodása egy produktívabb, biztonságosabb, megbízhatóbb élet reményében egyre növekszik; de vajon hogy befolyásolja ez majd az előadó művészetet? Vajon a Mesterséges Intelligencia meg tud tanulni táncolni? Egy napon tán önálló művészi intuícióval rendelkezik majd? Létezhet-e valós idejű duett egy valódi és egy virtuális táncos között? És ha igen, a virtuális helyettesítheti-e az élőt?
  
  Valencia James
  
  A Magyar Táncművészeti Főiskola 2010-es befejezése után dolgozott többek között Barta Dórával, Juhász Katával, és Wim Wandekeybusszal. Jelenleg a Bozsik Yvette Társulat tagja.
  
  Bognár Botond
  
  A Villa Budapest megalapítása után az exponenciális technológiákra fókuszált, felváltva sikeres ingatlanfejlesztői karrierjét. A tavalyi Szilikon Völgyben a NASA Ames Research Parkjában szervezett Vezető Program elvégzése után életét a technológiával kapcsolatos projektet töltik ki, nemrég pedig a Singularity University magyarországi követének választották.
  
  Tóth Márton Emil/Lányi Juli/Fillér Máté: „fázis-nulla-föld”
  
  Az alapkérdés, hogy vajon mit rejt a negatív tér, illetve mi lehet „1” és „0” között, vagyis mi történhet, amikor egy hangfelvétel digitálissá alakul, és mégis hallható egy lejátszón keresztül? Erre és ehhez hasonló a kérdésekre keres választ a mozgásban ez a kutatási folyamat. Fő kiinduló pontjai a mértékegységek tulajdonságai (mennyi információt kapunk egy ilyen adatból, és az mekkora szeletét fedi le a valóságnak?), az egyen- és váltóáram működése, azaz a plusz-mínusz, illetve fázis-nulla-föld szabályai. Ezen fogalmak lemodellezésével, és az ehhez szükséges kísérleti technikai eszközök használatával remélhetőleg közelebb kerülünk egyelőre még olyan megfogalmazatlan dolgokhoz, amelyek talán fontosak lehetnek számunkra.
  
  Tóth Márton Emil:
  
  A Képzőművészeti Egyetem szobrász tanszékén végzett. Jelenleg kinetikus szobrokkal foglalkozik. Olcsó, könnyen elérhető anyagokkal dolgozik, legtöbbször már meglévő tárgyakat alakít át vagy egészít ki. Munkáit mindig társadalmi témák inspirálják.
  
  Lányi Juli:
  
  A Budapest Táncművészeti Szakközépiskola után tanulmányait a S.E.A.D-en (Salzburg Experimental Academy of Dance) folytatta. Az iskola után, 2011-ben részt vett a Dance Web ösztöndíjon, azóta szabadúszóként dolgozik.
  
  Fillér Máté:
  
  A Képzőművészeti Egyetem Intermédia tanszékének hallgatója, médiaművészeti és videó technikai tanulmányokat folytat. Jelenleg animációs, videó művészeti és grafikai munkákat készít.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. július 11.
15 év boldogság - a Budapest Parkban ünnepli első lemezének jubileumát a brit Hurts
Raklap az AlterPlacc Klubban
2025. július 17.
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A Centrál Színház két Molnár darabot visz nyárra a Szigliget Várudvarba
Sisi életét viszi színre októberben az Erkel Színház
Szunyoghy András: Anatómia
Egyetlen napig látható színdarabbal érkezik szolnokra a Telekomosok Fesztiválja
Az Erkel színpadán folytatódik a Hunyadiak története
Best of Diploma 2025
Brasch Bence az új Erkel csapatához igazolt
Az orgonazene és a nemzetközi barátságok ünnepe
 kiemelt 
Raklap az AlterPlacc Klubban
  
Piszkosul fiatalok és szemtelenül tehetségesek: a sepsiszentgyörgyi Raklap zenekar tagjainak átlagéletkora még mindig 20 év alatt van, mégis 6 klipet hoztak már ki, 2023-ban pedig az első nagylemezük is megjelent ’Alicsdmeafoldetmertleakrokszalni’ címmel

Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 adam sandler    dog eat dog    kopaszkutya    david guetta    nergal    sn1987a    kosztolányi dezső    crown the lost    eat pray love    obscura    takács eszter    freedom is a lie    the ghost inside    keeper of dreams    brain drill    mr.big    palov & mishkin    burden    monolith    the lightning thief    korál    magrudergrind    ang lee    tokody ilona    amy winehouse  

r45
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!