hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2012. április 27. péntek   20:37
nincsen hozzászólás

szerző: Zsóti
Grenma ,Till We Drop, Fekete Teve, Nonverse
2012. április 21. Dürer kert

  Az est első fellépője a fiatal punk bandák sorában felfelé kúszó Nonverse együttes volt. A banda az utóbbi időben szép fejlődési tendenciát mutat és ezt nem is bizonyíthatja jobban más, mint az a tény, hogy olyan együttesek hívták el őket vendégfellépőnek, mint a Reflected, az Alvin és a Mókusok a The Subways (UK) vagy épp az est folyamán is fellépő The Grenma. A háromfős formáció a hölgy basszerral meg is hozta a várt ovációt, kapta is rendesen a bókokat két szám közt. Kellemes bő fél órát dobtak a színpadra, pörgős, intenzív számaikkal (Te és Én (ami az első önerőből készült albumuk névadó száma is és ingyenesen letölthető honlapjukról), az Össze Vissza, vagy a Lásd Amit Látok) még a közönséget is mozgásra késztették. Saját szerzeményeik mellett a nagy sikerű sláger a Részegen ki visz majd haza? átdolgozását is elhozták nekünk a fiatalok.
  
  Rövid szünetet követően az est születésnaposai is előkerültek, egyből a lecsóba csapva csalta a színpad elé a még söröző fiatalokat a Till We Drop, az Introducing J. Pussy című számmal. A remek felvezetést követően előkerültek a jól megszokott hardcore arcok, színpadra fel, közönségbe be kombójukkal. Néhány meglepett arcot el-elcsíptem az első sorban a Grenmára váró tini lányok közt, viszont a keménymag adta a hangulatot, jelezvén; „tudjuk ám, hogy két éves a zenekar és ezt meg is kell méltó módon ünnepelni”. A fiúk hozták az elvártat, odatették magukat, ahogy azt illik, a Tranzit, Forgive & Forget, Such a Blur vagy a Young and Blind című számaik pedig óriási hangulatot varázsoltak pillanatok alatt. Nem kis öröm volt, hogy minden tracket hallhattunk a korongjukról. A banda két meglepetéssel is készült a kilátogatóknak. Elkészítették pályafutásuk első feldolgozását, Adele - Someone Like You című számát alakították át nem akármilyen módon, amit el is hoztak nekünk a bulira. A felvétel külön érdekessége, hogy a producer/keverős az A Day To Remember alapító-gitárosa, Tom Denney volt. A számot nagyon eltalálták, reméljük nem az utolsó ilyen jellegű kísérletük volt. A születésnap elengedhetetlen koccintás nélkül. Ezt észben tartva a Till We Drop tagjai mindenkinek egy kis frissítővel kedveskedve kezdtek bele, bízzunk benne, hogy sikerekben és fergeteges koncertekben gazdag 3. évükbe.
  
  A nagyérdeműnek még felocsúdni sem volt ideje, máris megjelent az est legnagyobb érdeklődéssel várt csapata, akik az új lemezük a Budapest SoftCore bemutatására készülve izgalommal várták ezt az estét. Tini lányok tömegei visongva törtek az első sorokba, megérkezett a The Grenma. Bár lemezbemutató koncert volt, a csapat készült a régi nagy rajongókra is, el is hoztak olyan időtlen slágereket is, mint a Nincsen Minden Rendben, a Csak Állunk és Nézünk, a Pillangó-hatás vagy a Vajon Hallja Valaki a Hangom?. A koncert közepén megkérdezte a közönséget Szalay Csongor, hogy hányan vannak, akik elmúltak 25 évesek, két ember fel is tette a kezét, ez megmosolyogtató volt, de meg is mutatta kinek szól a zenéjük valójában. A réteget, amit meg akart fogni a csapat, azt sikerült is, mi sem bizonyította jobban, mint, hogy az egyik számuk után a közönség feltódult a színpadra és együtt tomboltak a fiatalok, nem megszokott perceket teremtve a csapatnak. Az új album ütősebb lett az előzőeknél, a pop-punk banda kitett magáért az este.
  
  Amolyan záróakkordként, de cseppet sem alárendeltként a 2003-ban alakult budapesti Fekete Teve tette tiszteletét a Hardcore mekka színpadán, bemutatva Rőzse Dalok című EP-jüket. A fiúk összeszedettek voltak és talán az egyik legváltozatosabb zenét csináló együttesként tették fel a pontot az í-re ezen a feledhetetlen estén.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 torture squad    distorted impalement    green day    rod stewart    the slot    chapelier fou    fezen fesztivál    alvin lee    dead kennedys    babymetal    sicitur adastra    ang lee    horse the band    stonelight    trollech    shia labaouf    rob de luca    rango    pray for villains    death night feast    les touffes kretiennes    noel gallagher     ivan &the parazol    karen carroll    zságer  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!