hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2013. február 21. csütörtök   04:52
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ingyenes koncerten mutatja be új albumát a Larry Hangman
2013. február 26. Instant - Budapest

  Hosszú várakozás után február 26-án jelenik meg a Larry Hangman második albuma, a Sinus Rock. Az új dalokat és a jól ismert slágereket aznap este már élőben hallhatja a közönség a budapesti Instantban a zenekar ingyenes lemezbemutató koncertjén. A bulin elhangzik a Tiéd ház című szám is, amelyhez az új album első videóklipje készült.
  
  A szellemes dalszövegeiről és táncolható bulizenéjéről ismert Larry Hangman három éve mutatkozott be Sinus Pop című nagylemezével. Az elektronikus és rockos elemeket ötvöző csapat dalait, például a Fogyasztó című slágert rendszeresen játsszák a rádiók, és az új albumra szánt Aszteroida is tavaly óta hallható, mégis sokáig kellett várni a folytatásra. Az elmúlt egy évben számos nehézség, balesetek és tagcserék lassították a munkát, végül Kanász Dusán alapító dalszerző-frontember mellé megérkezett a Carbonfools volt basszusgitárosa, Zsazsa és jelenlegi dobosa, Kelo. A trió az elmúlt hónapokban rögzítette a Larry Hangman második nagylemezét, amely február 26-án jelenik meg.
  - Az új album a Sinus Rock címet kapta, ami arra utal, hogy maradunk a rockos elemekkel fűszerezett elektronikus stílusnál, de az új felállással sokkal teltebb, élőbb lett a hangzás. A lemezre 14 dal került, köztük a tavaly bemutatott Aszteroida és az Anima Sound Systemmel közös Tedd a napfényt be a számba! című feldolgozás, amit szintén ismerhetnek már a rádióhallgatók – mondta Kanász Dusán, a Larry Hangman frontembere.
  
  A Sinus Rock ingyenes lemezbemutató koncertje az album megjelenése napján, február 26-án este lesz a budapesti Instantban. Itt már meg is vásárolható a lemez. A közönség a régi nagy slágerek mellett természetesen hallhatja a vadonatúj dalok többségét is. Ezek között lesz a Tiéd a ház című dal, amelyhez az új lemez első videóklipje készült.
  - A szöveg tulajdonképpen egy szakítás történetét meséli el, de a tőlünk megszokott ironikus, humoroson módon. A minimálklipben én játszom az elhagyott pasit, Zsazsa és Kelo pedig a költöztetőket, akik éppen elviszik a lakásból a bútorokat, berendezési tárgyakat, vagyis egy szerelem emlékeit. Az egyetlen együttérző szereplő a klipben egy nyuszi – mondta Kanász Dusán.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 eva under fire    blahalusiana    star trek    harlem gospel choir     empire of the sun    pluto    trabant    the trousers    presidance: hungarythm    bankrupt    bruce dickinson    hatesphere    red hot chilli peppers    malacka és a tahó    petőfi rádió    könnyedén    pennywise    valerian swing    rock the boat    the slayerking    belphegor    rage    pain of salvation    judas priest    sollen  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!