hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
kultúra [fesztivál]  2012. augusztus 22. szerda   05:30
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A VIII. Újbuda Jazz Fesztivál programjai az A38 Hajón
2012. szeptember 7-8. A38 Hajó, Petőfi híd budai hídfő

  Idén nyolcadik alkalommal kerül sor az Újbuda Jazz Fesztiválra, amely eredetileg Újbuda megalakulásnak 75. évfordulójára jött létre. A MU Színház, az A38 Hajó és Újbuda önkormányzatának együttműködéséből született fesztivál az évek során igazi nemzetközi rangú és színvonalú zenei eseménnyé nőtte ki magát, amelyen az európai és tengerentúli dzsessz legnagyobbjai éppúgy fellépnek, mint hazai tehetségek. Az immár igazi hagyománnyá vált fesztivált – a szokásoknak megfelelően – szeptember elején rendezzük meg, és ideális nyitóeseménye a 2003-ban nyílt A38 Hajó tizedik, jubileumi szezonjának.
  
  2012. szeptember 7., péntek
  19:30 Koncertterem
  
  Bin-Jip, K3 (A)
  Jegyár: 1000 Ft, elővételben kapható.
  
  A38- jegyvásárlás
  
  A Bin-Jip (ejtsd: bin dzsip) szokatlan hangzású neve mögött három fiatal zenész rejtőzik. A zenekar megalakulása után nem kapkodta el a színre lépést: több, mint egy évig írták és csiszolgatták eklektikus, a korábbi munkáikhoz képest modernebb és kísérletezőbb hangzású, mégis dalközpontú műsorukat, mielőtt 2010-ben koncertezni kezdtek volna.
  
  A Bin-Jip zenekar igen demokratikus munkamódszerrel dolgozik: a zenészek szinte egyenrangú zeneszerzőkként, hangszerelőkként és producerekként vesznek részt a munkában – nemcsak saját hangszeres szólamaikkal járulnak hozzá az egészhez, hanem együtt alakítgatják a dalszerkezeteket, hangszíneket, effekteket. Az együttes Enter című bemutatkozó lemeze 2010 őszén jelent meg Magyarországon a saját alapítású, LAB6 nevű kiadónál, Japánban pedig a Whereabouts Records gondozásában. Ekkor még Kaltenecker Zsolt billentyűs is a zenekar tagja volt, aki azóta elhagyta az együttest. Az Enter a 2011-es Fonogram díjátadón az év alternatív albumának járó díjat nyerte.
  
  A zenekar nevét az azonos című koreai film után kapta, a kötődési pont – túl azon, hogy ez a tagok egyik kedvelt filmje – az, hogy a különös hangulatú alkotás lakásokban, szobákban játszódik, a zenekar eddigi léte pedig szintén szorosan kötődik egy szobához, Andrew nappalijához, ahol a dalok készültek, és a zenészekből zenekar lett. A Bin-Jip jelenleg második lemezén dolgozik.
  
  A zenekar tagjai:
  Harcsa Veronika: ének
  Gyémánt Bálint: gitár
  Andrew J: ritmusok, hangminták, scratch
  
  Az elnevezését a tagok nevének kezdőbetűiből nyerő K3 formáció az osztrák dzsessz egyik legeredetibb és legmeghökkentőbb színfoltja, egyben remek párosítás a Bin-Jiphez: az akusztikus és elektronikus hangzásokategyedi módon elegyítő trió a popzene és a szabad improvizáció között egyensúlyozik, páratlan eleganciával.
  
  A három K-betűs stílustörő és -keverő zenéjében a dub, a trance, a noise és a drum and bass éppúgy ott bujkál, mint a szó legszorosabb és legnemesebb értelmében vett dzsessz. E stílusok határait bátran tolják ki egyre messzebbre, okosan elkerülve a klisék, a mainstream, az akadémikus és a „nagy fordulatszámú” jazz buktatóit. Rögtönzés, spontaneitás és humor a fő tartozákai annak a levesnek, amit a koncertjeik alatt főznek, és amiből csupán egyetlen összetevőt hagynak ki: a kiszámíthatóságot.
  
  A K3 tagjai:
  Herbert Könighofer: szaxofon, fuvola
  Klaus Kircher: nagybőgő, gitár
  Robert Kainar: dob, elektronika
  
  20:00 Tetőterasz
  Tomor Barnabás Trió feat. Barabás Lőrinc és Premecz Mátyás
  Jegyár: 800 Ft, elővételben kapható.
  
  Tomor Barnabás a Bass Loco zenekar basszusgitárosa és frontembere. Improvizatív, kísérletező formációja, a Tomor Barnabás Trió 2010 tavaszán alakult. Az együttes a jazzt rockosan, a rockot jazzesen közelíti meg, bluesra és funkra hangolva. A trió koncertműsora néhány feldolgozástól eltekintve Tomor Barnabás és Rónai Zsolt szerzeményeiből áll. 2010 óta szinte az összes meghatározó budapesti klubban fellépett, de vidéken is egyre gyakrabban fordul meg. A zenekarvezető Tomor Barnabás több formációban fordult meg vendégként: fő zenekara, a Bass Loco mellett számos kiváló zenésszel játszott, többek közt Mohai Tamással, Weisz Gáborral, Mezőfi Istvánnal, Gozlan Fatimával, illetve nemrégiben Kardos Dániellel és Molnár Dániellel megalapította a Kardos-Tomor-Molnár Triót. Hosszú várakozás után a zenekar idén nyáron elkezdett dolgozni első lemezfelvételein, melyekből a tervek szerint ősszel már hallható lesz néhány felvétel.
  
  A trió ezúttal két vendégzenésszel, a trombitán játszó Barabás Lőrinccel, valamint avbillentyűs hangszereket megszólaltató Premecz Mátyással kiegészülve értelmezi újra repertoárját. A áthangszerelt számokon kívül néhány teljesen új számot is hallhatunk az öttagúra bővült formációtól.
  
  A zenekar tagjai:
  Tomor Barnabás: basszusgitár
  Rónai Zsolt: gitár
  Molnár Dániel: dob
  +
  Barabás Lőrinc: trombita
  Premecz Mátyás: Hammond
  
  2012. szeptember 8., szombat
  
  18:30 Koncertterem
  Grencsó Collective One feat. Lewis Jordan (H/USA)
  Psaico Bop feat. Sabir Mateen (I/USA)
  Skolin Trió
  Jegyár: 1500 Ft, elővételben: 1000 Ft.
  
  
  A38 – Jegyvásárlás
  
  Grencsó István szaxofonos és fuvolista a magyar avantgard jazz kiemelkedő alakja. Pályafutása 1979-ben, a Masina Jazz Csoport megalapításával indult, szélesebb körű ismertségre pedig az 1980-as években Szabados György partnereként tett szert. 1984-ben hozta létre a Kollektívát, amely azóta is első számú zenekara. Ezzel a folyton változó formációval tíz albumot jelentetett meg. Grencsó repertoárja rendkívül sokszínű, a zeneszerzőt a formai változtatások mesterének tartják. Improvizatív zenei kísérletei mellett feldolgozott számtalan jazz-standardet, aktuális divatirányzatoktól függetlenül játszott popot, rockot és etnót, újraértelmezte a hatvanas évekbeli magyar tánczenéket, sanzonokat, komponált klasszikus zenébe hajló szvitet. Játszik a a Kampec Doloresszel, állandó tagja volt a tavaly elhunyt Szabados György vezette MAKUZ-nak és az elektronikát is alkalmazó Budbudasnak.
  
  A nemzetközi dzsesszélet számtalan hatalmas egyéniségével működött együtt, többek között a kortárs avantgárd egyik legnagyobb hatású szaxofonosával, Lewis Jordannel is, aki ezúttal az Újbuda Jazz Fesztivál vendége.
  
  A zenekar felállása:
  Lewis Jordan: altszaxofon, szöveg
  Grencsó István: tenorszaxofon, basszusklarinét, fuvola
  Benkő Róbert: nagybőgő
  Pozsár Máté: zongora
  Miklós Szilveszter: dob
  Kovács Gergő: szaxofon
  Meggyes Ádám: trombita
  
  Az olaszországi dzsessz egyik legnevesebb, nemzetközileg is elismert formációja, a Psaico Bop Tiziano Zanotti szaxofonista és Alessio Alberghini nagybőgős találkozásából alakult. A hol kvartettként, hol trióként fellépő zenekar a dzsessz szabad improvizációs kísérleteit terjesztette ki, jócskán a hagyományos jazz keretein túlra. A Psaico Bop kifinomult, álomszerű, szinte ezoterikus zenéjét” a szakma és a közönség egyaránt nagy lelkesedéssel fogadta. Lüktető ritmusok, magas szintű technika, ösztönösség és inspiráció: ezekből az alapelemekből keveredik ki a Psaico Bop muzsikája.
  
  A trió ezúttal egyedülálló együttműködésben vesz részt: budapesti koncertjének vendége nem más, mint a Philadelphiában született szaxofonista, zeneszerző, karmester és költő, Sabir Mateen, a jazztörténelem egyik kiemelkedő, nem hétköznapi figurája. Mateen az észak-amerika dzsesszélet egyik integratív alakja, aki elsősorban a Sun Ra Orchestrából ismerhetünk, játszott már a korábban az A38 Hajón fellépett Matthew Shippel is.
  
  A zenekar tagjai
  Sabir Mateen: alt- és tenorszaxofon
  Alessio Alberghini: szopránszaxofon
  Tiziano Zanotti: nagybőgő
  Claudio Trotta: dob
  
  A sKoLin TRio 2010-ben alakult az újpesti zeneiskola tanulóiból. Sztenderdek és saját szerzemények alkotják műsorát, és a tagok elkötelezetten keresik a különböző stílusok keveredésének határait. A a trió 2012-es Talentométer tehetségkutató verseny jazz-elődöntőjének a nyertese.
  
  A zenekar tagjai
  Lindner Gyula: zongora
  Kováts Zoltán Sándor: nagybőgő
  Serei Dániel: dob



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
Gyermelyi Művésztelep 30. (1994 - 2024)
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 septicflesh    popovich viktória        hollyhell    kalapács    kypck    tony iommi    solefald    madder mortem    nemes márton    párterápia    tökéletlen trükk    kispál attila    maria brink    the unknown    gorguts    varga zsuzsa    kvaen    hazai termék    beast in black    protest the hero    magyar rádió gyermekkórus    within the ruins    om    lucifer  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!