beszámoló [koncert] 2013. január 3. csütörtök 09:50
3 hozzászólás
szerző: MorelloKalapács – Best of Pokolgép Show
Egy igazi trúú arc az esedékes „világvégét” hol is ünnepelhetné máshol, mint egy jó fémes koncerten? Bár a Karácsony és az Újév közti időszak tömve volt a legnagyobb hazai heavy metal csapatok esedékes budapesti fellépéseivel (az Omen december 26-án, a Pokolgép december 30-án), a Kalapács zenekarnak sikerült megcsípnie a megtisztelő december 21-i dátumot. Bár a banda mostanra már 8 teljes albummal rendelkezik (amiből 7 tartalmazza a saját szerzeményeket), erre az alkalomra egy speciális oldschool Pokolgép bulit hirdettek meg, ami Kalapács Józsi múltját és a frontember idei 50. szülinapját tekintve (innen is jó egészséget neki!) adja magát.
Az természetesen nem is kérdés, hogy a Pokolgép életmű rajongóit, akárcsak jómagamat, nyilvánvalóan lázba hozza az esemény, a praktikusságba és az időszerűségbe viszont azért bele lehetne kötni. Korábban az 50. szülinapos koncerten az ott jelenlévők hallhatták már Kalapácsot a teljes életművéből (köztük a Pokolgép és Omen számokból) csemegézni, fentebb pedig említésre került, hogy ezek a zenekarok ugyancsak a napokban kínálták a programjukat Budapesten. Szerintem sokkal célszerűbb lett volna egy full-Kalapács programmal fellépni, amire jelen zenekar életművét tekintve abszolút megvan minden létjogosultság. Arról meg nem is beszélve, hogy egy kellően elhivatott heavy metal rajongó mindhárom csapattól átfedésektől mentes, teljes koncerteket kapott volna. De végül is ez részletkérdés.
A mai bulin volt még egy előzenekar, a Csodatanker (micsoda név...) aminek csak a legvégére sikerült odaérni. Őszintén szólva nem is bántam, mert a zárásként „felcsendülő” Valami Véget Ért című Zorall feldolgozással amúgy is ki lehet kergetni a világból (arról most ne is beszéljünk, hogy eleve egy „feldolgozás feldolgozásának” mennyi létjogosultsága van...). Szóval inkább már a Kalapács bulira kezdtünk hangolódni.
Kíváncsi voltam, mely számokból válogat a mai estére a zenekar. A hirdetmény „Best of Pokolgép„ buliról szólt, tehát egyfelől lehetőség volt a már jól befutott (csúnyán fogalmazva: unalomig ismert) Pokolgép slágerek prezentációjára (aminek a magját minden bizonnyal maga a Pokolgép zenekar is el fogja végezni a saját év végi koncertjén). A másik lehetőség jelen csapat Első Merénylet című lemeze, ahol a legősibb, legkultikusabb kiadatlan Pokolgép számokat gyűjtötték csokorba. Ezek még az Ösztön-Totem időszakban, vagyis amikor még viszonylag kevés saját számot termelt ki a banda, gyakori látogatói voltak az élő fellépéseknek. A harmadik variáció meg tényleg az undergroundnak mondható, nem a közismertségi szintet átütő Pokolgép számok lettek volna, de a „Best of” jelző inkább az első kettő kombinációjára utalt, és ez így is lett.
A mai estén a banda ésszerű módon azokat az Első Merénylet nótákat melegítette fel, amiket a korábbi időszakban amúgy is rendszeresen játszottak (Gyilkológép, Bűn, Cirkusz És Rács). Bár nyilván a legtöbbünk még jobban örült volna annak, ha a még ezeknél is ritkább vendégek, valódi kuriózumok kerülnek ma terítékre az említett lemezről, de panaszról természetesen nem lehetett szó. A többi szerzemény értelemszerűen a Pokolgép legendás első négy albumáról került a programba. A „Best of” jelző miatt azok a dalok kerültek túlsúlyba, amelyek a mai napig is többé-kevésbé szerves részét képezik mind a Pokolgép, mind a Kalapács zenekarok koncertprogramjának (Pokoli Színjáték, A Jel, A Háború Gyermeke, Gép-induló, Ítélet Helyett, Tépett Madár, Itt És Most, Éjféli Harang, Mindhalálig Rock And Roll, Újra Születnék). Igazi kuriózumnak talán A Tűz, Tisztítótűz nótákat nevezném, illetve a Bon Scott Emlékére szóló dalt is talán ide lehet sorolni.
Szerintem nagyon jól jött ki, hogy néhány szerzeménynél Józsi pár szóval megemlékezett az aktuális dal elkészülésének körülményeiről. Az ilyen kis szösszenetek a fiatalabb metalos generációk számára izgalmas betekintést nyújtottak az akkori időszakba, mennyivel más volt akkoriban zenélni és „metálkodni”.
Két vendég is színpadra került a mai estén, Nagyfi Laci gitáron illetve esetenként jellegzetes énekhangjával segített be a klasszikus Pokolgép nótákba, illetve jelen volt Rudán Joe is, akivel Kalács testvériesen megosztozott a dalszövegeken, így érdekes élmény volt az időben egymás után következő két énekest most egyszerre, egymást támogatva hallani. Mindkét vendég egészen sokáig, szinte a teljes klasszikus blokk erejéig a színpadon volt, zenei teljesítményük és az egymás felé való baráti nyitottságuk sokat hozzátett a koncertélményhez.
Számos dal masszív szereplője a Kalapács zenekar koncertprogramjának, akik természetesen rutinosan oldották meg a feladatukat. Kicsit talán túlságosan is, lehet hogy csak nekem tűnt úgy, de a zenészekről nem éreztem a sugárzó hangulatot a deszkákról, inkább a hideg rutint. Valahogy több életet, nagyobb pörgést vártam a húros hangszerek birtokosaitól. De legalább jó volt a megszólalás, ez mindenképpen pozitívum.
A hangulatot leginkább Kalapács József képviselte, akin tényleg látszott, hogy sokat jelent neki ez a buli, és mindent megtett a nosztalgikus hangulatért, a régi élmények felelevenítéséért. Ez a két vendégzenészre is igaz volt. Azonban hozzá kell tenni, hogy profizmus és magabiztosság ide vagy oda, nem egyszer bántóan összepróbálatlan (ezt maguk az énekesek is elismerték a színpadon), pontatlan jeleneteknek lehettünk tanúi, ebben a gitárosok is ludasak voltak. Úgy érzem, ha már ilyen különleges, nosztalgikus bulira szánták el magukat, komolyabb előkészületre lett volna szükség.
Érdekes egybeesés volt, hogy pár napra rá magát a Pokolgépet csíptem el Sopronban, a Metal.hu turné keretében (a budapesti Pokolgép évzáró bulin nem voltam jelen). Nem akarom erre kihegyezni a témát, pláne összehasonlítani a koncerteket, de érdekes volt, hogy néhány dal itt is, ott is elhangzott, és más-más élményként nyilvánultak meg nekem. Valahogy az „anyazenekar” koncertjét dinamikusabbnak, felszabadultabbnak éreztem, ebben nyilván szerepe lehet egyrészről a komoly fiatalításnak (énekes, gitáros, dobos poszton), másrészt a Kalapács bulin terjengő „rutinszagnak”. A Pokolgép szerintem az ereje teljében lévő új énekessel és a bizonyítani vágyó tehetséges fiatalokkal új sikereket érhet el, ha jól megírt nótákkal ki tudják használni a ziccert. A Kalapács zenekar pedig egyre-másra adja ki a kiválónál kiválóbbra sikerült új albumokat, nem is csoda, hiszen az egyik legjobb és legigényesebb hazai heavy metal bandáról beszélünk. Kalapács élő teljesítményén azért már érződik, hogy nem a 20-as, 30-as éveit tapossa, lehet hogy érdemesebb is lenne élőben pár énektémát leegyszerűsítenie, néhány nem túl jól sikerült sikolyt kihagynia, szerintem az égvilágon senki nem is róná ezt fel neki. De mindettől függetlenül az biztos, hogy akár új Kalapács nótákat, akár régi Pokolgép slágereket énekel Kalapács József (az ugyancsak kiváló Omen számokról nem is beszélve), én bármikor szívesen megnézem újra és újra.
A szerkesztőségi e-mail cím az info@undergroundmagazin.hu, amely az Impresszumban megtalálható linken is szerepel. Tudtommal idén januárban nem lesz Budapesten Amorphis koncert, tavaly volt január 8-án a Club 202-ben. Amúgy abban egyetértünk, hogy jó koncerteket szoktak adni.
Liliána
2013. január 03. 21:46 #2
OFF! Kedves Szerkesztőség! Hol található az e-mail címes elérhetőség? Az impresszumban nem találtam. Igazság szerint csak annyit szeretnék kérdezni, hogy az Amorphis budapesti, közeli január 8-ai koncertjéről lesz valami figyelemfelkeltő írás? Szinte cikinek érzem, hogy mindig olyan kevesen vagyunk az Amorphis koncertjén, pedig tökéletes feltöltődés, egyedi pezsgést ad ez a zenekar. OK, havonta én sem ennék koncertjükre, de félévente egyszer garantált élményteli, jó bulizás. Kár, hogy a magyar közönség alig fedezte fel az Amorphist. Üdv. egy alapjaiban heavy metál rajongó, aki nyitott más stílusú tombolásra is
Borostyán
2013. január 03. 21:32 #1
Tartalmas, korrekt beszámoló, jó volt olvasni, köszönöm, köszönjük!