beszámoló [koncert] 2012. március 22. csütörtök 06:00
nincsen hozzászólás
szerző: BarnaGod Is An Astronaut, Rosa Parks 2012. március 14., Budapest, Dürer Kert
A post-rock muzsika kedvelőinek egy kötelező koncert dátumként szolgált az ír God Is An Astronaut második hazai fellépése. A tavaly tavaszi, zseniális koncert után felfokozott elvárásokkal tekintettem a Dürer Kert nagytermébe szervezett rendezvény elé, bízva abban, hogy át tudják majd ugrani a magasra tett lécet.
A bemelegítő szerepkört a 2007-ben alakult győri Rosa Parks látta el, akik a főzenekarhoz hasonlóan instrumentális post-rock muzsikában utaznak. A 2010-ben Black Is The Color Of Bondage, Blue Is The Past című debüt lemezével jelentkező négytagú formáció bő fél órás koncertje megfelelően töltötte be a főbandára való ráhangolódás szerepét. A zenészek végig befelé fordulva adták elő a stílus jellemző elemeit tartalmazó dalaikat, bár a fellépés vége felé mintha felszabadultabbá, oldottabbá vált volna az előadásuk. Egy teljesen korrekt produkciót kaptunk a srácoktól.
A God Is An Astronaut 2002 óta műveli instrumentális post-rock muzsikáját, amely eddig öt csodálatos nagylemezen manifesztálódott. Emelkedett hangulatú, távoli tájakra utaztató dalaik remek témákkal vannak felvértezve, továbbá a tavalyi tapasztalat alapján élőben egy plusz erő és energia adódik a zseniális számaikhoz. Mivel tavaly lehengerlő hatással volt rám a Kinsella testvérek által vezetett banda koncertje, így most is egy hasonló élmény elérésének kívánságával vártam a zenekar produkcióját. Emiatt picit csalódottan figyeltem az elsőként elhangzó szerzeményeket, mivel nem éreztem ugyanazt a kirobbanó hangulatot és energiaszintet, amely a tavalyi előadásukat jellemezte. Most kicsit fásultabbnak, fáradtabbnak tűnt a zenekar, amely leginkább Jamie Dean szintis visszafogottabb viselkedésén volt feltűnő. Aztán a koncert második felére a nagy számban megjelent, rendkívül lelkes közönségnek is köszönhetően beindultak a dolgok. Torsten ezúttal is végig pörgött és bőszen rázta sörényét a dalok nagy részében, de Niels, Lloyd és Jamie is odatette magát. Feszesen, precízen adták elő a tavalyival majdnem megegyező számokból felépülő, 80 perc körüli szettet, amelyet a közönség lelkes tapssal honorált. Ezúttal is helyet kapott vetítés a háttérben, de ez a Dürer Kert adottságaiból eredő rossz láthatósága miatt most sem jelentett hozzáadott értéket. A kiegyensúlyozott, remek hangzással megdörrenő dalokat jól válogatták össze. A legutolsó Age Of The Fifth Sun (Worlds In Collision, Age Of The Fifth Sun) mellett a God Is An Astronaut-ról (Echoes, Shadows, Snowfall, Zodiac), az All Is Violent, All Is Bright-ról (When Everything Dies, Forever Lost, Fragile, Remembrance Day, Suicide By Star, All Is Violent, All Is Bright, Fire Flies And Empty Skies) és a The End Of The Beginning-ről (From Dust To The Beyond, Route 666) is csendültek fel nóták. A koncert végeztével elégedetten nyugtáztam, hogy ezúttal is egy remek, energikus fellépésnek lehettünk tanúi, mely ugyan nem ért fel a tavalyi álleejtős produkcióval, de színvonalában így is kiemelkedőt nyújtott.
A God Is An Astronaut hozta a tavalyi fellépés miatt magasra helyezett elvárásokat, így minden néző teljes elégedettséggel távozhatott a Dürer Kert nagyterméből. Nem bánnám, ha jövő tavasszal is jönnének, addig is a legközelebbi stílusba vágó koncert az If These Trees Could Talk április 16-ai ingyenes előadása.
06:00
