beszámoló [koncert]  2012. február 23. csütörtök   06:00

nincsen hozzászólás

  A Dream Theater gyakori vendég hazánk színpadain, a tavalyi Fezen fesztiválos koncertjük után ismét fellépett nálunk az amerikai progresszív metal legenda. Sőt a legutóbbi, 2009 nyarán lezajlott fővárosi koncertjüknek is Papp László Sportaréna adott otthont. Előzenekarnak az amerikai Periphery-t hozták el magukkal, amely banda a modern prog metal zenék rajongóinak különc ínyencségként szolgált.
  
  Többek között én is izgatottan vártam az estét, azonban be kell valljam, számomra nem az Álomszínház jelentette a fő vonzerőt, hanem a djent mester Periphery. A 2005-ben alakult marylandi zenekar a stílus egyik zászlóshajója, holott eddig csak egyetlen nagylemezzel büszkélkedhetnek a gitárfenomén Misha Mansoor-ék (ez az idénre betervezett két lemezzel változni fog). A hattagú társaság kiváló fényekkel, egy csodásan festő óriási háttérvászonnal és jó hangzással prezentálta a majd 40 perces koncertjét. A megszólalás ugyan tiszta és arányos volt, de nekem hiányzott az az átütő hangerő és dög (főleg a gitárokat illetően), amely például egy tonnás súlyú Meshuggah bulin éri a hallójáratokat. Persze így is rendesen megdörrentek a Periphery lemez nótái és az előadásra egy szavunk sem lehetett. Végig profi, hibátlan zenélést követhettünk figyelemmel: a három gitáros (főleg Misha) játéka álleejtős volt és Spencer énekes is kiválóan teljesített, mind a (samplerrel segített) tiszta éneket, mind az üvöltéseket illetően. A közönséggel is remekül tartotta a kapcsolatot, az érdeklődő nézőknek láthatóan bejött a produkció. Még Matt dobos teljesítményét érdemes kiemelni: nagyon látványosan ütött a srác és egy rövid dobszólóval is megörvendeztette a jelenlévőket. A dalokat tekintve elhangzott a Letter Experiment, a Jetpacks Was Yes!, a Buttersnips, az Icarus Lives! és a negyedórás hosszúságú Racecar. Egy remek Periphery koncertnek lehettünk tanúi, remélhetőleg mihamarabb láthatom őket egy teljes programos klubbulin.
  
  A Dream Theater egy nagy, hűséges rajongói bázissal megáldott, megérdemeltem emblematikus zenekar. Ugyan én a korábbi lemezeiket szeretem, a 2000-es évek óta alkotott műveik sem rosszak, csak éppen az új nóták többségében önmaguk sablonjaira építkeznek, és nem tudnak megújulni. Az új dobossal készült A Dramatic Turn Of Events sem hozott zenei megújulást, ugyanúgy nyomják tovább Petrucci-ék a klasszikus Dream Theater muzsikát. Azonban élőben nagyobb varázsa van az Álomszínháznak, legalábbis a sok újkori számot tartalmazó bő két órás koncert pár unalmasabb momentumától eltekintve végig lekötötte a figyelmemet. A három kockára kivetített rajzfilmes intrótól kezdve a meghitt lírai blokkon át az izmosra vett végkifejlettel bezárólag. A körítés ezúttal is hibátlan volt: remek, arányos hangzás, kiváló látvány és végletekig megtervezett, profi műsor. A zenészek hibátlanul prezentálták a dalmonstrumokat: Petrucci markáns gitárjátéka, Myung háttérben meghúzódó kifinomult basszusozása, az ősz Mikulás szakállas Rudess látványos szintizése, LaBrie magas énektémái, Mangini profi dobolása mind ideálisan szólaltak meg. A nemrég csatlakozott Mike Mangini tudását egy élvezetes dobszólóval is hangsúlyozták és John Petrucci is szólózott egyet a program későbbi részében. Pár bizonytalanságtól eltekintve James is kiválóan teljesített, így gyakorlatilag nem lehetett panaszunk a végtelenül profi produkcióra. Számomra a csúcspontokat a The Dark Eternal Night, az érzékien megkapó The Spirit Carries On és a ráadásként előadott zúzós As I Am jelentette, de végig egyenletesen kiemelkedő színvonalú volt az egész koncert. A számlistával ugyan nem voltam annyira elégedett, a 6 új dalt (On The Backs Of Angels, Build Me Up, Break Me Down, Bridges In The Sky, Outcry, Far From Heaven, Breaking All Illusions) legalábbis soknak találtam és néha elbóbiskoltam a hosszas zenei varázslatok közepette. Az eddig említetteken kívül még a 6:00 hangzott el az Awake-ről, a Surrounded és a Wait For Sleep az Images And Words-ről, az A Fortune In Lies a When Dream And Day Unite-ról és a War Inside My Head, The Test That Stumped Them All kettős a Six Degrees Of Inner Turbulence-ről.
  
  Tehát a Dream Theater most sem hibázott, egy minden ízében profi fellépéssel kényeztették el a hűséges rajongótáborukat. Számomra külön öröm volt, hogy a Periphery remek koncertje is tisztességes hangzással tudott megdörrenni. Aki pedig nem tudott eljutni a koncertre, ne bánkódjon, mivel várhatóan a Dream Theater jövőbeli koncert naptárának is biztos pontja marad a magyar dátum.

Kulcsszavak:
  dream theater     periphery 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás