szerző: ZsótiArchitects, While She Sleeps, Heights 2012. október 27., Budapest, Dürer Kert
Nem is tudom hol kezdjem, hisz annyi minden történt szombat este. Fantasztikus tömeg, fantasztikus zenekarok, fantasztikus atmoszféra. Minden megvolt a jó bulihoz, és nagyot is ütött az Architects első Headliner fellépése Magyarországon. De lássuk, hogy is zajlott.
2012. októbber 27-én esős napra ébredt az ország, de ez cseppet sem vette el senki kedvét ahhoz, hogy láthassa a Heights, While She Sleeps, Architects brit hármast a Dürer Kert nagytermében zenélni. A korai híresztelésekkel ellentétben a kapunyitás 19:30-ra tolódott, így mindenkinek volt ideje a szombati munkanap után kicsit megpihenni a buli előtt.
Megérkezésünk után pár kedvderítő percet követően előrekúsztam, hogy megnézzem mit is tud ez a Heights névre keresztelt post hardcore zenekar. A csapat 2009-ben alakult és két éve már Budapesten is megfordultak, így nem ismeretlenként érkeztek hozzánk, ezúttal azonban újult erővel, új frontemberével próbálta megszerettetni magát a banda. Kellemes csalódás volt a bagázs, a legnagyobbat azonban új számuk, a Stray Rats ütötte számomra, pedig a közönség kedvenc These Streets-et is tolták a srácok. A bölcsész kinézetű, rettentő vézna Alex energikusan a közönség közé lemászva üvöltött és másodpercről másodpercre kedveltette meg magát azokkal is, akik még nem hallottak felőlük. Bár csak fél órát kaptak a bulin, teljes egészében kihasználták ezt az időt.
Bő negyed óra szünet után a Century Media üdvöskéje egy olyan reménységet hozott el nekünk, akik rövid időn belül az év legnagyobb debütálását mutatták be. A While She Sleeps idén megjelenő This Is The Six albuma hihetetlen nagy durranás volt a metalcore és a hardcore köreiben, ezt igazolván ehhez méltó bulit is csaptak. Amire azonban ők sem számítottak, az a közönség eszméletlen energikussága; nem tudok rá jobb szót mondani, mint a tökéletesség. This Is The Six, Dead Behind The Eyes, Our Courage, Our Cancer, Be(lie)ve, szinte egytől-egyig slágergyanús szerzemények, de ami a legnagyobb katarzist idézte elő, természetesen a Seven Hills volt, melynek végén a publikum egy emberként mászott színpadra és üvöltötte a zenekar tagjaival az „I know, there´s people in the places I´ve been, Who I know, I´ll never find again„ sorokat. Folyamatos stage diving, folyamatos színpadon éneklések és családias hangulat fogadta a csapatot. Ekkor tettük fel magunknak a kérdést: „Ha ez van most, mi lesz az építészek buliján?”
Üdvrivalgás, kialvó fények: színpadon az Architects. Hetvenöt perc. Ennyit kaptunk a headliner bandából, de a végén mindenhonnan csöpögött a víz, így összességében azt mondom, elég is volt, bár akkor még követeltük azokat a one more song-okat. Sam-ék az Alpha Omega-val nyitottak, ami egyből őrjöngést váltott ki, hisz legutóbbi albumuk második száma az egyik legintenzívebb dal lett a korongon. Amiben reménykedtem, hogy nem csak a Daybreaker-ről kapunk majd trackeket, főleg, hogy Sam azt nyilatkozta, hogy számukra ez a melankolikus album nem a jó irány volt. Outsider Heart, Even If You Win, You´re Still A Rat, Number Count For Nothing, Devil´s Island mellett azért a Follow The Water, Day In Day Out, Delete Rewind, Early Grave négyesnek örültem talán a legjobban. Az, hogy - megérdemelten - visszajöttek egy bónusz One More Song (These Colours Don´t Run) erejéig és, hogy a végén a mi Carter-ünk is a közönség közé stage divingolt, remek zárása volt a bulinak.
Egy szó, mint száz, bánhatja, aki nem látogatott ki október 27-én erre a bulira, mert magasan túlszárnyalta a márciusi Pecsás fellépésüket.
10:01
