hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. április 18. csütörtök   15:52
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Júniusban Airbourne (AUS)
2013. június 12., szerda 20h, A38 Hajó – Petőfi híd budai hídfő

  1973-ban, negyven évvel ezelőtt alakult meg az a rockzenekar, amelyik Ausztráliából indulva volt képes meghódítani egy webkettő nélküli világot már pusztán a hírével, nemhogy a dalaival, amelyek időtlenségét egész generációk felnövése igazolta. Azt azonban senki sem gondolhatta volna, hogy harminc évvel később, ugyanabból az országból egy olyan zenekar lesz képes egyként meghódítani a közönséget és a szaksajtót is, miközben ugyanazzal a váltóárammal működik – márpedig az Airbourne nem véletlenül lett napjaink egyik legmeghatározóbb hard rock bandája.
  
  AIRBOURNE
  
  Az idén fennállásának tízedik évét ünneplő banda pedig egyenesen büszke saját gyökereire, és épp ez adja saját koncertjeinek feelingjét is: az O´Keeffe-testvérek által alapított zenekar úgy járhatta körbe a világ stadionjait, fesztiváljait és klubjait, hogy az arcukról levakarhatatlan mosoly árulkodik leginkább arról a tényről, hogy mindig jól érzik magukat. Mást pedig nem is lehetne várni egy ízig-vérig rockzenekartól, amely épp annyiban idézi meg a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának zenei önfeledtségét fogós és nyers dalain keresztül, amennyiben képes volt ahhoz hozzátenni némi modernséget is. Ezt szemlélteti az is, hogy mennyi konzoljáték nyúlt előszeretettel az Airbourne dalaihoz – előtérbe helyezve természetesen a sportszimulátorokat, hiszen az érzés adva van –, és az a tény, hogy a Roadrunner szárnyai alatt világhírűvé vált rockbanda nemcsak a nagy öregekkel találja meg a közös hangot, hanem a friss reménységekkel is. A zenekar májusban megjelenő friss nagylemezével, a két éve készülő Black Dog Barkinggal érkezik majd meg az A38 fedélzetére, ám az új dalok mellett biztosra vehetjük, hogy a már az olyan jól bevált slágerek sem maradhatnak ki a felhozatalból, mint a No Way But The Hard Way, a Stand Up For Rock ´n´ Roll, vagy a Runnin´ Wild. A nyár legfülledtebb klubkoncertje pedig nem csupán attól az örömteli ténytől válhat exkluzívvá, hogy a banda ismét Budapestre látogat, hanem az sem egy utolsó szempont, hogy a koncertre a fesztiválturnéjuk részeként kerülhet sor, ami önmagában is egyedülállóvá teszi az idei év egyik, ha nem a leghangosabb rockkoncertjét.
  
  A38- Jegyvásárlás
  
  
  Belépő: 5500 Ft, elővételben: 4900 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján (www.a38.hu), illetve személyesen az A38 Hajón.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 agatha christie    as heavens collide    attila    gio geraca    club ’68    kóbor angyal    hatebreed    brasnyó antal    incantation    summer nights    anselmo crew    system of a down    jackie chan    1g records    zack snyder    fridvalszki mark    cliteater    mais rues des avenue    p.o.d.    sons of apollo    partyzan    kollaps    disco ensemble    flamedrop    simpsons  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!