hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
magazin [album]  2012. május 30. szerda   06:32
nincsen hozzászólás

szerző: Skalar Music
IGNITE: új koncertanyag közeleg


  Bár Téglás Zoli az utóbbi hónapokban főképp a Pennywise frontemberi kötelezettségeivel volt elfoglalt, szerencsére ez sem szab gátat annak, hogy az Ignite július 18-án előrukkolhasson első koncert-DVD-jével . Az árulkodó című Our Darkest Days Live gerincét a banda 2008-as lipcsei fellépése fogja adni: ezen a turnén a srácok a Terrorral, a Death Before Dishonorrel, a Strung Outtal és a BurnThe8Trackkel járták kontinensünk nyugati klubjait, és estéről estére 21 dallal álltak színpadra. Emellett a képanyag természetesen egy dokumentumfilmet is felmutat majd, amely méltán foglalja össze azt, hogy Orange County egyik leginkább reményteli punkbandája hogyan nőhette ki magát a világ egyik leginkább meghatározó ikonjává, amit kötelező jelleggel az Our Darkest Dayshez készült két videoklip is igazol majd a lemezfelvételt megörökítő képkockákkal egyetemben.
  
  Bleeding
  
  A CD-vel kiegészülő felvétel már előrendelhető, és ezt azért is örömteli hangsúlyozni, mert a zenekar hamarosan ismét hazánkba látogat, éppúgy, mint az Ignite-oldalhajtásként indult Nations Afire. Utóbbi korábban a Last of the Believers néven működött, és frontembereként az egykori Rise Against-gitáros Chris Chassét jegyzi, míg a dobok mögött a Death By Stereo soraiból ismerős Todd Hennig ül. A banda bemutatkozó nagylemezét, a hamarosan megjelenő The Ghosts We Will Become-ot fogja bemutatni nálunk is, további információkkal pedig hamarosan jelentkezünk
  
  I Am An Army
  


Kulcsszavak:
  téglás zoli     ignite     rise against     pennywise     death by stereo 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Ők lépnek fel az Ignite előtt

Fezen fesztivál 25

Helyszínváltozás - Hypocrisy, SepticFlesh, The Agonist, Horizon Ignited

Rise Against a Budapest Parkban

A Horizon Ignited új klipet adott ki a „Beyond Your Reach” címmel

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
Jazzfest Budapest 2024
Al Di Meola Electric Band Budapesten
Tudatosság, vibrálás és színkavalkád
A BFZ 2024–25-ös évada
Kétszázadik mesterkurzusát tartja meg szombaton a Fesztivál Akadémia Budapest
Rómában és Amszterdamban lép fel Kelemen Barnabás a világ legpatinásabb zenei intézményeiben
Felolvasás és kiállításmegnyitó a Cervantes Intézetben - A nők és a diplomácia
XXIV. Nemzetközi Tervezőgrafikai Biennálé A Képzőn
 kapcsolódó fotók: 

Rise Against (USA) - 2012. március 19. PeCsa
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ko ko mo    hope the last    leprous    tranker kata    volband    diamond eyes    elijah    mint gloria estefan    fezen fesztivál    gumiláb    dying fetus    motörhead    ralph fienenes    kate nash    annihilator    om    serj tankian    expired passport     mastic scum    alan wilder    rachel mcadams    our youth    motorjesus    nicko mcbrain    mentor  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!