hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
hírek   2012. február 24. péntek   14:32
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
The Moog új maxi (hallgasd meg most!) - nagylemez bemutató szombaton, utána költözés Kaliforniába


  A The Moog zenekar új albumjának hivatalos megjelenése előtt ide kattintva elérhető négy sláger a hazai indie gitárpop legsikeresebb képviselőjének új lemezéről.
  
  A The Moog zenekar új albuma Seasons In The Underground címmel jelenik meg a napokban. A tizenegy dalt tartalmazó új anyagot ezúttal is Seattle-ben, a London Bridge Studios-ban rögzítették. A produceri munkát az 1971-73 közötti klasszkius David Bowie-lemezekről ismert Ken Scott végezte. Az előző albumoktól eltérően, a Seasons In The Underground-on a zenekar frontembere mellett ezúttal külső szerzők is közreműködtek: az I Cant Wait Tonyo, valamint a kaliforniai MuSick Recordings főnöke, Art Bourasseau és a kiadó másik művésze, Evan Foster szerzeménye. Említést érdemel továbbá a Highway, Dorozsmai Gergő dala, melynek külön érdekessége, hogy azt albumon a szerző előadásában hallhatjuk. Március elején az eddigi három turné és két lemezfelvétel után a szokásosnál hosszabb időre újra Amerikába, azon belül is Los Angelesbe helyezi át székhelyét a zenekar. A Facebook oldalukon már hirdetik márciusi amerikai koncertjeiket.
  
  A The Moog utolsó budapesti fellépése február 25-én lesz az Akváriumban. A harmadik The Moog lemez, a Seasons In The Underground először a koncert napján, a helyszínen lesz kapható.
  
  The Moog: Seasons In The Underground számlista:
  
  1. Seasons Change In The Underground
  2. We Walk In Fast
  3. I Wanna Take You to Paris
  4. Highway
  5. Call Me Up
  6. Run
  7. I Can´t Wait
  8. No Time To Turn Around
  9. We Walk in Slow
  10. March Of The Unholy Truth
  11. Hey Little Bird



Kulcsszavak:
  the moog 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

The Moog

 kapcsolódó cikkek: 

Hangmás klippremier: Tudom, hogy hol lax, koncert a The Moog-gal szombaton

Ma este: New Beat special Indie XMass a Dürerben

Ma este: The Horrors és The Moog a Dürer kertben

The Horrors: megvan az előzenekar

Neo a ZP-ben, a The Moog a Dürerben
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Szent Patrik nap a Fonóban a Bran együttessel - Madárerdő lemezbemutató koncert és ír táncház
Együtt lép fel a Machine Head és a Fear Factory
“A Pál utcai fiúk előadás nem érhet véget a tapsrendnél“ - Újra a Budapest Park színpadán A GRUND - vígszínházi fiúzenekar
Koncertfilm Hans Zimmerrel és barátaival márciusban a mozikban!
Az Earl of Hell debütáló albuma április 25-én érkezik
A Snakemother 2023-as debütáló albuma újra kiadásra kerül
Az In the Dawn of November lett a Goya zenekar legkomplexebb korongja
Megérkezett a Black Honey Cult nevű dark-psych, post-punk banda új videója
Beton: Féreg - Egy új formáció tesztoszterontól kicsattanó bemutatkozása
Abban a percben - Nőnapi meglepetésdal az Ossiantól
Költözz 4 napra a Parkba, és írd meg a következő slágert!
 kapcsolódó fotók: 

The Moog - 2011. november 20. Dürer kert
 kapcsolódó videók: 

The Moog
 kiemelt 
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
  
Március 25-én a komplex, progresszív death metalt hallgató közönség gyűlik majd össze a Dürer Kertben, hiszen az Agressive Progressive turné keretében egy este láthatjuk a színpadon a Rivers Of Nihil, a Cynic, a Beyond Creation és a Dååth koncertjét is

Machine Head + Fear Factory a Barba Negra-ban
Billy Idol, az örök lázadó a Budapest Parkban – új album és legendás slágerek egy estén!
Tom Jones – A zene időtlen ikonja
Serious Black: lemezbemutatón érkezik márciusban a 10 éves zenekar
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 livesound    leprous    fishing on orfű    heathen    behemoth    tank    wass albert    dark wave    zakk wylde    leprous    mercyful fate    sunstroke    szakonyi balázs    aja    lagerstein    the puzzle    novembers doom    dr living dead    feszt.hu    nicko mcbrain    zoli band    the konincks    vittula    szilvási gipsy folk band    így neveld a sárkányodat  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!