hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. április 4. csütörtök   04:39
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
God of the Mountains Tour - Nazareth: legendás skót zenekar újra Budapesten
2013. április 24., szerda 19h, Budapest, Club 202



  Napra pontosan legutóbbi klubkoncertje után négy évvel, április 24-én érkezik Budapestre a skót hard rock veterán zenekara, a Nazareth. A 45 év és a sok skót whisky mit sem ártott az énekes McCafferty hangjának, sőt: lehet hogy éppen ez a híresen karcos, máig jellegzetes és erős orgánum titka? A Club 202-ben egy német csapat, a Tri State Corner is játszik majd a Nazareth előtt.
  
  A Nazareth egykor Nagy-Britannia, azon belül is Skócia egyik első igazi rockbandája volt, mely a ´60-as évek végén állt össze. Az egykori pionírok ma már ugyan veteránnak számítanak, de még mindig megvan bennük lendület – erre egy igazán szemléltető bizonyíték az, hogy az Osztrák Síszövetség a skótok God of the Mountain (A hegy istene) című új dalát választotta a válogatott hivatalos dalának az idei szezonra – ennek köszönhető, hogy ezen a videón csinos alpesi lesiklók tátikáznak és léggitároznak az öregfiúk új dalára God Of The Mountain
  
  A nem kevesebb, mint 45 éve működő, eredetileg Dunfermline városából származó együttesben az egykori alapítók közül ma is a zenekar frontembere az énekes Dan McCafferty, és a hozzá hasonlóan 67 éves basszusgitáros, Pete Agnew. A jelenlegi szólógitáros, a 48 éves Jimmy Murrison 1994 óta, a dobokon játszó 42 éves Lee Agnew - a basszusgitáros fia -, pedig 1999 óta tag.
  
  Nevüket nem a bibliai városról, hanem annak amerikai névrokonáról kapták, mely egyik korai dalukban szerepelt - más néven ugyanis már 1961-től létezett a csapat elődje. A Nazareth végül 1970-ben ült fel a siker hullámvasútjára: Londonba költöztek, kiadták a nagy sikerű debütáló albumukat, és ´72-ben már a Deep Purple-lel turnéztak, majd a Purple bőgős Roger Glover produceri közreműködésével hozták ki a Razamanaz című lemezt. Ezzel már a brit slágerlistákra is betörtek, és kezdetét vette a csapat legsikeresebb, számos lemezt eredményező korszaka.
  
  Az 1975-ben megjelent Hair Of The Dog címadó dala például a rádiók nagy kedvence lett, a szintén ezen a lemezen szereplő Love Hurts pedig a banda máig legismertebb balladája, mely hónapokig tanyázott a világ slágerlistáin. Az énekes McCafferty karcos, máig karakteres hangja, valamint a kemény, de egyben tiszta és könnyed gitárjáték emlékezetes karaktert adott a Nazareth zenéjének.
  
  Az együttes azóta is működik, és időről időre kitűnik egy-egy remek albummal vagy dallal: 1981-ben a Holiday című szerzeményükből lett sláger, ´93-ban pedig azzal kerültek reflektorfénybe, hogy a Guns and Roses is feldolgozta a Hair of the Dogot. Sőt, a skótok még azt is megengedhették magukat, hogy visszautasítsák Axl Rose felkérését – a Guns énekese az esküvőjére szerette volna meghívni a bandát zenekarnak.
  
  A Nazareth szívóssága meghálálja magát, hiszen az együttes ma is szívesen látott vendég Európa számos országában: a 40. születésnapjukra kiadott Newz című albumot követően például majdnem egy éven át, januártól novemberig járták az öreg kontinenst, szinte minden országba ellátogattak egy vagy több koncert erejéig. Hazánkban először 1983-ban jártak, és most végre ismét egy hangulatos klubban, a Club 202-ben láthatjuk őket, méghozzá április 24-én.
  
  A skótok előtt egy különleges, 2004-ben alakult hard rock zenekar játszik: a német Tri State Corner a buzuki hangjával teszi különlegessé zeneileg kiművelt dalait, melyekben a rock, a blues és a heavy metal stílusjegyei is visszaköszönnek.
  
  Belépő: 6500 Ft, a koncert napján 7500 Ft.
  Jegyek kaphatók országszerte a Ticketportal és a Ticket Express hálózatában, valamint a Hammer Zenebarlangban, a Headbangerben és a CD Pincében, továbbá a Concerto weboldalon.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Club 202 - Budapest

 kapcsolódó szervező: 

Concerto Music

 programajánló: 
2023. május 30. - 2023. május 31.
Pantera dupla koncert a budapesti Barba Negra Red Stage-en
2023. június 1.
Post Human European Tour - Bring Me The Horizon (Papp László Budapest Sportaréna)
2023. június 2.
Új dalokkal, friss műsorral érkezik Dan Patlansky
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hooligans 25 év
Voivod + Crowbar a Durer Kertben
Új dalokkal, friss műsorral érkezik Dan Patlansky
Egy országot lázba hozó név, egy országot jelentő név HUNGÁRIA
A Kowalsky meg a Vegával ünnepel a 20. Cseresznye Fesztivál!
Új dallal jelentkezett az Asking Alexandria, melyet a Budapest Parkban is hallhatunk
Rocklegendák és az operett állócsillagai a Gödöllői Királyi Kastélyban
Дeva és az Analog Balaton különleges videóban mutatja be, hogyan lesz élő az elektronikus zene
A Motörhead sztárja és a skót kalózmetálosok is Alsóörsre jönnek!
Dalok a The Dark Side of the Moon prizmájából a csillagos ég alatt
 kiemelt 
Voivod + Crowbar a Durer Kertben
  
Kőkemény metal-hadjárat érkezik Budapestre, mivel a legendás kanadai progresszív thrash metal zenekar, a Voivod és az amerikai sludge metal ikonok, a Crowbar felkészülnek a Dürer Kertben tartandó felejthetetlen koncertjükre, amelyet június 7-én tartanak

Új dalokkal, friss műsorral érkezik Dan Patlansky
Új dallal jelentkezett az Asking Alexandria, melyet a Budapest Parkban is hallhatunk
Gojira + Conjurer + Urne Budapesten
Comeback Kid az Analog Music Hall-ban
 friss hozzászólások 

Epica, Apocalyptica (3)
Telling Secrets: magyar hátterű csapat bontogatja a szárnyait a tengerentúlon (2)
Megjelent a Hickory zenekar új dala (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 eric martin    wakachuka    livesound    kiscsillag    apey acoustic    sziget 2012    doherty    whitechapel    action    the dark knight rises    csiribiri    cradle of filth    brutality will prevail    apey & the pea    royal thunder    the bulletmonks    travolta    friendly fires    james lomenzo    d.o.c.    long road    shrek    dordeduh    égi kávéház    ék  

r43
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!