hosting: Hunet


  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2013. március 6. szerda   05:14
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Tünet Együttes Apropó
2013. március 8- 9., MU Színház

  A Tünet Együttes 10 éves. A társulat vezetője 44. Ebből az alkalomból született ez a két darabból álló este.
  
  Ez mind én leszek egykor Kedves akarok lenni. És szeretném, ha eljönnétek. Jó volna, ha kíváncsi lennék rátok.
  Ha tudnék figyelni. Nincsenek fontos dolgaim. Tiszta a fejem, nem zúg a fülem. Nincs késő.
  Nem sietek sehova. Körül tudok nézni. Könnyű vagyok és laza. Puha és erős. Ahogy beszívom a levegőt, hosszú és keskeny leszek.
  Nem kiabálok. Nem basz föl az ideg. Jól alszom. Nem fáj semmim. Nem viszem haza a laptopomat.
  Van kedvem szeretkezni. Gyalog járok. Meg tudom csinálni.
  
  Szabó Réka a számos külföldi fesztivált megjárt A lila hangyász (1999) és a Lomtalanítás (2006) című szólókat követően harmadik alkalommal jelentkezik régen várt egyszemélyes produkcióval, személyes leltárral.
  
  Alkotó-előadó: Szabó Réka
  
  Nem emlékszem, hogy így neveltek volna Ardai Petra workshopja alapján. Kis emberi statisztikák, szubjektív leltár. Élettöredékek 7 évestől 77 éves korig.
  
  A BBC 7 Up című dokumentumfilm-sorozatában egy hét éves gyermekekből álló csoport sorsa követhető nyomon. A „gyermekek” jelenleg már 56 évesek.
  
  Az időt töredékesen dokumentáló, hét évente ismétlődő bepillantás révén teljesen egyedi, ugyanakkor sokban hasonló életutak bontakoznak ki.
  
  Az egyik fő közös vonás az, hogy a gyermek mindannyiukban tovább él még akkor is, ha álmaikat már elfojtotta a sok csalódás, illetve hogy sosem adják fel, és új álmokat találnak ki, hogy érdemes legyen tovább élni az életet. Ez volt a kiindulópontja annak a workshopnak, amelyet Ardai Petra, a holland Space Színház alapító tagja tartott 2012 őszén a Tünet Együttesnek.
  Valós és fiktív emlékeiket gyűjtötték össze egészen az elképzelt 77 éves korig.
  Az ebből született darab költői, szívszorító, humoros, egyszerre személyes és mindenkire jellemző.
  
  A produkció első verziója a Tünet Együttes születésnapi fesztiválján került bemutatásra 2012 decemberében a Trafó Kortárs Művészetek Házában.
  
  ”Őszinte, hiteles és sallangmentes, akár egy romlatlan gyerekarc, amibe ha belenézünk, magunkról is többet tudhatunk meg.
  
  A szövegek, a színpadi létezés olyan egyszerű és könnyed, mintha nem is színházban lennénk, hanem egy baráti társaságban, úgy éjfél után, amikor hirtelen mindenkinek őszinteségi rohama támad. (…) Semmi megjátszás, semmi disszonancia, semmi fals hang.
  
  Jó hallgatni és jó nézni, ahogy a tünetesek tudnak és mernek önmaguk lenni.” (Králl Csaba, Élet és Irodalom)
  
  Alkotók-előadók: Furulyás Dóra, Gőz István, Szabó Réka, Szász Dániel
  Fény: Szirtes Attila
  
  jegyár: 2000 Ft
  diákjegy: 1300 Ft
  nyugdíjas jegy: 1000 Ft
  támogatói jegy: 3000 Ft
  Március 8-án, nőnap alkalmából a hölgyeknek kedvezményes ünnepi jegyár: 1500 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. december 22.
A csend filozófiája zongorán – Joep Beving a MOMkultban
A belső világ hangjai – Joep Beving és a Solipsism Redux decemberben a MOMkultban
2026. január 17.
Heidenfest: Korpiklaani + Finntroll + Heidevolk + Trollfest
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Zenélő Karácsony
Elindult a jelentkezés a Solti Nemzetközi Karmesterversenyre
A Hegedű Ünnepe: három nap a magyar hegedűművészet ragyogásában
Főszerepben különleges hangszerek - Junior Prima díjasok koncertje
A Concerto Budapest újra a brit és ír koncertélet élvonalában
Purcell, Bartók és Bramhs: A Kelemen Kvartett újra elvarázsolja a hazai közönséget decemberben a Zeneakadémián
Európa-szerte eseményszámba ment Fischer Ivánék József-legendája
Ünnepi Koncertek sztárvendégekkel a Zeneakadémia Nagytermében
 kiemelt 
Papa Roach & Trivium – két történet, egy hullámfront
  
Papa Roach pályája mindig is arról szólt, hogyan lehet túlélni egy olyan világot, amely nem hagy túl sok levegőt

Moby visszatér Budapestre - újra élőben hallhatjuk az elektronikus zene ikonikus alakját
A38 Total Breakdown: Malevolence, Gatecreeper és Dying Wish
Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
 friss hozzászólások 

Amanna legújabb dala a gyerekkori traumák feldolgozásáról – Hercegnő (1)
Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bonecrusher    ha/ver    lordi    endgame    draconian    tóth vera    gorgoroth    jaded heart    sonny and his wild cows    partyzan    the stone roses    specials    scary guyz    black francis    stiff bastard    kassandra    gondolat kiadó    winterborn    the devil wears prada    sherlock holmes    peter jackson    delfines kaland    the dictator    hans zimmer    cavalera  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!