beszámoló [koncert] 2012. március 28. szerda 04:01
nincsen hozzászólás
szerző: ZsótiRise Against, Architects, Touché Amoré 2012. március 19., Budapest, Petőfi Csarnok
Ha hétfő este, akkor Petőfi Csarnok. Március 19-én a Touché Amoré, Architects, Rise Against triónak köszönhetően fergeteges bulit csapott Budapest.
A 19:00-s nyitásra már tömegek lepték el a több kapunál is megközelíthető komplexumot, a Petőfi Csarnokot. Már napokkal a kezdés előtt tudni lehetett, hogy az igen nagy sikernek örvendő legutóbbi Rise Against klubkoncert (és a tavalyi fesztiválbuli) után a hétfő esti is telt házas lesz.
Első fellépőként az amerikai post-hardcore együttesek képviseletében a Touché Amoré talált fel a színpadra, egyből a lecsóba csapva. Helyenként hangosítási hibákkal tűzdelve ugyan, de hatalmas szívvel és lelkesedéssel játszottak a srácok az ekkor még tompa és lagymatag közönségnek. Bevallom töredelmesen, nekem nem lopta be magát az együttes, piciny, hardcore vértől duzzadó szívembe. Felcsendült sok nóta „közönség kedvenc” albumaikról, a Method Act, Pathfinder, Art Official, History Reshits Itself és a kimaradhatatlan Home Away From Here. Ahogy körbenéztem az este folyamán párszor, a nép nagy része természetesen nem az előzenekarok miatt érkezett, bár akadtak mosolyfakasztó kivételek is (jómagammal egyetemben). Hallottam, ahogy egy fiatal srác már Touché alatt az Architects nevét skandálta, bevallom én is legfőképp miattuk érkeztem.
Egy finom húsz percet kellett várni a két fellépő közt, de azt még fél lábon is kibírtam az élmény érdekében. Mikor kihunytak a fények és egy intro szagú halovány zenei aláfestés elindult, jobbra fordultam legjobb barátomhoz és szóltam neki, hogy Devil Island. A legjobb nyitánnyal indítottak a srácok, tombolás, őrjöngés és fantasztikus hangulat kerekedett másodpercek alatt. Háromnegyed óra tömény csodát éltem át, a közönség egy emberként itta Sam szavait és óhajait. Két hatalmas circle pit-re buzdította a külföldiekkel jócskán tarkított publikumot, amik igen látványosra sikeredtek. Felcsendült a legnagyobbak közül az Early Grave, These Colours Dont Run, Learn To Live, Delete, Rewind, Red Eyes, Day In, Day Out és a Follow The Water is, melyek mindegyikén torkom szakadtából üvöltöttem a körülöttem ugrálók között a szöveget. Sajnos a fiúk nem készültek a „one more song” okozta örömmámor nyújtásával és pikk-pakk el is tűntek a színpadról nagy bánatomra. Tőlük azért még egy bő órát szívesen bevállaltam volna.
Ekkorra már mindenkiről csurgott a víz, levegőért kiáltottak, de senki nem hagyta el alapos osonással és tolakodással jól megszerzett helyét, így maradt a szenvedés. Már meg sem tudtam mondani mennyi idő telt el, mikor ismét csak kihunytak a terem fényei, a dobokat közrefogó két vetítőtáblán elkezdődött egy kisfilm, alatta a szöveggel és a Survivor Guilt című számmal megindult az est fénypontja, a Rise Against. Igencsak hardcore-osra vette az estét Tim, mondjuk két ilyen kaliberű együttes után nem is csodáltam. Új számaikat nagy örömömre vegyítették régi slágereikkel is, így olyan nagy sikerű daloknak lehettem szem illetve fültanúja, mint a Survivor Guilt, Ready To Fall, Collapse, The Good Left Undone, Broken English, Help Is On The Way, Midnight Hands, Strength To Go On, Disparity By Design, Drones, Re-Education, Blood To Bleed, Satellite, Paper Wings vagy épp a Prayer Of Refugee. Mikor a srácok egy óra elteltével leléptek a színpadról köszönés nélkül, már sejteni lehetett, hogy itt ugyan még valami turpisságot látunk. Így is lett, visszatért Tim egy akusztikus gitárral és két nem akármilyen számot pendített nekünk (Audience Of One és Swing Life Away) egy kis körítéssel, leültetve ezzel az egész közönséget. Ez pont elég volt ahhoz, hogy mindenki kicsit kifújja magát. Két perc újabb pihenő elteltével megkaptunk a jól megérdemelt One More Song! -unkat, nem is egy, hanem rögtön három fantasztikus szám képében (Make It Stop, Give It All, Savior).
Elégedetten és maradandó élményekkel gazdagodva távozhatott mindenki a Petőfi Csarnokból, ugyanis mindhárom fellépő banda igazán kitett magáért aznap este.