szerző: BarnaVeil Of Maya, Betraying The Martyrs, Vildhjarta, Structures, Volumes 2012. május 14., Budapest, Dürer Kert
A májusi hónap egy nívós turnécsomagot kínált a modern, technikás metal iránt érdeklődő rajongók számára. A divatos djent és deathcore stílusokat reprezentáló koncertesten öt zenekart lehetett megtekinteni a Dürer Kert kis színpadán. A technikás muzsikát játszó Veil Of Maya előtt a nemrég nálunk járt Betraying The Martyrs, a Vildhjarta, valamint a Structures és a Volumes brigádja tették teljessé a változatos felhozatalt.
Az eredetileg a nagyterembe beharangozott rendezvény végül a Dürer Kert kistermében lett lebonyolítva, így már érkezésemkor is egy nagyjából megtelt helyiségben zúzott a kaliforniai Volumes. Meglepetésre szinte lemezminőségben dörrentek meg az amúgy kevés egyéniséggel átitatott metalcore nótáik, így bőven élvezhető volt a 2009-ben alakult, Via című debüt albummal tavaly jelentkező zenekar produkciója. Meggyőzően, kellő energiával hegesztették a szerzeményeket, bár a két énekes szereplésére nem sikerült indokot találnom, hiszen nagyon hasonló hangtartományban mozgott Michael és Gus. Jól indította a Volumes az estét, bár ebben óriási szerepe volt a hibátlan megszólalásnak.
A szintén ifjoncokból álló kanadai Structures koncertje már kevésbé nyerte el a tetszésemet és ez főként a minősíthetetlenül rossz hangzásnak volt köszönhető. Nem sok mindent lehetett kivenni a torz zajmasszából, egyedül a lelkes előadás jött le pozitívumként a színpadról. A Divided By című albumát tavaly ősszel kiadó öttagú zenekar elég harmatos produkcióját még az egyik gitárostól párszor elhangzó borzalmas, nyekergő dallamos ének is rombolta. Állítólag albumon korrekt a zenekar, de ezek után a maradék kedvem is elment a további ismerkedéstől.
A svéd Vildhjarta koncertjére voltam a legkíváncsibb az este fellépői közül. A 2005-ben alakult banda masszív Meshuggah hatásokkal felvértezett zenét játszik, amely eddig az Omnislash kislemezen és a tavalyi Mĺsstaden debüt albumon manifesztálódott. Ugyan a kohéziót nélkülöző, csapongó nagylemez nem nyert meg magának, élőben kiválóan működött a nyomasztó, lassan gördülő témákból felépülő muzsika. A koncert erejéhez sokat hozzátett a kiváló hangzás, melynek segítségével tényleg pusztítottak a precízen romboló nóták. A három gitár helyett két gitárossal játszottak, ám ez semmivel sem csorbította a zene élét. A mélyen bugyborékoló és a magasabb fekvésű hörgéseket két énekessel oldja meg a banda és élőben sem lehetett kivetnivalót találni Daniel és Vilhelm brutális vokáljában. A Mĺsstaden számaira helyeződött a hangsúly, többek között elhangzott a Benblĺst, a Shadow, a Dagger, a Deceit, az Eternal Golden Monk, a Pieces és az All These Feelings. Egy új instrumentális dalt is elővettek, amely sajnos kevésbé volt megnyerő és az ének is eléggé hiányzott belőle. A Vildhjarta zenéje objektíven nézve monoton és egydimenziós, de fél órás időtartamban remek szórakozást biztosít.
A francia Betraying The Martyrs-t idén már láttam a Bonecrusher turné részeként a Dürer Kertben és igazság szerint akkor sem tetszett az előadásuk. A divatos metalcore/deathcore zenéjüket ugyan abszolút profin, nagy vehemenciával tálalják, de érdemeik elismerése mellett más pozitívot nem tudok megemlíteni velük kapcsolatban. Míg a tipikus, ezerszer hallott témák és breakdownok tengerében vígan fürdőztek a majom karkörzésekkel kaszaboló rajongók, engem kikergetett a teremből a fülfájdítóan hangos megszólalás. Az biztos, hogy van jövő a tavaly a Breathe In Life című debüt lemezét kiadó zenekar előtt és a szintis Victor tiszta énekhangja tényleg kiváló, csak egyszerűen nem tartoznak az általam preferált muzsikát játszók táborába.
A 2004-ben alakult Veil Of Maya sem egy nagy múltra visszatekintő banda, bár idén már a negyedik nagylemezükkel jelentkeztek az Eclipse képében. A technikás deathcore-t játszó kvartett nagy energiával robbant a színpadra és vehemensen zúzta végig a jó háromnegyed órás játékidőt. A legtöbb szem a gitárfenomén Marc Okubo-ra szegeződött, de a héthúros hangszerén bűvészkedő Danny basszer, a vadul kalapáló Sam dobos és Brandon énekes előadására sem lehetett panasz. Az intenzív, fölényesen technikás játék kivehetőségéből sajnos elvett valamennyit a kásás, zajos megszólalás, de még így is élvezhető volt a zenei élmény. A dalokat tekintve változatos csokrot kaptunk: a friss Eclipse-ről elhangzott a 20/200, a Punisher, a The Glass Slide és a Divide Paths, az [id]-ről a Dark Passenger, a Mowgli és az Unbreakable kerültek megidézésre, míg a The Common Man´s Collapse-ról a Crawl Back-et, a Pillars-t, a We Bow In It´s Aura-t és az It´s Not Safe To Swim Today-t játszották. Ahogy az este szinte összes fellépőjénél, náluk is kellően tüzes volt a hangulat, a bólogatás közben nagyokat lehetett mosolyogni a gyépés mutatványokkal tarkított moshpit akciókon. Ugyan a hasonló kategóriában mozgó bandák közül többen is (Born Of Osiris, After The Burial) köröket vernek a Veil Of Maya-ra, élőben és lemezen egyaránt kellemes hallgatnivalót biztosítanak Okubo-ék.
Egy jól sikerült koncertestnek adott helyet a Dürer Kert zsúfolásig telt kisterme a modern metalcore/deathcore zenék iránt rajongó hazai ifjúság teljes megelégedésére. Számomra a Vildhjarta és a Veil Of Maya adott élvezetes pillanatokat, de mindegyik fellépő kitett magáért. Szívesen várjuk a további, ehhez hasonlóan igényes turnépakkokat hazánk színpadaira.
06:00
