beszámoló [koncert]  2012. december 19. szerda   06:00

nincsen hozzászólás

  Ezen az estén kizárólagosan az olasz-német tengely diadalmaskodott. Esetükben nem kell semmi rosszra gondolni, főképp ha az est fellépőinek nevei említésre kerülnek: Rhapsody, Freedom Call, Orden Ogan. E nevek hallatán nem sokan kapják fel a fejüket, de a szimfonikus (és power) metal rajongóinak szépen cseng a két főzenekar neve: a Rhapsody és a Fredom Call. Igaz, nem véletlen, hogy most csak a két headlinert említettem meg.
  
  Véleményem szerint az est többi fellépője is megérdemli a nekik járó dicséretet, ugyanis remekül teljesítettek. Igaz, hétköznap lévén a korai kapunyitás és kezdés miatt hanyagolnom kellett a hazai Tales Of Evening fellépését - esetükben a meghallgatást későbbre halasztom. A bemelegítő akkordok után a zenekarok egymás kezébe nyomták a kilincset. Egyébként, ha már turnéról volt szó, (márpedig arról van szó) a sokunknak ismeretlen olasz Vexillum volt a Rhapsody kísérő partnere. Ők nem éppen a Rhapsody vonalat követték, sem megjelenésileg (a szoknyás zsiványok inkább skótok, mint olaszok), sem stílusilag, inkább a virga gitártémákkal megáldott pogány metált tűztek zászlajukra. A produkciójuk így első hallásra nem volt rossz, de azért még néhány veretes turnét maguk mögött kell hagyniuk az ismertségért cserébe.
  
  A harcedzettebb keleti frontos Orden Ogan német különítménye véleményem szerint sokkal tökösebb volt. Némileg hordozzák magukban az epikus zenei vonalat, de rájuk leginkább a melodikus metal irány húzható. Nem elvetendő a színpadi megjelenésük sem. Ha egy kicsit ruházatukra fókuszáltunk (volt rá idő, kb. 45 perc), akkor nem kellett sokat matekozni, hogy láthassuk a testüket fedő sokszínűséget. A megtépett vitorlavászontól a gumiabroncsig szinte mindent megtalálhattunk rajtuk. Talán a Mad Max-féle XXII. századi desingra hajazott a zenekar megjelenése. Ennek ellenére azért Oscar Dronjak (Hammerfall) láncos öltözékét ez alkalommal nem múlták felül. Minden tömjénezés nélkül belelopták magukat a közönség szívébe. Az alaphangulatot az Ordan Ogan megalapozta, de a továbbiakban sem volt okunk panaszra.
  
  Hiszen a németek „veteránnak” számító Freedom Call csapatának a továbbiakban is csak annyi volt a dolga, hogy még jobban feltüzeljék a hangulatot. Ez tényleg problémamentesen sikerült, annak ellenére, hogy ez a csapat sem éppen a Rhapsody-féle szimfonikus vonalat képviseli - csak nyomokban lelhető fel zenéjükben, mint a mogyoróban a vanília - hanem inkább „happy-metal”-nak titulálhatóak (a tévedés jogát azért fenntartom magamnak) és ez azért merőben más. Erre a stílusbéli eltérésre legyinthetünk, annak tudatában, hogy fellépésük hibátlan volt és nem kevés humorral is fűszerezték a produkciójukat. Gondolom a turnéjuk többi állomásán is ilyen hangulatban, minőségben és vehemenciával nyomták végig a fellépésüket, mint azt itt Budapesten láthattuk.
  
  Egyébként a hazánkban igen ritkán látott és minőségi dalairól ismert Rhapsody ez alkalommal is utoljára foglalta el a pulpitust. Hibátlan, szuperlatívuszokkal élve bő másfél órás produkcióval lepték meg a klub hallgatóságát. Nem volt ez véletlen, hiszen olyan képzett muzsikusokat láthattunk Luca Turilli mellett a színpadon, mint Patrice Guers - basszus, Alessandro Conti - ének, Alex Landenburg - dob és Mikko Sakari Härkin - billentyű. Sajnos a sorból most ki kellett hagynom Dominique Leurquin veterán gitáros nevét, mert őt baleset miatt nem láthattuk ezen a turnén (remélhetőleg a következő fellépésükön már teljes arzenálban látható lesz a zenekar). Így öten mégis méltóképpen tudták képviselni a Rhapsody nem kevés staccato témával fűszerezett barokkos metal dalait. Az este a legnagyobb dicséretét Mikko és Luca billentyű-gitár vívásaiért kapják. Hibátlan és kiemelkedő játékuk mellett a többiek produkcióját sem kellett lebecsülni, az övék nem volt annyira látványos, csak meghatározó. Alex dobjátéka és alig 5 perces dobszólója a maga nemében tanulmánynak tekinthető, pont úgy, mint Patrice méreg pontos és ütős basszusjátéka sem volt semmi. Nem szeretnék jobban belemélyedni, de nem elhanyagolható a zenekar frontembere, Alessandro, aki ezt az egész másfél órát hihetetlen intenzitással és nem utolsó sorban hanggal, átéléssel tolmácsolta. Ha kicsit gonosz lennék, akkor közvetlenségét John Cleese-félének nevezhetném, ami szerintem ránézve nem is kritika. Tény, hogy Alessandro igazi showman, mint maga a zenekar alapítója, Luca Turilli, aki hangszerével fáradhatatlanul rótta a színpadot. Aki nem hiszi, az feltétlenül nézze meg a zenekar következő fellépését, mert egy nem mindennapi élményben lesz része. Pont úgy, mint nekünk ezen a télkezdeti napon.

Kulcsszavak:
  luca turilli´s rhapsody     freedom call     orden ogan     vexilium     tales of evening 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás