hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2012. május 17. csütörtök   04:44
nincsen hozzászólás

szerző: NegativeArt.Hu
The Mission: 25 éves ünnepi turnén érkeznek Budapestre
2012. június 6. szerda 20h, A38 Hajó - Budapest



  Nem nyugszik a darkwave szubkultúra legszínesebb zenekara, a brit Mission. A Wayne Hussey vezette együttes 2008-ban már egyszer elbúcsúzott a közönségtől, ám a megalakulásuk 25. évfordulóján tartott londoni koncert olyan jól sikerült 2011-ben, hogy végül ismét nyakukba vették a világot. Budapestre is ellátogatnak: június 6-án az A38 Hajón hallgathatjuk meg az összes jól ismert és szeretett slágert, méghozzá három eredeti tag: Hussey, Craig Adams és Simon Hinkler előadásában, a hazai Amber Smith felvezetése után.
  
  Bár 2008-ban búcsúturnén járt Budapesten a The Mission, az A38 Hajón megtartott koncerten koránt sem volt gyászos a hangulat. Az 1985-ben alapított együttes ugyan mindig is a Sisters Of Mercy, a Fields of the Nephilim és más gothic rock zenekarok által meghatározott körbe tartozott, de a komor és borongós hangulat mellett zenéjük valahogy emészthetőbb, befogadhatóbb és jó értelemben slágeresebb volt a műfaj „keményvonalas” képviselőihez képest. Talán ennek is köszönhető, hogy néhány év alatt tömegek kedvenceivé váltak. És persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy a sodró hangulatú, időnként túlfűtötten erotikus, romantikus dalok a ´80-as évek végére afféle dark amorózóvá avatták az együttes frontemberét, Wayne Hussey-t.
  
  Az átütő kezdeti sikerek után a ´90-es évek az útkeresés jegyében telt, és néhány kevésbé sikeres lemez megviselte a Missiont. Az akkoriban egyébként elég viharos életvitelt folytató tagok egymástól való eltávolodása miatt lassú agóniába süllyedt, sőt többször végleg elmúlni látszó zenekart végül a 2001-es Aura album töltötte meg újra energiával. Az azóta kiadott God Is A Bullet lemez, és a 2000-es évek hazai koncertjei egyaránt megmutatták: vannak bennük még tartalékok. Wayne azonban – talán éppen a korábbi tapasztalatokból okulva – igyekezett nem erőltetni a közös munkát, s talán ennek is köszönhető, hogy 2008-ban úgy érezte: ideje ismét hibernálni a Missiont – a búcsúturné után pedig inkább saját személyes ambícióira, vagy éppen eddig nem kiadott Mission dalok összegyűjtésére koncentrált (utóbbiak Dum Dum Bullet címen jelentek meg 2010-ben).
  
  Wayne az elmúlt években készített egy remek visszajelzésekkel bíró szólólemezt (Bare címen), melynek kapcsán Budapestre is többször ellátogatott. A nagyzenekari szünet azonban nem tartott sokáig, ugyanis a 25 éves kerek évforduló arra sarkallta az alapító tagokat, hogy közösen élesszék fel a Missiont néhány koncert erejéig, előadva a zenekar legnagyobb slágereit. Az őstagok „hazatérésével” megerősített produkció pedig akkora sikert aratott Nagy Britanniában, hogy „Mission XXV” címen új turnét indítottak, mely Dél-Amerika után június 6-án Budapestet is érinti. Ezen az estén az A38 Hajón énekelhetjük el újra Wayne és egy pohár vörösbor társaságában a legjobb Mission dalokat: Wasteland, Beyond The Pale, Severina, Deliverance, Tower Of Strength, Serpent´s Kiss, Garden Of Delight, Like A Child Again.. ízelítőnek itt a Severina egy tavalyi felvételről.
  
  A budapesti koncert vendégzenekara a hazai indie zenekarok legfontosabb, több mint 10 éve működő képviselője, az Amber Smith. A rádiók által is előszeretettel játszott együttes idén tavasszal adta új albumát, mely a négy évvel ezelőtti, Fonogram nyertes Introspective lemezt követi. A kivétel nélkül lelkes és tiszteletre méltó zenészi aktivitással bíró tagok külön címet nem adtak a friss lemeznek, ellenben szabadon meghallgathatóvá tették a dalokat az interneten az Amber Smith oldalon, ahol is a remek visszajelzéseket kapott új lemez mellett teljes életművüket is elérjük. Igazi britvonalas gitárzenére számíthatunk.
  
  Belépő: 6000 Ft
  Jegyek kaphatók a Ticketportal és az Eventim hálózatában, valamint az A38-on, és az alábbi boltokban: CD Pince, Wave, Retrock, Shark



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 kapcsolódó szervező: 

NEGATIVE ART

 programajánló: 
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
2025. május 15.
Combichrist: májusban Budapesten a négy zenekaros dark industrial metal fesztivál
 a rovat legfrissebb cikkei: 
“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!
We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
Sacred: itt a Parkway Drive legújabb dala!
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Arena: 30 éves turnén érkezik ismét az angol neo-progresszív csapat
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
Egy este, amit nem lehet végigülni – Son Mieux a Turbinában
 kiemelt 
We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
  
A metalcore műfaj élvonalában mozgó We Came As Romans ismét megmutatja, miért számítanak alapvetésnek a modern metál világában: itt az új single, a „Bad Luck”, egy mélyről jövő, érzelmekkel teli, mégis felemelő dal, amihez látványos klip is készült George Gallardo Kattah rendezésében

Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ratm    frank0 zer0    moon of soul    rowan atkinson    mezumm    edith piaf    starset    christine taylor    the halo effect    jeroen tel    steven tyler    rihanna    megamind    protest the hero    elhunyt    jahoda réka    serj tankian    damon albarn    sentinels     inquisition    svoid    tatum    vojnits    soilwork    scar symmetry  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!