beszámoló [koncert]  2003. szeptember 15. hétfő   17:58

nincsen hozzászólás

  A Baskiria külsőségeiben a legvisszafogottabb fellépő. Hirtelen váltanak minden átmenet nélkül. Produkciójuk a megtervezett megtervezetlenség. Pörgős, kattogós és lendületesen örvénylő pokoljáró zene. Harciasan zúznak, ígéretes banda a második hanghordozó megjelenése előtti állapotban szigorúan bánnak a művészettel.
  
  A Blizzard művészetének élvezete közben, egy nagyvárosi törzsi rítus részeseivé válhattunk ezen az estén. A black metal műfajban a zene inkább eszköz, mint cél. Néhol klasszikus, néhol zúzó sikálás, visszaköszönő és visszakanyarodó témák. A basszus szekció néha lemaradt és a zenéjük sejtelmes félhomályát a gitár effekt balta éles vibrálása hasította át. Mind zenéjükben, mind külsőségeikben árnyaltak voltak.
  
  Harmadikként lépett fel a Woodoo korhadó deszkáin, a kazincbarcikai Frost zenekar. A Frost zenéjét az Omen című film zenéje vezeti fel. Lendületes, összetett és kiforrott produkciót láthattunk, melyben felfedezhetőek voltak a huncut disszonanciák a hangok között. A produkció zenei felépítése határozottabb és biztosabb. Csekély hangsúly terheli az éneket. Magas-mély, gyors-lassú témák erőteljesen váltogatják egymást és ezen ellentétek vonzásában rezeg a hallgató. Sikamlós futamok a gitárokon, élesen töredezetten visszatérve az eredeti témához. Ígéretes csiszolnivaló gyémánt a zenéjük.

  A Grenjar zenéje nehezen tört fel a nyomóládák mélyéről, hogy aztán őrült vágtába kezdjenek. Az ének gyomorból jött, uralta a zenét és a produkciót. Húzós, gyors, pörgős maradt. Transz közeli állapotba hozva a hallgatót. A következő számok is látszólag ugyanazt a témát dolgozták fel. „Ha dallam lágy, zúz az ének”. Egyszerű, célratörő és egyben kifejező a produkciójuk. Megkísérlik fokozni a fokozhatatlant. Először láttam ezt a bandát, de az énekesüket felismerem, igen biztosan Ő ölte meg Lola Palmert!
  
  Koldbrann hallatán borzongtam, akár a prosectura környékén sandán olálkodó macskák láttán. Zenéjük akár egy szigorúan vett ütközet képe. Véres maradványai láttán engem teljesen felőről. A zene vadul hömpölyög a klub falai között. Ebben a zenekarban az est fellépői közül a leghangsúlyosabban az ének uralta a zenét. Néhol-néhol már szinte érthető volt azaz erőszakos károgás. Végletek skálái között mozogtak a dalok. Csupasz, nyers és akaratos, exhibicionista, akár maga a műfaj. A transz itt már nem állapot, hanem kiindulási pont. Hovatovább, felpörgeti a felpörgést, after partykra nem ajánlom!
  
  Megfoghatatlan extrém öröm volt részt venni ezen az estén, mert nem sokszor mondhatjuk el, hogy két norvég underground aránylag friss hajtású black zenekar lép fel, hazánkban.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: