hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2013. február 19. kedd   06:06
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Fire! (S), Miklós Szilveszter & Grencsó István duó
2013. március 7., csütörtök 19:30h, A38 Hajó – Petőfi híd budai hídfő

  A skandináv jazz három nagy formátumú alakja, Mats Gustafsson, Johan Berthling és Andreas Werliin három éve alapította meg trióját, a Fire!-t, de e rövid idő alatt az együttes a kortárs improvizatív zene egyik legjelentősebb alakulata lett. Négy nagylemez, rengeteg közreműködő, harmincfős bigband-turné – csak a legfontosabbak az elmúlt évekből. Most elérkezett az alkalom, hogy ebben a – helyenként kifejezetten „könnyed”, ugyanakkor mégis kompromisszummentes – trió-formációban először lássuk őket Magyarországon.
  
  A skandináv jazz egyik legnagyobb formátumú egyénisége, Mats Gustafsson nem szereti a bonyolult elnevezéseket: The Thing (A Dolog) nevű zenekarával már fellépett a A38 Hajón, most a másik célratörő nevű formációja, a Fire! érkezik. A trió két tagját, a már említett Gustafssont és a dobos-ütőhangszeres Andreas Werliint már láthattuk-hallhattuk a hajón (ez utóbbit a feleségével létrehozott Wildbirds & Peacedrums duó tagjaként). Most magukkal hozzák a Tape-alapító Johan Berthlinget, akivel 2009-ben alakították meg Gustafsson zenekarai között a leginkább „hallgatóbarát” formációt, a Fire!-t.
  
  A trió ötlete a neves svéd koncertszervező, Conny Lindström fejéből pattant ki, és a három muzsikus örömmel vállalta a fellépést, ami egy kis stockholmi étterem teljes lepusztításából állt, a free jazz tiszta eszközeivel, azaz hangnyomással és sokkoló szólókkal – a közönség mindenesetre borzasztóan élvezte a dolgot, így a Fire! folytatta működését.
  
  Az első lemez után - ami a szellemes You Liked Me Five Minutes Ago (azaz: Öt perce még bírtál) címet kapta – a zenészek hamar rájöttek, hogy szűkek nekik a trió adta keretek, így a következő albumokon már folyamatosan vendégzenészekkel dolgoztak, például a Chicago-New York-Tokió tengelyen mozgó gitáros-producerrel, Jim O´Rourke-kal (aki a Sonic Youth-tól Brigitte Fontaine-ig dolgozott mindenkivel, aki számít), illetve a Sunn O))) gitáros-kütyüs megfejtőjével, Oren Ambarchivel. Mindebből látszik, hogy a Fire! előszeretettel feszegeti a hagyományos jazz vagy free jazz határait, a zenészek éppúgy benne vannak egy jó kis zúzós rokkolásban, mint hosszan építkező ambientben. Ehhez képest érdekes, hogy Gustafsson vulkánkitörés-szerű személyisége némiképp visszafogottabb oldalát mutatja a Fire!-ben, helyenként egészen rádió- és hallgatóbarát, akár „dalnak” is minősíthető szerkezeteket hozva létre.
  
  A Fire! legutóbb hatalmas, harminctagú bigbandet szervezett, ami tomboló sikerrel turnézta végig a tavalyi évet, és a kortárs improvizatív zene legnagyobb szabású vállalkozását lemezen is kiadták. Most azonban az eredeti trió érkezik az A38 Hajóra, hogy bemutassa a skandináv jazz egyik leginnovatívabb produkcióját.
  
  A zenekar tagjai:
  Mats Gustafsson: fúvóshangszerek
  Johan Berthling: nagybőgő
  Andreas Werliin: dob, ütőhagszerek
  
  Lemezek:
  You Liked Me Five Minutes Ago, 2009
  Unreleased? (Jim O´Rourkeval), 2011
  In the Mouth a Hand (Oren Ambarchival), 2012
  Exit! (Fire! Orchestra), 2013
  
  Grencsó István évtizedek óta a magyar avantgárd jazz kiemelkedő alakja. Pályafutása 1979-ben, a Masina zenekarral indult, szélesebb körű ismertségre pedig az 1980-as években a Dresch Quartet tagjaként és Szabados György partnereként tett szert. 1985-ben megalapította a Grencsó Kollektívát, mely azóta is az első számú zenekara. A triótól a big bandig több különböző formációval szerepelt és készített felvételeket, melyekkel a jazz, az etno zene, a pop, a rock, sőt régi magyar tánczenék elemeit különböző módokon vegyíti egyedi, csak rá jellemző látásmóddal. Játszott - többek között - Brötzmannal, a Rova Saxophon Quartettel, a Makámmal és a Kampec Doloresszel, de a Deti Picassóval, a Wattican Punk Ballettel és a Másféllel is. Évtizedek óta vezeti saját, változó tagságú és elnevezésű zenekarát, a Kollektívát, amit mostanában átmenetileg egy duóval váltott fel: a tehetséges fiatal dobos-ütőhangszeressel, Miklós Szilveszterrel alapította meg az időnként Gremának is nevezett kettőst. Miklós Szilveszter a Grencsó Kollektívában is játszik, és Grencsóval közös fellépése nagyszerű felvezetője a Fire! Jazz-emésztőtüzének.
  
  Belépő: 2000 Ft, elővételben: 1500 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján (www.a38.hu), illetve személyesen az A38 Hajón.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 programajánló: 
2025. március 18.
Tycho új lemezével tér vissza Budapestre (Dürer Kert - Budapest)
2025. március 20.
Szent Patrik nap a Fonóban a Bran együttessel - Madárerdő lemezbemutató koncert és ír táncház
2025. március 22.
Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Metal az ész 35
Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
Machine Head + Fear Factory a Barba Negra-ban
Gyerekrendezvénnyel rukkolnak elő a Fishing on Orfű szervezői
Dark Tranquillity: Októberben újra Budapesten, az Ultima Ratio Fest keretében!
Rivers of Nihil, Cynic, Beyond Creation, Dååth a Dürer kertben
 kiemelt 
One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
  
Marc Rebillet egy igazán sokoldalú művész, színész, zenész, zeneszerző, humorista, filozófus és (saját maga szerint) telefonos pszichoterapeuta is, aki a loop művészetének határait feszegeti a legkomolyabb és legkomolytalanabb témákon keresztül

Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
Machine Head + Fear Factory a Barba Negra-ban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 stone sour    keresztes ildikó    tony scott    joe bonamassa    cro-mags    billy corgan    il divo    ben barnes    a végső állomás    magma rise    terhes társaság    milking the goatmachine    hollywood undead    coldplay    mezumm    arbat    török ferenc    christine taylor    a pap - háború a vámpírok ellen    agatha christie    infection    ismeretlen férfi    calico island    rubicon    odett és a go girlz  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!