hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
magazin [nyilt levél]  2012. november 30. péntek   09:16
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Lake of Mind - új lemez készülődik


  Ismét eltelt egy év, mi is öregebbek lettünk, de sem az energiánk sem a lelkesedésünk nem csökkent. Folyamatosan dolgozunk az „A Condemned Soul” című lemezünk népszerűsítésén, de mellette nagy erőket összpontosítunk a következő lemez dalaihoz, amikből három már csak finomításra vár, a többinek pedig elkészült a váza, így hamarosan testet ölthet az új anyag.
  
  Sikeres bulikkal a hátunk mögött zárhatjuk az évet. Jelen voltunk többek között a FEZEN-en, a Szigethalom Fesztiválon és igyekeztünk több budapesti és vidéki klubba is eljutni, amennyire ezt lehetőségeink engedték. Innen is köszönjük a sok támogatást és az érdeklődést, amit a közönségtől kaptunk, illetve a technikai segítséget, amivel lehetővé tették a megmutatkozást. Rengeteg elektronikus és nyomtatott média is támogatott bennünket cikkekkel, hirdetésekkel, interjúkkal, kritikákkal amit szintén köszönünk és igyekszünk a konstruktív javasatokból kinyerni az általunk felhasználható elemeket és azokat alkalmazni a következő lemeznél.
  
  Egyéb számunkra jelentős sikert is elértünk az évben: lemezünket jelölték a Hang-Súly Hungarian Music Awards 2011. évi debütáló albuma díjára, igaz nem nyertünk, de a jelölés is megtisztelő; az események láncolatát elindító Offensive Defense nyitódal a szlovák RadioSport FM slágerlistájának 7. helyén nyitott 2012.03.06-án és tartotta is magát 2 hétig.
  
  És még hátra van egy fontos alkalom, amit az idei év tartogat. Végre egy progresszív est, amit - talán nem véletlenül – a világ végeként emlegetett 2012.12.21-én rendeznek meg és ahol a hazai progresszív élet jeles képviselői mellett a Lake Of Mind is jelen lesz, így méltón zárva az évet, vagy földi pályafutásunkat. Várunk mindenkit szeretettel, és maradjatok velünk 2013-ban is. Köszönjük a támogatást!
  



Kulcsszavak:
  lake of mind 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Lake of Mind web

Lake of Mind a Facebook-on

 kapcsolódó cikkek: 

Lake Of Mind: Condemned Soul - kiadót keres a zenekar a nemrég befejezett albumához

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
Áprilisban rendhagyó táncházi események és új táncházak a Fonóban
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 karinthy frigyes    jared leto    rém hangosan és irtó közel    how to train your dragon    redneck zömbiez    diane kruger    whitesnake tribute band    verbunk-punk    psychotic waltz    alex somers    marlboro man    unknown    gerard butler    jurij    mörbid carnage    féktelen harag    charlie st. cloud    david bowie    escape the fate    ideas    ghost brigade    ivan &the parazol    tim burton    aurahodor    goatwhore  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!