hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2012. június 12. kedd   06:00
nincsen hozzászólás

szerző: Barna
Anneke Van Giersbergen, Frames, Kill Ferelli
2012. május 30., Budapest, Club 202

  Az angyali hangú Anneke már nem elsőre teszi tiszteletét fővárosunk egyik színpadán, legutóbb 2010. novemberében az A38 hajó bendőjében adott koncertet szóló zenekarával. De láthattuk korábban az Anathema gitáros Danny Cavanagh oldalán, sőt a The Gathering-es időkben is több ízben hallhattuk élőben a bájos hölgyet. Ezúttal a Club 202-ben került megrendezésre az új lemezéhez kapcsolódó turné hazai állomása. A bemelegítő szerepkört a német Frames és a holland Kill Ferelli töltötte be.
  
  A Kill Ferelli egy könnyed pop-rock zenét játszó holland kvartett. Az ifjonc brigád eddig egy kislemezt adott ki, debütáló albumuk idén őszre várható. Az ekkor még nagyon szerény létszámú közönségnek egy laza, a maga nemében kellemes fél órás koncertet adott a női frontemberrel kiálló banda. Ugyan semmi különleges, egyedi vonásuk nincs, magabiztosan prezentálták az egyszerű, könnyen hallgatható muzsikájukat. Kelly énekesnő a megnyerő külső adottságai mellett jó hanggal is rendelkezik és a hangszeresek előadásában sem volt hiba. Otthon biztosan nem fogom hallgatni őket, de itt remekül illettek Anneke hasonló zenei közegben mozgó szólózenekara elé.
  
  A német Frames viszont eléggé elütött zeneileg az este két másik résztvevőjétől. A 2007-ben alakult négytagú banda ugyanis instrumentális post-rock muzsikát játszik. A befelé forduló, merengős szerzemények teljesen más hangulatot közvetítettek, mint az este másik két zenekara által előadott vidám pop-rock nóták. Ugyan ebben a stílusban is megvan a szépség, de ezt nem azon a napon és nem tőlük kaptuk meg. A közönség kevés kitartó tagja elbambulva, lélekben már Annekére készülődve figyelte az introvertált germán muzsikusokat. Az idén az In Via című második albumával jelentkező Frames zenéjében voltak jó pillanatok is, de számos unalmas momentum egyaránt jellemezte a koncertet. A jövőben rá kell gyúrniuk az izgalmasabb, katarzisokat is elhozó dalok megírására, addig csak egy másodvonalas post-rock zenekar maradnak.
  
  Anneke Van Giersbergen egy markáns jelenség: ilyen mosolygós, folytonos jókedvet és vidámságot közvetítő emberből nem sok létezik. Örömtől sugárzó személyisége feldobja a koncertek hangulatát, gyönyörű hangja pedig elvarázsolja a hallgatóságot. Ugyan hozzám a The Gathering korszak csodás albumai (Mandylion, Nighttime Birds, How To Measure a Planet?) zeneileg sokkal közelebb állnak, mint Anneke 2007 óta alkotott szóló lemezei, élőben az elmúlt évek pop-rock dalocskái is nagyon kellemes hallgatni valók. Az idén 39 éves hölgy év elején már a negyedik szóló albumát jelentette meg Everything Is Changing címmel, tehát láthatóan nincs ötletek híján a bájos Anneke. Sőt, ezúttal egy igazán rockos dalcsokrot hozott össze, amelynek nagy részét meg is hallgathattuk a jó 75 perces koncertjén. Az új lemez 9 száma mellett a szóló nótái közül a Beautiful One-t, a Fury-t és a második ráadásban elővezetett Witnesses-t játszották. A hőn áhított The Gathering örökségből a csodálatos Saturnine és az Even The Spirits Are Afraid hangzott el és két további érdekességként a zseniális Devin Townsend Addicted albumáról lett megidézve a Hyperdrive, valamint a Down So Low című Chocalate Genius feldolgozás is felcsendült. A színpadot természetesen Anneke kisugárzása és bájos előadása uralta, egyszerűen muszáj volt mosolyogva figyelni kedves hozzászólásait és aranyos gesztusait (például ahogy felmutatta saját arcképes gitárját, vagy amikor ragasztószalaggal javította meg a széteső mikrofont). Mindemellett a hangja élőben is olyan magával ragadó, mint a lemezeken: egy tökéletes énekesnő. Joris gitáros, Jacques basszer és (az Anneke férjeként is ismert) Rob dobos ugyanúgy odatették magukat, felszabadultan, bár kissé a háttérbe húzódva játszották az egyszerűségében fogós pop-rock szerzeményeket. A Stay című dalban a Kill Ferelli énekesnője, Kelly is a színpadon termett és egy remek duettet énekeltek Annekével. Az ilyen csúcspontok mellett az egész koncert hallgattatta magát, az elég gyér számban megjelent rajongók egyike sem távozhatott csalódottan.
  
  Egy vidám hangulatú, könnyed hallgatni valókat kínáló estének lehettünk részesei, melyet ezúttal is beragyogott Anneke bűbájos személyisége. Aki vevő a minőségi pop-rock zenére, legközelebb ne hagyja ki a holland énekesnő fellépését, mivel előre borítékolhatóan egy kellemes élménnyel fog gazdagodni.



Kulcsszavak:
  anneke van giersbergen     frames     kill ferelli 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Anneke Van Giersbergen weboldala

 kapcsolódó helyszín: 

Club 202 - Budapest

 kapcsolódó szervező: 

Concerto Music

 kapcsolódó cikkek: 

Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen

Anneke van Giersbergen Darkest Skies Acoustic tour 2022

Timo Tolkki´s Avalon: új szöveges videó Anneke Van Giersbergen-nel

VUUR-koncert: Anneke van Giersbergen az A38-on

Delain és Anneke Van Giersbergen koncert novemberben
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Akik házibulit csaptak az MVM Dome-ban: a Depeche Mode
Suicidal Angels, Fusion Bomb, Crimson Fire
A Normandie lenyűgözte Budapestet a Dopamine turné keretében
Cattle Decapitation, Signs Of Swarm
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
Abbath, Toxic Holocaust, Hellripper
 kapcsolódó fotók: 

Anneke van Giersbergen (NL) - 2012. május 31. Club 202

Kill Ferelli (NL) - 2012. május 31. Club 202
 kiemelt 
Winger: búcsúkoncerten játsszák el az életmű minden slágerét
  
Alapító tagjaival tér vissza június 11-én Budapestre a Winger

Magyar thrash nagyágyút választott a Megadeth: az Archaic játszik Mustaine-ék előtt júniusban
Júliusban kétnapos koncept eseménnyel érkezik az INOTA Focus az erőmű Turbinacsarnokába
Bring Me the Horizon koncert a Budapest Parkban
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 confronto    eternal flight    Ø    Ø    dance or die!    amaranthe    hegyalja fesztivál    emilrulez    astral doors    the bulletmonks    haelo    guns n roses    sean paul     a kutya vacsorÁja     thor    blood sweat and tears    possessed    másnaposok 2    woven hand    deti picasso    irepress    yelowcake    takáts eszter    pokolgép    the chariot  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!