hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2012. június 22. péntek   06:00
nincsen hozzászólás

szerző: Skalar Music
August Burns Red, I Killed The Prom Queen, Aetrigan
2012. július 3., Budapest, Dürer Kert



  Igen nagy örömmel jelentjük be, hogy a 2011-es koncertszezon dömpingjének szellemében 2012-ben sem hagyjuk unatkozni a kurrens keményzene szerelmeseit, így a teltházas Bring Me The Horizon koncert példáján július 3-án egy hasonló nívójú eseményre hívjuk most meg mindazokat, akiknek mond valamint az August Burns Red és az I Killed The Prom Queen neve.
  
  Hiszen ahogy a két zenekar korábban már bizonyíthatott is külön-külön az A38 Hajó színpadán, úgy most a Dürer Kert nagytermében lesz lehetőségük a beavatottaknak az ismétlésre, a lemaradóknak pedig a pótlásra. És lássuk be, erre kellően szükség is van, hiszen az August Burns Red esetében vízválasztónak tekinthető második lemezt, a Messengers-t követően a mind zenei karakterében, mind katolikus tartásában kérlelhetetlen zenekar népszerűsége példátlanul megnőtt a világ minden pontján. Ennek okát abban kereshetjük, hogy a Solid State üdvöskéje 2005-ben a Thrill Seeker-el oda ütött, ahová nem szégyellt, hiszen az akkor már a göteborgi csontdallamok bűvöletében lévő színteret arra emlékeztette, hogy ez a közösség egykor a komplexitást és a technikát sem nélkülözte, és ennek jegyében saját hangzása is átmenetet biztosított a színtér miértje és valódi jelene között. Ezt követően pedig gyakorlatilag új iskolát teremtett a banda, ezzel is biztosítva a leendő trónkövetelők megalakulását: összetett breakdownjaival, direkt váltásaival és kérlelhetetlen lendületével új tüzet tudott hozni az akkor kifulladóban lévő hullámba, aminek hatása a mai napig meghatározónak tekinthető. A formáció negyedik, Leveler című nagylemezével tér majd vissza hozzánk, ám a régi rajongóknak sincs okuk az aggodalomra, hiszen a kibővített játékidő tükrében biztosak lehetünk abban, hogy kellő idő lesz a Messengers agresszióbombáira és a Constellations epikus kicsengésű tételeire is.
  
  Mellettük azonban nem töpörödnek az I Killed The Prom Queen érdemei sem, elvégre az ausztrál metalcore-színtér talán leginkább visszavárt alakja a Parkway Drive oldalán elsők között teremtette meg azt a göteborgi ihletésű szintézist a metalcore-ban, amit azóta bandák százai igyekeztek magukévá tenni, és természetesen egyik próbálkozás sem érte el a példakép színvonalát. Ennek okát abban kell keresnünk, hogy a 2007-ben az A38-on is megfordult zenekar (amelynek tagjait azóta a Deez Nuts-ban és a Confession-ben csíphettétek el) lényegében pont a csúcson hagyta abba, azóta pedig felnőtt egy olyan generáció, amelynek nem volt lehetősége élőben is megtapasztalni a srácok erejét.
  
  Így ha kíváncsi vagy napjaink két talán leginkább meghatározó metalcore zenekarára, és arra, hogy a fülledt meleg milyen hatással van a faltól falig való rohanásra és a legmeredekebb moshpitre, miközben az utóbbi évek legdurvább breakdownjait hallod a színpadról, mindenképp a Dürerben lesz a helyed július 3-án, ahol még a debreceni Aetrigan is bepótolja a tavaly a The Ghost Inside előtt elmaradt fővárosi koncertjét.
  
  Jegyárak: 4.200 (elővételben) / 5.000 (a koncert napján)



Kulcsszavak:
  august burns red     i killed the prom queen     aetrigan 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Az August Burns Red weboldala

Az I Killed The Prom Queen Facebook oldala

 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 kapcsolódó szervező: 

Skalar Music

 kapcsolódó cikkek: 

Az August Burns Red megosztja új kislemezének videóját, ez a ’Reckoning’

Hamarosan új August Burns Red album jelenik meg

Új koncert videó az August Burns Red-től

August Burns Red: itt egy új klip a következő EP-ről

A 10 éves Constellations számaival érkezik az August Burns Red
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Vanden Plas koncert Budapesten - 25 év után tér vissza fővárosunkba a német prog metal csapat
Megérkezett a Fishing on Orfű teljes zenei programja
Hardcore invázió: SIDESTEP (SWE) és brutális társai SIDESTEP (SWE), EXTERMINATING ANGEL, NEVEN, DOGS ON CHAIN a RIFF-ben!
Josh Smith Koncert Budapesten
Artur Menezes az Analogban
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
Distant + Enterprise Earth: dupla deathcore lemezbemutató februárban
Combichrist: májusban Budapesten a négy zenekaros dark industrial metal fesztivál
The Vices: Groningenből a Dürer Kert színpadára
Első önálló budapesti koncertjére készül a norvég sztár, AURORA
A Hooverphonic ikonikus albumával érkezik Budapestre
Airbourne, Asomvel
Planet of Zeus: A görög heavy rock titánok a hatodik stúdióalbumukkal lépnek fel a Dürer Kertben
 kiemelt 
Vanden Plas koncert Budapesten - 25 év után tér vissza fővárosunkba a német prog metal csapat
  
A dallamos progresszív metálzenék kedvelőinek nagy örömére, hosszú idő után újra Budapesten üdvözölhetjük a német Vanden Plas együttest

Hardcore invázió: SIDESTEP (SWE) és brutális társai SIDESTEP (SWE), EXTERMINATING ANGEL, NEVEN, DOGS ON CHAIN a RIFF-ben!
Josh Smith Koncert Budapesten
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 wolf parade    nevergreen    ian astbury    selah vie    selah vie    carach angren    sárkányvadászok    stuck mojo    mr. papagiorgio    the wanton bishops    holy moses    carcass    inspector cluzo    proghma-c    while she sleeps    belga    drone    a nyughatatlan    leprous    irepress    maruta    baltazár színház    el pollo loco    jürgen von knoblauch    devourment  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!