hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
magazin [fesztivál]  2012. július 26. csütörtök   17:33
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Magyar Dal Napja


  2010-ben Gerendai Károly ötlete alapján hirdette meg első ízben a Magyar Dal Napja a Magyar Dal Fővárosa pályázatot, melyet először Eger, aztán Nyíregyháza nyert meg, idén pedig – rendkívül szoros „verseny” eredményeképpen – Szombathely szerezte meg a kitüntető címet. A győztes pályázat szerint a vasi megyeszékhelyen a magyar zene méltatása mellett a szöveg fontosságára kívánják felhívni a figyelmet a szervezők. Szombathely kétnapos programfolyammal készül a rendezvényre. Szombaton rendezik meg a hagyományos Big Band Fesztivált, és akkor kerül sor a magyar dalszövegírók találkozójára is, amelyen részt vesz egyebek között Kiss Tibor, a Quimby zenekar és Beck Zoltán, a 30Y zenekar szerzője. Este mozgóképes múltidézés: koncertfilmek az AGORA-Savaria Filmszínházban. Vasárnap, a Magyar Dal Napján két színpadot állítanak a Fő téren. A programok délután 2 órakor kezdődnek. A színes kínálatban helyet kaptak a Szombathelyről induló, de már országosan ismert zenekarok is. Fellép többek között a Violet Eye, a Nora´s Garden, az Anima Sound System, a Lord, az Ocho Macho, a 30Y, a Belmondo és a Csík zenekar. A rendezvényt Presser Gábor, a Magyar Dal Napja alapítója nyitja meg, aki mindvégig a városban marad, és este színpadra áll a Csík zenekarral is.
  
  Vidéki Magyar Dal Napja helyszínek
  2012.szeptember 9.
  
  Egerben a szokásoknak megfelelően három helyszínen zajlanak az események. A Széchenyi utcában a helyi zenekarok váltják egymást, a Bródy Sándor Megyei Könyvtár zenei részlegében egész nap magyar dalok szólnak, és környékbeli kisegyüttesek szórakoztatják a közönséget. A Dobó téren felállított színpadon a Hangmás kezd hatkor, aztán az Odett & the Go Girlz koncertezik, majd a Bergendy Szalonzenekar zenéjére táncolhat a közönség. A programot az Óriás együttes koncertje zárja.
  
  Hévízen egy ötnapos rockfesztivál utolsó napján köszöntik a Magyar Dal Napját. A Galéria Átriumában délelőttől népdalkörök találkoznak a közönséggel, a sétálóutcában a Hévízen is csillag születhet verseny döntősei mutatkoznak be. A Nagyszínpadon Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán zenekaros előadásának, majd a Republic együttes koncertjének tapsolhat a közönség.
  
  Salgótarjánban az idén is az Erzsébet téren zajlanak a programok. Színpadra lép a helyi zenetanárokból szerveződött Milfshake zenekar, ezt követően pedig a 21 gramm együttes játszik. Az estét Karácsony János muzsikája zárja.
  
  Boldog, a Heves megyei hagyományőrző település évek óta állandó szereplője a Magyar Dal Napjának, az idén is állítanak színpadot, új szereplő viszont a nyugati határ közelében található Zsira. A Rimanóczy-kastélyban működő Fogyatékosok Otthona első ízben rendezi meg a Magyar Dal Napját. A program nyitott, az otthon lakói mellett a szervezők szívesen látnak minden érdeklődőt.
  Budapesti Magyar Dal Napja helyszínek
  
  A Bem Rockparton idén is rocktörténeti múltidézésre hívnak a szervezők. Szinte hihetetlen, de már negyven éve annak, hogy a Tabánban megrendezték az első május elsejei koncertet. A Bem Rockpart az évforduló jegyében szervezte meg programját. Délután fotókiállítás nyílik, este pedig Török Ádám brit, svájci és magyar zenészbarátaival összeállított emléklemezének bemutató koncertjére kerül sor.
  
  Az Angyalföldi Gyermek-és Ifjúsági Házban a legkisebbeket várják. A magyar népdalos zenebölcsi tízkor kezdődik, utána a Makám zenekar interaktív műsora szól a gyerekeknek. Egész nap zajlik a Tücsökkerti piknik, szeretettel várják a családokat. Este a RaM Colosseum udvarán Bródy János lép közönség elé.
  
  A Blokk alkotói közösségben az idén is nagy lesz a nyüzsgés. Az ott próbáló zenekarok most is nyitott ajtókkal várnak minden érdeklődőt. A Vígszínház műsorában az idén Kern András lesz a főszereplő, az Óbudai Társaskörben pedig Béres József Szép magyar ének című daloskönyvének kottalapjait keltik életre ismert szólisták, valamint a Szent Efrém férfikar. A kottát és a szövegeket kivetítik a szervezők, és a közönség együtt énekelhet a fellépő művészekkel.
  
  Az óbudai Zichy-kastély udvarán található KOBUCI kert idén is gyermekprogrammal kezdi a Magyar Dal Napja rendezvényét. A kicsik a Kolompos együttest és Gryllus Vilmost hallgathatják. Délután és este fellép Ferenczi György és a Rackajam, a Budapest Nufolk Revolution, Szabó Balázs Bandája, a Besh o droM és az osztrák Ripoff Raskolnikov bluesgitáros és dalszerző, aki a tavalyi évben nagy sikert aratott világtalan prímás, Tcha Limberger követőjeként magyar nyelven moderálja az előadást, és több zenekarral játszik majd együtt az est folyamán.
  
  A jazz szerelmeseit idén a SzeptemberFeszten felállított Jazz színpadra hívjuk. A Népligetben zajló háromnapos rendezvény utolsó napján a magyar jazzélet kiválóságai lépnek magyar nyelvű dalokkal a közönség elé. A délután 2 órakor kezdődő rendezvényen láthatjuk és hallhatjuk Pocsai Krisztát, Rátonyi Róbertet és Csepregi Gyulát, fellép Tisza Bea és együttese, Szulák Andrea, Szolnoki Péter, Hajdu Klári és a Stúdió11 Ensemble, Berki Tamás és a Sárik Péter Trió, sztárvendég Radics Gigi. A programot a Syrius emlékzenekar koncertje zárja. Műsorvezető: Berki Tamás. A rendezvény a Magyar Jazz Szövetség védnökségével jön létre.
  
  A Magyar Dal Napja mindig fontosnak tartja, hogy ne csupán az előadókra, a dalszerzőkre is figyeljünk. Az idén először hozzuk létre a Zeneszöveg színpadot az A38 Hajón. A program a zeneszöveg.hu együttműködésével valósul meg. A közönség kivetítőkön követheti a dalok szövegét, és együtt énekelhet az előadókkal.
  
  Az R33 stúdió az idén is az alternatív zenei világ egyik bástyája lesz. A stúdióban hallhatjuk zenélni többek között a Balatont, a Vasárnapi gyerekeket, fellép az Ef Zámbó Happy Dead Band, a Fugu, a Hentesek, a Kaldera, a Kafkaz, Peter Ogi, Temesvári Balázs, a Tengu és Varga Zsuzsa.
  A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói önkormányzata is nagyszabású programmal készül szeptember 9-re. Mesterkurzusokat tartanak majd, ahová előzetes jelentkezések alapján bárki benevezhet, ha az énekléshez kedvet érez, és szívesen venne leckét Gulyás Dénestől vagy Jean Klárától. A MoltOpera társulat segítségével megtudhatjuk, hogyan csináljunk operát, majd a nagyszerű zeneszerző, Fekete Gyula válaszol az érdeklődők kérdéseire. A hallgatók gálakoncertjén kortárs szerzők dalai, valamit Bartók Béla és Kodály Zoltán művei csendülnek fel, az esti táncházban pedig a népdaloké a főszerep.
  2012-ben is zötyög a Dallamos Villamos
  Az előző két évben hihetetlen siker volt, így az idén is pályára állítjuk a Dallamos Villamost. A tárgyalások jelenleg is folynak a BKV-val és a BKK-val, de a tervek szerint ismét a 4-es villamos vonalán fut majd a csodaszerelvény, előreláthatólag szeptember 2-án vasárnap, és szeptember 8-án szombaton. Rajta ismét tehetséges, fiatal muzsikusok, és a zeneszerető közönség.
  
  Magyar Dal Napja a Szigeten
  2012. augusztus 5
  
  Idén 20. alkalommal hívja látogatóit Európa legjobb nagyfesztiválja. A jubileum okán azonban egy „Mínusz Kettedik” nappal bővül: augusztus 5-én ugyanis a „magyar dal” ünnepel a Szigeten. A Nagyszínpadon egy monstre koncert erejéig visszatérő Magyar Dal Napján – egy 11 órás koncertfolyam keretében – 70 zenekar és előadó lép fel, s mintegy 150 magyar slágert hallhat élőben a közönség. Mostanra napvilágra került a részletes program is.
  
  
  A műsor vasárnap délben kezdődik: a „Kezdet” című első órában a Smile zenekar tolmácsolásában a hazai beat-történet legfontosabb slágerei szólalnak meg. A zenekar vendégeként Zalatnay Sarolta is színpadra lép.
  
  A második órában Török Ádám és a Mini, a Belmondo, a Ladánybene 27, valamint a Péterfy Bori és a Love Band szerepel, majd a hazai underground legmeghatározóbb dalait eleveníti fel Bárdos-Deák Ági, Müller Péter Sziámi és Menyhárt Jenő: a Kontroll Csoport, az URH, a Sziámi és az Európa Kiadó 1-1 slágere csendül fel.
  
  2 óra után a Kistehén kezdi a sort, őket követik a Neoton Família sztárjai, valamint a Pál utcai fiúk, Lovasi András, a Pa-Dö-Dö, a Dolly Roll, a Republic, majd Novák Péter egy Kimnowak dallal és új projektje, az 1 pont 1 egy dalával lép színpadra. Ő egyébként idén is maratoni szereplője lesz a Magyar Dal Napjának, déltől este 11-ig ugyanis műsorvezetőként is részt vesz a programban.
  
  Jelen lesznek a hazai hiphop legnagyobbjai is: az Animal Cannibals, Sub Bass Monster, Fluor, a Hősök, Akkezdet Phiai és a Punnany Massif.
  
  Takáts Tamás személye köti össze a Karthago zenekart és a Takáts Tamás Dirty Blues Band-et, együtt azonban most először lesz látható és hallható a két legendás csapat. Őket követi Balázs Fecó slágeregyvelege, majd a Magna cum Laude lép színpadra.
  
  Az 5 órakor kezdődő blokkban Závodi Gábor és csapata a hazai rock igazán nagy slágereivel szerepel. A dalokat Keresztes Ildikó, Rudán Joe, Novák Péter, Somló Tamás, Frenreisz Károly és Ganxsta Zolee adják elő. Őket követi majd Hobo és a Tátrai Band fellépése.
  
  A legaktuálisabb csapatok sem hiányozhatnak a programból. Hét óra előtt érkezik a Supernem, a Vad Fruttik, a K2 és Caramel, majd Magyar Jazz Workshop címmel, Zsoldos Béla szervezésében Vukán György, Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, László Attila, Lattmann Béla, Csepregi Gyula és Borlai Gergő koncertezik.
  
  Jazz után Jazz + Az és Gringó Sztár-dalok jönnek, Geszti Péter és zenekara tolmásolásában.
  Rúzsa Magdi ezúttal két dallal érkezik, Presser Gáborral közösen adják elő a Nekem nem szabad és a Vigyázz a madárra című dalokat.
  
  A ´80-as éveket idézi majd este 8-tól a KFT, az Első Emelet és Fenyő Miklós. Charlie előbb zenekarával, majd Szörényi Leventével közösen lép színpadra. Szörényi után Bródy János szerepel két dallal, majd a nap egyik szenzációjaként Koncz Zsuzsa következik, aki hosszú ideje nem lépett fel fesztiválon!
  
  Gerendás Péter a Szép Júliával érkezik, őt az LGT, a Beatrice, a Tankcsapda, majd a finálé követi, 11-kor pedig véget ér a Magyar Dal ünnepének programja.
  
  Jegyek már kaphatók, a belépő ára 4900 Ft.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. október 12.
DES ROCS, az alternatív rock fenegyereke, Budapestre érkezik
Zenélünk, hogy zenélhessünk
Fun Lovin’ Criminals - The Capistrano Tour 2024. - New York-i hip-hop, jazz, blues és rock keveréke egy kis Escobarral
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Majdnem punkzenekar lett az R-GO, legnagyobb slágerükkel a Hungáriának üzentek
Kemény Lili a 10. Margó-díjas
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál
MVM Classic&Club: Éjszaka a lokálban – mámoros zenei élmény a MOMKULT-ban
Budapestre érkezik a MERITA-projekt Európa válogatott vonósnégyeseivel
Rekordszámú jelölés érkezett a Prima Primissima díjra
Négy magyar munka is díjat kapott a legrangosabb designversenyen
drMáriás - A belső emigráció képei
 kiemelt 
Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben
  
Ősszel megjelent, Memorial című lemezét mutatja be október végén Budapesten a Soen

Future Palace: friss lemezét is bemutatja Budapesten a berlini post-hardcore csapat
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 vicious rumors    omega diatribe    peter watkins    little fockers    simon pegg    dfsdfs    waking the cadaver    számos pasas    leonard cohen    tyson    diamondeyes    street dogs    xiu xiu    a titánok harca    hammer barlang    fesztivál    greg bennick    bérczesi    chronicle    fassang lászló    szakcsi    little fockers    negura bunget    cowboys & aliens    day of mourning  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!