hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. április 17. szerda   04:59
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Depresszió – Újra teljes a csapat / Szombaton PeCsa
2013. április 20. PeCsa

  Tavaszi turnéjának zárásaként ad nagyszabású önálló koncertet a Depresszió április 20-án, Budapesten. A PeCsa Music Hallban megrendezésre kerülő eseményről, az alábbiakat mondta el Halász Ferenc énekes/gitáros:
  ”Egy hazai zenekar életében fontos mérföldkő, ha sikeres önálló koncertet tud adni a PeCsában. Szerencsére, nekünk sokszor volt rá lehetőségünk, és mindig igyekeztünk a lehető legjobb koncerttel meghálálni a közönség támogatását. Rengeteg pluszmunkát és kihívást jelent egy ilyen méretű és minőségű rendezvény megszervezése, de úgy gondoljuk, hogy a rajongóink megérdemlik ezt a törődést. A PeCsás koncertjeink már hagyománynak is számítanak nálunk, amikor az ország minden pontjából, valamint a határon túlról érkező koncertlátogatókkal ünnepeljük meg azt a közösséget, amit együtt alkotunk. Bár az elmúlt időszakban is sok nagyszabású buliban vetünk részt, de ekkora önálló megmozdulásunk már régen volt. Mivel ezen az estén minden a mi elvárásainkhoz lesz igazítva, ezért egy hosszú műsorral készülünk, amiben a legnagyobb sikerdalaink mellett, régen játszott koncertfavoritok is helyet kaptak, valamint hang-és fénytechnika szempontjából is színvonalas produkcióra számíthat mindenki. Külön öröm számunkra, hogy a februárban derékműtéten átesett billentyűsünk, Soda is teljesen meggyógyult már, tehát teljes létszámban vágunk neki a bulinak, aminek hangját rögzítjük is, egy speciális kiadványhoz.
  
  Az este vendégzenekarai a Sold For Evil és Burnout lesznek, különleges vendégként pedig a Cadaveres lép fel, akik után pontosan 21:30-kor kezd a Depresszió.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Pecsa Music Hall - Budapest

 programajánló: 
2023. november 30.
Klasszikus Sepultura lemezek Max & Igor Cavalera-tol a Durer kertben (Dürer Kert - Budapest)
2023. december 1.
Deathstars, Priest, Liv Sin a Barba Negra-ban
2023. december 3.
Dead Daisies: koncert, best of lemez
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Dead Daisies: koncert, best of lemez
A kaliforniai rockzene szupersztárjai, a Queens of the Stone Age is érkezik a jövő évi Colours of Ostrava-ra
Deathstars, Priest, Liv Sin a Barba Negra-ban
Jön! Arch Enemy, In Flames és Soilwork
Krissy Matthews Band, Tommy Castro & The Painkillers
Budapest Zenitje: The Sherlocks, Carreras, Jerabek LX/XL
Egy hét és fátyolba burkolózunk: Black Veil Brides érkezik Budapestre!
Norvég és német vendégekkel érkezik Krzysztof Drabikowski Батюшка zenekara
Klasszikus Sepultura lemezek Max & Igor Cavalera-tol a Durer kertben
 kiemelt 
Dead Daisies: koncert, best of lemez
  
Több mint 10 éve élteti a nagybetűs Rockzenét a The Dead Daisies! A zenekar idén kiadott válogatáslemezét mutatja be december 3-án a Barba Negrában, méghozzá ismét John Corabival a mikrofon mögött

Deathstars, Priest, Liv Sin a Barba Negra-ban
Klasszikus Sepultura lemezek Max & Igor Cavalera-tol a Durer kertben
HOBO Vadászat 40
Először koncertezik Magyarországon a Take That!
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the melvins    rise against cover    yelowcake    stam1na    full of hate    imperfect harmonies    danger angel    fall out boy    képregény    soderbergh    30 y    noctem    soilwork    will smith    purified in blood    bródy jános    tátrai band    roses    winterborn    sacra arcana    paso    silver church    jeroen tel    presidance: hungarythm    demians  

r46
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!