hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2012. augusztus 23. csütörtök   04:04
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Zúzda Rock Kert – Három nap rock
2012. augusztus 23-25. Zuzda Rock Kert – Budapest (XI. Fehérvári út 87.)

  Ismét hosszú és izgalmas hétvégének néz elébe aki a Zúzda Rock Kertet választja! A szokásos szerdai rock karaoke után csütörtökön (augusztus 23-án) a nyár utolsó Underground Csütörtöke következik! Színpadra áll a budapesti „gastro surfben” utazó Fit Fat, valamint az egyenesen Erdélyből, Marosvásárhelyről fővárosunkba érkező Backlash zenekar! A belépő mindössze 390 Ft-ba kerül, melyhez egy ingyen fröccs is társul! Kezdés pontban 21.00-kor! Másnap pénteken (augusztus 24-én) nem közelebbről, mint a messzi Kanadából látogat el a Morre együttes. Előttük a székesfehérvári End Of Paradise és a budapesti GRB lép fel! A program 20.00-kor indul, a jegyért pedig 990 Ft-ot kérnek el a rendezők! A szombati (augusztus 25-i) nap is kemény zúzásra számíthat az Újbudára látogató! Hivatalos Manowar Est lesz ugyanis a Magyar Manowar Club szervezésében! Koncertet ad az Angel Agnatic, a Tűzvihar és a Play and Kill - Manowar Tribute! Az élő zene mellett hajnalig tartó mulatozásra is sor kerül a legjobb Manowar nótákkal, játékokkal, bográcsozással!
  
  Augusztus 23. (csütörtök) - Underground Csütörtök:
  Fellépők: Fit Fat, Backlash
  Belépő: 390 Ft, melyhez egy ajándék fröccs is jár
  Kezdés: 20.00.
  
  Augusztus 24. (péntek) – Morre (CAN):
  Fellépők: Morre, (CAN), GRB, End Of Paradise
  Belépő: 990 Ft
  Kezdés: 20.00.
  
  Augusztus 25. (szombat) - Hivatalos Manowar Est:
  Fellépők: Angel Agnatic, Tűzvihar, Play and Kill - Manowar Tribute
  Program: Sörivó verseny, bográcsozás, karaoke, scream bajnokság, rockdiszkó hajnalig.
  Belépő: 690 Ft, melyhez egy ajándék korsó sör is jár.
  Kezdés: 18.00.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 danny devito    solefald    sarke    ray charles    wasting light    cowboyok és űrlények    heaven steet seven    halestorm    al di meola    bury tomorrow    progness    levi fantasy    1349    assassin    a titánok harca    age of agony    colin o donoghue    hipno5e    boris    zonaria    mila kunis    pure love    damnon albarn    nyomorultak    the rev  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!