hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2012. december 7. péntek   08:09
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
DragonForce, Hollow Haze, Eagleheart
2012. december 5, Pecsa Music Hall

  Klubkoncerten 2009-ben járt nálunk utoljára a brit DragonForce, de tavaly a Fezen fesztiválon is találkozni lehetett velük. A banda talán a 2006-os Inhuman Rampage lemezzel lett igazán ismert, de sokat dobott rajta a Guitar Hero 3 játék megjelenése is, ahol a brutális sebességű szólóorgiával megáldott Through The Fire And Flames című dalukkal izzadhattak a játékosok.
  Vannak akik azt mondják, a DragonForce zenéjében nincsen semmi különleges, ugyanolyan standard heavy metal, mindössze úgy szól, mint amikor a régi kazettás magnókat kiakasztva hipersebességűre gyorsul be a szalag. Annyi igaz, hogy a zenekar a heavy metal klasszikus eszköztárából merít a szerzeményeihez, de óriási zenei tudással és dalszerzői képességgel rendelkeznek, továbbá elképesztően intenzív a színpadi munkájuk, amely tényezőket azért nem lehet sutba dobni. Aki látta már őket koncerten, ugyancsak alátámaszthatja, hogy a DragonForce élőben is rendkívül látványos, és olykor vicces produkcióval szolgál.
  Ezúttal a Petőfi Csarnok volt a színhelye az összejövetelnek, amit előzőleg egy kicsit túlzónak éreztem, bármennyire is felkapott lett az utóbbi években a zenekar. Valóban, a csarnokban végül szellős fél-háromnegyedház jött össze, még az egyik pultot is behozták a koncertterületre, a hátulsó részek pedig teljesen le voltak zárva. De legalább mindenki kényelmesen elfért.
  
  A Csehországból származó Eagleheart kezdett, de túl sok mindent nem lehet elmondani a koncertjükről. A régivágású power metalt játszották, amit anno a Helloween taposott ki a korai lemezeivel (a sapkában nyomuló énekes is egy az egyben a mai Michael Kiske-re emlékeztetett), hol gyors, hol középtempós riffek, szólók, sikoltásba hajló ének. Szó se róla, nem voltak fakezűek, különösen a gitárosok voltak ügyesek, de túl sok megjegyezhető momentum nem maradt meg a zenéből. A közönség csak lassan tudott ráhangolódni az Eagleheart produkciójára, de végül mégis sikerült megnyerniük a jelenlévőket, ki tudták váltani az áhított fejlóbálást és ugrálást.
  A másodikként érkező Hollow Haze már sokkal érdekesebb volt. Egy kézen bőven meg lehetne számolni a valamirevaló olasz metalbandákat, így ettől az ismeretlen zenekartól sem lehetett sokat várni, de mégis pozitív csalódást okoztak. Először is, ha becsukom a szemem, és valaki azt mondja, hogy éppen Tim „Ripper” Owens énekel a deszkákon, minden további nélkül elhiszem. Az énekes srácnak tökéletesen olyan volt a hangja, de még a sikítási technikája is, mint Ripper-nek, ez már önmagában győzelem az én szememben. Bár állítása szerint meglehetősen beteg volt, így is egészen kiváló énekteljesítményt hallhattunk. A zene pedig tartalmazott gyors, power-es tempókat, szikár, groove-os riffelést, rock & roll-os lazításokat, briliáns szólókat, egyszóval minden olyat, ami miatt az én figyelmemet fenn tudta tartani a csapat a teljes koncert idejéig, ez pedig egy hótismeretlen olasz zenekartól több, mint meggyőző. Nem mellesleg az élvezethez az is hozzátartozott, hogy kristálytiszta volt a hangzás, csodaszépen szólt a basszusgitár, minden riffet és minden dobütést jól nyomon lehetett követni. Nekem nagyon tetszett ez a koncert, utána is fogok nézni, ki fia-borja ez a banda...
  
  Kicsit át kellett alakítani a színpadképet, amíg a DragonForce készülődött, hiszen mind a dobnak, mind a monumentális szinti állványnak helyet kellett biztosítani. Jót tett volna még valami látványos háttérvászon, de úgy látszik, etéren is az új album minimál dizájnját vették alapul. A nagy kérdés persze az volt, hogy válik be az új frontember, Marc Hudson. Elődje, ZP Theart ugyanis remek hang és meglehetősen karizmatikus egyéniség volt (mondjuk nekem a túljátszott pózai miatt sosem volt szimpatikus személyiség).
  Az már látható, hogy lemezen szinte észre sem lehet venni a különbséget, a The Power Within albumon fel se tűnik, hogy nem ZP énekel, annyira hasonló hangszíne és dallamai vannak Marc-nak. Nem mellesleg kiválóan sikerült az új lemez, természetesen a már megszokott eszköztárból és stílusból merítenek, de sikerült annyira fogós és élvezetes dalcsokrot összehozni, hogy a csalódás kizárt. Nem merném ex cathedra kijelenteni, hogy a DragonForce egyértelműen legjobb lemezéről beszélünk, de az kétségtelen, hogy jó pár új slágergyanús dal született.
  
  A kezdés kissé döcögős volt, mert meglehetősen erőtlen hangzással indult a buli, de ezt szép lassan sikerült korrigálni, és utána már élvezhető minőségben szólalt meg minden nóta. Marc-nak is be kellett járatnia magát, mert az első számnál kissé hamiskás volt itt-ott, és a későbbiekben is becsúszott néhány rossz hang, de a szőke hajú új frontember így is meggyőző teljesítményt nyújtott. Átadta magát a nótáknak, nagyon jól átélte azokat, és teljes mértékben beilleszkedett a színpadi összképbe. Egy papírról felolvasva még magyarul is próbált szólni az egybegyűltekhez, de az alapvető dolgok mellett (”Hogy vagytok?”, „Egészségedre”) valami kópé olyan mondatokat is felírt neki, amellyel sikerült alaposan megnevettetni a közönséget (leginkább a csapattagok péniszméretének taglalásával).
  A többiek már stabil felállásban léteznek hosszú idő óta, a rutin és az összeszokottság ezúttal is egyértelmű volt. Herman Li, Sam Totman, a basszusgitáros Frédéric Leclercq, de még a billentyűs Vadim Pruzhanov is szakadatlanul rohangált fel-alá a deszkákon, utóbbi néha szólózni is előrejött egy szinti-gitárt megragadva. Vadim-tól láthattunk már sokkal őrültebb színpadi viselkedést, most mindössze egy cowboy kendővel az arca előtt parádézott. Többször figyeltem a doboknál Dave Mackintosh-t, vajon képes-e élőben is lekövetni a szédítő tempókat, de nem volt gond a teljesítményével.
  
  A legtöbb szem persze a gitárosokon, Herman Li-n és Sam Totman-on függött, az ő fergeteges játékukra épül igazából a DragonForce zenéje. A fickók ujjai ezúttal is szélvész módon jártak a húrokon, a szólóikat mindig az elöl lévő emelvényen játszották. Különösen Herman Li adott legjobban a látványra, pörgött, forgott, dobálta a gitárját, még a nyelvével is végignyalta a húrokat. Most közelről végre megfigyelhettem, hogy a kéken világító gyűrűjében is volt valami elektronika, amivel szintén vibrálni tudta gitárjának hangzását.
  Nagyjából váltakozva adták elő a friss The Power Within lemezről származó és a korábbi nótákat, szerintem a setlist-re senkinek nem lehetett panasza. Mint mondtam, a nyitó Holding On még kissé erőtlenül szólalt meg, az eggyel korábbi album slágerének számító Heroes Of Our Time sem volt még tökéletes, de aztán helyreállt a rend. Talán már most slágernek számít a Seasons, nagyon eltalálták ezt a dalt, természetesen nem lehetett kihagyni a mai programból se, a közönség megőrült érte. Nagyon sokan fújták kívülről a szövegeket, látható volt, hogy a Petőfi Csarnok jelenlévőinek többsége nem a Guitar Hero-ból ideszakadt újdonsült érdeklődő, hanem már régi követői és rajongói a banda életművének.
  Kicsit korábbra kalandoztunk a Fury Of The Storm erejéig, majd újra jött egy remekül eltalált új szerzemény, a Die By The Sword. Azért a kritikusoknak abban igaza van, hogy bár a saját maga által kialakított világon belül, de mégis szűkebb keretek között mozog a DragonForce zenéje, több olyan témát, dallamot lehet találni, amelyek régebbi DragonForce számok „ikertestvérei”. Persze a rajongókat mindez nem zavarta, hiszen az önfeledt szórakozás volt a cél, ami maradéktalanul teljesült is. Sőt, talán túlságosan is, hiszen a gyorsabb részeknél még vad pogó is kialakult középtájon, amit nem mindenki nézett jó szemmel.
  
  Az Operation Ground And Pound az Inhuman Rampage lemezt idézte meg, a Fields Of Despair és a Soldiers Of The Wasteland pedig a 2004-es Sonic Firestorm albumot. Élőben sem volt semmi lényeges különbség Marc Hudson és a régi énekes között, tökéletesen tudta tálalni a zenekar a korábbi szerzeményeket is.
  Természetesen nem maradhatott ki a legnagyobb sláger, a Through The Fire And Flames sem, amihez nyitásához a gitárosok akusztikus gitárt használtak. Nem is kérdés, hogy a legnagyobb őrjöngés erre a számra indult be. Úgy látszik, szintén közönségkedvenc státuszra tesz szert a Cry Thunder is, amelyet szintén nagy ovációval fogadtak a jelenlévők. Ráadásként a legrégebbi rajongók kedvéért elhangzott még a Valley Of The Damned is, ami elképesztő intenzitásával méltó zárása volt a koncertnek.
  A fagyos téli estén kellemes felüdülést jelentett a DragonForce pörgős koncertje. A rajongók megkaphatták a válaszokat az új felállásról, illetve a legfrissebb dalokból is jutott mára egy jókora csokorra való. A kétkedőknek csattanós választ adott a zenekar a The Power Within lemezzel, kérdés hogy a későbbiekben tudnak-e valami újat mutatni, vagy csak a jól bejáratott panelekből hoznak össze jobbnál jobb dalokat. Nekem a Hollow Haze is meggyőző volt, a cseh Eagleheart pedig bemelegítésre volt ideális. Soha rosszabb estét.
  


Kulcsszavak:
  dragonforce     hollow haze     eagleheart 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Pecsa Music Hall - Budapest

 kapcsolódó cikkek: 

Amaranthe, DragonForce, Infected Rain

Amaranthe, Dragonforce, Infected Rain Budapesten, a Barba Negra Red Stage-en

Amaranthe - Dragonforce közös headline turné jön márciusban Budapestre, az Infected Rain-nel együtt

Dragonforce: már sok új szám elkészült

Glam metalos új klip a DragonForce-tól
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A Coldplay frenetikus triplázása a Puskás Arénában
Hatebreed, Crowbar
Body Count vs Budapest Park
Tool, Night Verses
Sting varázslatos estje Budapesten
The Dead South és Corb Lund fergeteges budapesti koncertje
Winger
Megadeth, Archaic
Charlotte Sands: Egy felejthetetlen koncert az Analog Hallban
Palaye Royale és Halflives a Barba Negrában
Bruce Dickinson, DivideD
 kiemelt 
Thy Art Is Murder, Fit For A King, Knosis: nyári katlan-core a Barba Negrában
  
Súlyos deathcore / metalcore hármas fokozza majd a katlan hőséget a budapesti nyár közepén: július 4-én este a Thy Art Is Murder és a Fit For A King már jól ismert produkciója mellett most egy különleges japán projekt, a Knosis is bemutatkozik majd a Barba Negrában

Új dalokkal tér vissza Richie Kotzen a Dürer Kertbe
Júliusban kétnapos koncept eseménnyel érkezik az INOTA Focus az erőmű Turbinacsarnokába
Rockmaraton 2024
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 madball    talentométer    atomic playboyz    fear factory    lou reed    xplode    noctiferia    keep north    pattinson    serenity    purulent rites    ismeretlen férfi    amputated    redheart    she past away    harloch    nucleanus    efott 2017    vin diesel    metaldays    radics béla    palaye royale    neckbreakers ball    fear factory    coldplay  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!