hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2012. augusztus 17. péntek   05:40
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Kalapács József: 50 év totál, 30 év metal a szeptemberi életműkoncerten
2012. szeptember 14. Pecsa Music Garden (rossz idő esetén nagyterem)

  Idén ötvenéves a magyar rockzene egyik legismertebb alakja, Kalapács József. A kerek életkorhoz nem kevésbé impozáns karrier is tartozik: Józsi immár 30 éve áll színpadon, s olyan együttesek élén szerepelt, mint a Pokolgép, a Kalapács, az Omen vagy a Hard. A szeptember 14-én tartandó életmű koncerten az elmúlt 30 év legjobb dalai hangzanak majd el, egykori és jelenlegi zenésztársak közreműködésével a Petőfi Csarnokban.
  
  1982-ben történt az eset, hogy egy akkor még meglehetősen ismeretlen zenekar, a Pokolgép koncertje után két teljesen ismeretlen fiatal srác lépett oda a pakolászó zenészekhez azzal, hogy szeretnének velük zenélni, egész pontosan énekelni. Az egyik Kalapács József volt, aki innentől kezdve egészen 1990-ig volt a Pokolgép frontembere –azé az együttesé, mely Totális Metal címen az első heavy metal albumot adta ki Magyarországon, és ´80-as évek végére a műfaj legnépszerűbb, máig meghatározó zenekarává vált. A jel, Mindhalálig rock and roll, Ítélet helyett, A háború gyermeke.. a hazai rockzenét ismerők mindegyike kívülről fújja e dalokat, melyek mind a Pokolgép első három, legendás albumának egyikén szerepeltek.
  
  A több százezer eladott lemezzel és számtalan koncerttel büszkélkedő Pokolgép neve ekkoriban elválaszthatatlanul összeforrt Kalapács József jellegzetes hangjával, mely később más együttesekben is védjeggyé vált. 1990-től 2000-ig a régi zenésztárssal, Nagyfi Lászlóval közösen alakított Omen zenekarban, majd saját neve alatt, a Kalapács nevű együttesben tevékenykedett. 2005-ben korábbi Edda tagokkal alakította meg a Hard zenekart, melyben a korábbiaktól eltérően hard rockot énekelt. 2009 óta létezik egy akusztikus felállású zenekar is: a Kalapács és az Akusztika részben Józsi korábbi együtteseinek dalait játssza akusztikus hangszereléssel, részben megzenésített verseket és Kormorán-dalokat ad elő.
  
  A számos sikeres zenekar és a több tucat album is jól szemlélteti, hogy hazai rockzene egyik legszélesebb, és legsikeresebb pályafutása Kalapács Józsefé. Ráadásul Józsi nem csak ebben a műfajban szerzett hírnevet magának: a ´90-es évek elejétől kezdődően ugyanis több rockoperában és musicalben is szerepelt már, többek között Csaba királyfi, Koppány, Hegedűs István, Janus vezér, Fanatikus Simon, vagy Mr. Mefisztulész szerepében, és tagja immár 18 éve a Madách Színház társulatának is.
  
  Ezt a nagyszerű életművet idézi fel szeptember 14-én Kalapács József életmű koncertje, melynek során hat korszak: az ős-Pokolgép, a Pokolgép, az Omen, a Kalapács, a Hard, és az Akusztika legjobb dalai csendülnek majd fel, méghozzá monstre hang és látványelemek bevetésével, és természetesen lehetőség szerint az adott korszakra leginkább jellemző, vagy azt a mában leginkább megidézni képes tagsággal a színpadon. Az est fellépői között ott lesz: Paksi Endre, Rudán Joe, Nagyfi László, Tarca László, Pazdera György és még sokan mások. Jegyek már kaphatók!
  
  Belépő: 3999 Ft
  Jegyek kaphatók: Rock Diszkont, Headbanger, Pestlőrinci Jegyiroda, Hammer Zenebarlang, Viking, Shark, CD Pince, Jégpalota Jegyiroda, valamint a Ticketportal országos hálózatában.


Kulcsszavak:
                                                                        


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Pecsa Music Hall - Budapest

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 subsonica    periphery    eros ramazotti    adimiron    gwar    pogues    tesstimony    rakamaz    czank ninetta    milking the goatmachine    wongraven    frogshow    a hobbit    neo fm    tűzmadár    baobinga    ereb altor    fatal error    a nyughatatlan    atari teenage riot    steve´n´seagulls    twilight of the gods - allstar bathory tribute    haiti    schizophrenia    the iron maidens  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!