hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
magazin [program]  2013. január 17. csütörtök   04:42
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ghymes 30 Fényév lemezbemutató koncertek
2013. március 1. 17h és 20h, Thália Színház

  A Ghymes együttes 2013. március 1-én tartja lemezbemutató koncertjeit a budapesti Thália Színházban 17 és 20 órai kezdettel.
  
  ”Mára már Ghymes koncertet rendezni egyet jelent Magyarországon a teltházas előadással, akár a legnagyobb, legrangosabb koncerthelyszíneken is.„ (Kelemen László)
  A 30 éves „Magyar Örökség” kitüntető címet viselő Kossuth-díjas Ghymes együttes vadonatúj lemeze a 30 Fényév címet viseli.
  A Ghymes zenekar pályafutása szinte példa nélküli és páratlan sikertörténet: működésük alatt eddig 18 önálló albumot jelentettek meg, ezek küzül 10 platina és immár 4 aranylemezzé vált.
  A lemezek sikere bizonyíték arra, hogy a minőségi, érzelemgazdag és fajsúlyos zenére, értékes gondolatokra mindig igent mond a közönség.
  A Ghymes munkássága az egyetemes kortárs kultúra kitörölhetetlen részévé vált úgy, hogy értéket teremtett, hordozott és őrzött meg.
  
  A Ghymes dalaira a már jól ismert, sajátos stílus a jellemző, melynek meghatározója Szarka Tamás zenéje és irodalmi értékű szövegvilága. Ezt egészíti ki Szarka Gyula népzenei alapú szerzői zenéje.
  A Ghymes zene hat az értelemre, az érzelmekre és az érzékekre. A zene mélyről jön és erőt ad.
  A zenekar vallja, hogy az abban a pillanatban megszólaló ÉLŐ muzsika energiája, varázsa a feltétele és záloga sikereinek.
  
  Tagok:
  Szarka Tamás – ének, hegedű, gitárok, koboz
  Szarka Gyula – ének, gitár, basszusgitár, bőgő
  Jelasity Péter – szaxofon
  Jász András – szaxofon
  Rácz Roland – szintetizátor, nagydob
  Kún Csaba – szintetizátor
  Lau János – dobok
  
  Az előadásokra jegyek a színház jegypénztárában kaphatók korlátozott számban.
  Jegyárak (ülő): 5900, 4900, 2900 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
Áprilisban rendhagyó táncházi események és új táncházak a Fonóban
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the halo effect    suicide silence    zoohacker remake orchestra     ivan &the parazol    mundruczó kornél    scary guyz    mercyful fate    hope the last    tyr    cathedral    primordial    a pale horse named death    hinayana    az élet fája    lóci    ben barnes    kimnowak    church of misery    draconian    warren riker    mike portnoy    diane krüger    360° at the rose bowl    esazlesa    winter  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!