hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2013. január 17. csütörtök   05:44
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ingyen adja trip-hop lemezét a mius


  Ingyenesen letölthetővé tette Behind The Line című bemutatkozó nagylemezét 2013 egyik legígéretesebb új, magyar zenekara, a mius. Horányi Júlia színházi díszlet-jelmeztervező és Álmos Gergely EUROPAN-díjas építész zenei kreativitása a dalokban, izgalmas vizuális látásmódja pedig az albumhoz készült első videóklipben érhető tetten.
  
  A mius zenekar 2011-ben jelentette meg World Is Changing című EP-jét, amelyre gyorsan felfigyelt a vájtfülű közönség. A jazz, trip-hop, downtempo, r´n´b, rock és nagyzenekari elemekkel, valamint nagybőgővel, trombitával, üstdobbal, hegedűvel kísérletező, kellemes hangzásvilágot Horányi Júlia bársonyos énekhangja teszi teljessé. A duó egy éves előkészítés után idén januárban jelentkezett Behind The Line című albumával, amelyen 13 szerzemény kapott helyet. A lemez fizikai formátumban csak limitált példányszámban jelent meg. A dalokat ingyen lehet letölteni a www.mius.hu honlapról, illetve meg lehet hallgatni a zenekar Bandcamp-oldalán.
  
  A bemutatkozó album Hold On című dalához a mius decemberben minimál költségvetésű, de látványában izgalmas videóklipet forgatott. A koncepció és a rendezés Álmos Gergely zeneszerző munkája.
  - Az országban kizárólag a Miskolci Nemzeti Színházban van dupla forgószínpad, amelynek a közepe és a gyűrűje is egymástól függetlenül mozog. Ezt használtuk ki az úgynevezett stop motion technikával készült klipben. Ennek a lényege, hogy kockánként rögzítjük a képeket. Egyetlen napig fogattunk egy 6-7 fős stábbal a színházban. A munka elég megterhelő volt, mert 22 órán át megállás nélkül dolgoztunk, de elégedettek vagyunk az eredménnyel. Azért a Hold On (Tarts ki) című dalt választottuk az első kliphez, mert ez mindkettőnk nagy kedvence az albumról, és egyfajta ars poetica is: nem szabad, hogy a negatív hatások eltérítsenek, tarts ki az elképzeléseid mellett – mondta Álmos Gergely, a mius zeneszerzője.
  
  A mius első nagylemezén - amit a szegedi Black Hole Sound stúdióban vettek fel - számos zenész közreműködik, köztük Subicz Gábor, a Pannonia Allstars Ska Orchestra trombitása. A duóból hamarosan öttagú zenekar válik, hiszen tavasztól állandó zenésztársakkal koncerteznek majd. A mius tagjai közben a civil szakmájukban is aktívak. Horányi Júlia számos társulattal dolgozott már együtt jelmez- és díszlettervezőként. Jelenleg a Pesti Színház művészeinek jelmezeit tervezi A hetvenkedő katona című előadáshoz. Álmos Gergely pedig építész-tervezőként dolgozik az AMK+ és a GEON Stúdió tagjaként, és tavaly első díjat nyert az EUROPAN nemzetközi városépítészeti tervpályázaton.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. július 11.
15 év boldogság - a Budapest Parkban ünnepli első lemezének jubileumát a brit Hurts
2025. július 17.
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
2025. július 19.
Queens of the Stone Age visszatér Budapestre: A The End Is Nero Tour a Budapest Parkba!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Új dallal jelentkezett a The Red Jumpsuit Apparatus – Slipping Through (No Kings)
Közös turnéra indul az Abyss és a DVVAD
Deluxe kiadással bővül a The Lumineers legújabb albuma
Új dallal jelentkezett a japán KNOSIS – érkezik a debütáló nagylemez
Megérkezett Solére új dala, a Baby Queen
Myrtus: új dallal és klippel jelentkeztek a Bakos-testvérek
Lendületben a svéd Crowne: itt a Timing Is Right és közeleg a Wonderland
Új EP-vel jelentkezett az olasz szimfonikus metalzenekar, az Inner Shrine
 kiemelt 
Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
  
Ha van zenekar, amely képes volt három évtizeden át ugyanazzal a könyörtelen lendülettel zúzni, az a Darkest Hour

Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
ArcTanGent 2025 az angliai Somerset-ben
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 battle beast    szabó éva eszter    díva    hó márton és a jégkorszak    overload    deti picasso    rubicon    twenty-eight ways to bleed    demonical    metalmania    nohanded painter    the new roses    vicky sunday    annisokay    evergrey    ossian    polar bear club    exarsis    hobó-vadászat40    szemle    biorobot    tündérgyár    sárvári zita    the get up kids    petendi tamás  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!