beszámoló [koncert] 2012. augusztus 30. csütörtök 17:15
nincsen hozzászólás
szerző: TokiG3 - Joe Satriani, Steve Vai, Steve Morse 2012. augusztus 1. Budapest Sportaréna
A magyar rockzene kedvelői idén nyáron is elégedettek lehetnek, hiszen egy este alatt három világhírű gitárost is láthattak augusztus 1-jén a „paplászlóba”. A G3 egy olyan koncertsorozat, amelyet Satriani alapított 1996-ban. Azóta ő állandó tag, míg mellette cserélődnek a híresebbnél híresebb gitárosok. Budapestre most Satriani mellett Steve Morse és Steve Vai érkezett.
Este háromnegyed hétkor, kapunyitás előtt bő egy órával, 3 rendezett sorban várakozik a közönség. Hisztérikus rajongásnak, tinilány sikolynak, fanatikus sátorozóknak nyoma sincs, mindenki türelmesen vár. 7 óra 5-kor ez meg is történik, s a párszáz fős tömeg a biztonsági ellenőrzés és a többszörös jegyellenőrzés után behömpölyög az arénába. A lelátón még foghíjasan ülnek, a színpad előtt 4-5 tömött sor.
8 előtt pár perccel, amikor a technikai személyzet már gitárt hangol, kábelt igazgat, már sokkal többen vagyunk, a lelátók és a küzdőtér háromnegyede is tele. Pontos kezdés, Steve Morse és zenekara a színpadon. Morse szimpatikus és persze süt róla a profizmus. Sokat mosolyog, keveset beszél, de a közönséggel végig kontaktusban marad. A halál pontos kiállások és befejezések, valamint a virtuóz futamok elkápráztatják a közönséget. Ugyancsak lélegzetvisszafojtva hallgatjuk, amikor a Deep Purple gitárosa elektroakusztikus gitárt ragad és a basszusgitárosával együtt egyik klasszikus stílusú szerzeményét adja elő, ezzel is bemutatva sokoldalúságát. A blokk a közönség elismerő tapsával, ujjongással ér véget. Már mindenki izgatott, hiszen a következő Vai lesz, de addig még van egy szünet. Mosdó, vagy cigi, esetleg büfésorban ácsorgás. Ám vannak, akik lecövekelnek és kitartóan védik jó helyüket.
Mire Vai színpadra lép már mi is visszafurakodunk előre, hogy testközelből láthassuk a gitárost és „fogantyús” hangszerét. A platina szőke Morse visszafogott személyisége és vegytiszta harmóniái után a fekete hajú Vai-t egyenesen egy ördögi showman-nek nevezhetjük. Gitárral a nyakában pörög, forog, vonaglik, a magasba tartja a hangszert, egyik kézzel gitározik, a másikkal a közönségnek mutogat, és persze foggal penget. Beszél, viccelődik, és szenvedélyes számot küld a feleségének. A közönség persze imádja. A műsora változatos, a dallamosabb „slágerek” mellett, mint a Tender Surrender, hallhatunk dögösebb, húrtépősebb szerzeményeket is mint például a The Animal. Vai blokkja teljesen meggyőző, letaglózó.
Kis szünet következik, és mire visszaérünk Satriani előtt a küzdőtéren áthatolhatatlan embertömeg áll, így nem is sikerül nagyon előre jutni. Felcsendül a Flying in a Blue Dream első kitartott, tremolózott hangja, a kivetítőn pedig Satch bólogat és vigyorog a tömegbe. Az első számot a közönség síri csendben, mély figyelemmel hallgatja, ám két pörgősebb nóta, az Ice 9 és a Satch Boogie után már teljes az extázis. Satch „szólópárbeszédre” is hívja a közönséget, és ő is beveti a foggal pengetést, de azért annyira nem erőlteti a showelemeket, mint Vai. A számok között a közönséghez is beszél, elmondja, hogy mennyire szívesen tér vissza ide Budapestre időről időre. 2004-ben szintén a G3-mal játszott nálunk, de 2006-ban és 2010-ben is megfordult Pesten. A blokk végén, a G3 jam előtt viccelődve megtapsoltatja a közönséget, mondván, hogy „Ismeritek Vai-t, tudjátok milyen szégyellős! Nem mer kijönni, úgyhogy bátorítsátok”!
Végül csak sikerül Steve-t is előcsalogatni. Indul a jam! Az első szám a You Really Got Me beat sláger a Kinks-től, felrokkosítva és szólókkal tele. Ja, és Vai énekel (na meg hullámzik), a basszusgitáros és a szintis pedig vokáloznak. A közép részen a közös színpadi koreográfia megvalósítása után (leguggolás-felállás) – amiből Morse kicsit esetlenül kimarad – indul a szólófelelgetős rész, amit egy refrén majd egy frappáns lezárás követ. Máris felcsendül a következő dal, a Cream-től a White Room, amiben a szintis énekel. Az utolsó feldolgozás a Rockin´ in the Free World Neil Youngtól, ezúttal Satriani éneklésével, ami remek zárószámnak bizonyult, s minden tekintetben megadta a ´kegyelemdöfést´, hiszen az egész aréna üvölthette, hogy „Keep on rockin´ in the free world”!
17:15
