hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
interjú [hazai hangok]  2012. február 24. péntek   05:07
nincsen hozzászólás

szerző: Gréta
alterDistrict - Zenénkben minden izmot átmozgató tornametál riffek váltakoznak pulcsikat kötögető nagymamákat megsirató romantikus érzelmes lassulásokkal


  A 2007-ben alakult alterDistrict zenekar sorra dobja be saját magát valamint újabb és újabb dalait a magyar zenei köztudatba. Igényes, dallamos, de olykor súlyosan lüktető zenéjükkel több fajta stílusból merítenek, hogy valami újat tegyenek le az asztalra. 2011 májusában mutatták be Not Even Familiar című EP-jüket a Dürer kert nagytermében. Október 31-én pedig már az idénre ígért új EP, az Indigo beharangozó bulija zajlott lett. 2012 végre eljött és az új anyag megjelenése közeleg, két ízelítő dal le is tölthető már az új lemezről. Ebből az apropóból tettem fel kérdéseimet a banda gitárosának, Borbély Csabának és énekesének, Mikula Tamásnak az EP-ről, az előző évükről és arról, hogyan próbálnak betörni kicsiny hazánk metal színterére. Lássuk!
  
  A honlapotok éppen átalakulóban van, ha jól vagyok értesülve, de azért az érdeklődők a közösségi oldalakon elérhetnek titeket. Szerintetek mennyire fontos a mai digitalizált világban az internetes megjelenés? Ti hogy próbáljátok magatokra felhívni a figyelmet?

  
  B. Cs.: A honlapunk, ha minden igaz tavaszra végre tényleg elkészül. Szükséges hozzá a csillagok jó együttállása és némi hátszél, amit reméljük nem egy babfőzelék szolgáltat majd. Addig egy kis mini előzmény tölti ki az űrt a helyén, amiről eljuthattok a közösségi oldalakon létrehozott profilokra és/vagy letölthetitek az új dalokat a LAS PRADERAST és a TREADER OF IDEAST, plusz a média számára feltettünk mindenféle fincsiséget: biográfiától kezdve, logón keresztül, promo fotókig mindent, ami ahhoz kell, hogy jó cikkeket írjanak rólunk.
  
  A lemezeladások visszaszorulásával és a dömpingszerű zeneáradat arcba zuhanásával mindenképpen egy olyan út az internet, amin a feltörekvő zenekaroknak járniuk kell. Mivel nincs igazi médiája a rock és metál zenéknek, ezért marad a web és olyan fórumok, amiket hasonló zenéket kedvelő zeneszerető kollégák üzemeltetnek általában nem gazdasági alapon.
  Mi megpróbálunk ezekkel a fórumokkal jóbaráti kapcsolatot létesíteni és kölcsönös, igényes közreműködéssel folyamatosan ellátni őket érdekességekkel a zenekarral kapcsolatban. Ennek a kis gondolatnak az első fizikai manifesztációjával már ti is találkozhattatok, ami az első kis zenekaros mappa volt, melyben az aktuális hírekkel együtt megküldtük felétek az első 5 számos E.P.-t a Not Even Familiart.
  
  M.T.: Emellett persze az összes ismertebb zenei és nem zenei közösségi oldalon is igyekszünk aktívan ott lenni és rendszeresen jelentkezni valamilyen tartalommal, újdonsággal. Megtalálhatóak vagyunk pl. a Facebookon, Myspace-n, Mymusic.hu-n, Twitteren, Rockerek.hu-n, de még a Vampirefreaks.comon is és van YouTube csatornánk is bizony!
  
  Véleményetek szerint van még olyan ember, aki a letöltések mellett vásárol lemezeket?
  
  B. Cs.: Igen írható DVD-t, hogy kiírja a letöltött zenét.
  
  M.T.: Vannak olyan zenekedvelők, akiknek kifejezetten jó érzés még mindig a kezében tartani, megérinteni egy igényes borítót. Vagy feltenni a lemezt a polcra. Ez egyfajta gyűjtő mentalitás. Sajnos kihalófélben van. Az internet nagyon könnyen elérhetővé tette a zenét, bőséges forrás és mint tudjuk, ami kiapadhatatlan, az nem drága. Ami ritka, az a drága. Így egy kissé olcsóvá vált a zene és sokan azt hiszik, hogy csak úgy terem magától a zeneréten, de valójában nincs így, hiába akar mindenki szakítani a rétről egy-egy virágot, tök ingyen. A zene mögött még mindig komoly munka és eszmei érték van. Én annak örülnék, ha egy ilyen műgyűjtői szemlélet kapna szárnyra. Ehhez viszont abszolút nem kell kikerülni az internetet és nem is csak fizikai kiadványok esetében működhetne.
  
  Október 31-én az Indigo EP-ből már a megjelenés előtt ízelítőt adtatok a budapesti Dürer Kertben. Mivel készültetek erre az estére? Hogy sikerült a buli?
  
  B. Cs.: Ez egy jó kis Kettőnégy buli volt, ahol majdnem farsang jelleggel elvárt volt valami öltözet.
  Mi Fenyő Miklósékat idéztük a hazai modern metál Attyát...
  
  De beszéljenek helyettünk a képek
  
  M.T.: Ja volt egy kis jampec feeling, modern metal made in hungária jeligére. Jó hangulatú buli volt, asszem kajálta a közönség. Rengeteg kép készült, tényleg érdemes lecsekkolni! Az új számok, a Las Praderas és a Treader of Ideas is jól szólt, úgy érzem. Remélem sokan töltögetik őket lefele. De aki még nem, az tegye meg a weboldalunkon. Egy-egy facebook lájk az ára mindkettőnek! Merem azt is remélni, hogy sokaknak felkeltettük az érdeklődését a készülő EP iránt.
  
  Az egész év ilyen jól telt összességében?
  
  M.T.: Sok-sok próbateremben és koncerten izzadással telt, azon fáradozva, hogy egyre izgalmasabb és izgalmasabb produkcióval legyünk képesek szórakoztatni a közönséget. A Not Even Familiar EP elkészülte után sem volt pihenő, rögtön belekezdtünk az Indigo munkálataiba. Mostanra már ugye két dalt is meg tud hallgatni róla a nagyérdemű és tavaszra az egész EP kijön ráadásul teljesen ingyen letölthető lesz. Igyekeztünk az előbbinél még változatosabb lemezt összehozni, lesznek rajta meglepő fordulatok.
  
  Amúgy amire igazán jó visszagondolni az az, hogy mennyi remek bandával léphettünk egy színpadra az évben. Superbutt, Subscribe, Insane, Cadaveres. Az évet pedig a Leander és The Idoru előtti koncerttel zártuk a Dürer nagyteremben december 16-án.
  
  Ami viszont szomorú, hogy gitárosunk novemberben Angliába távozott szerencsét próbálni és azóta is keressük az utódját. Ha kreatív, nu-metalt kedvelő gitárosok is olvassák-e sorokat, akkor jelentkezzenek nálunk bátran!
  
  Aki nem tudná milyen zenei stílusban mozogtok, mire számítson a zenétek meghallgatása során? Esetleg valahol bele tud hallgatni a tisztelt nagyérdemű?
  
  B. Cs.: Stílusunk pontos definíciója egy illuminált estén született meg! Zenénkben minden izmot átmozgató tornametál riffek váltakoznak pulcsikat kötögető nagymamákat megsirató romantikus érzelmes lassulásokkal.
  
  M.T.: Magyarra fordítva igyekszünk változatos zenét alkotni, húzós, döngölő riffek ugyanúgy megtalálhatóak benne, mint meglepő váltások és fogós énekdallamok. De alapvetően szerintünk egy tonna zeneiség van minden dalban. Néha nem is könnyű megemészteni elsőre. De hogy törekszünk az igényességre az biztos!
  
  Belehallgatásra rengeteg lehetőség van. Az új számokat a honlapunkról lehet letölteni
  
  Az egész Not Even Familiar EP meghallgatható a Facebook és a Myspace oldalunkon is.
  
  Van olyan hazai zenekar, akikkel szívesen mennétek országjáró turnéra?
  
  B.Cs.: Első körben az Insane-re gondolnék. Velük játszottunk párszor együtt, és jó fejnek tartjuk őket. Velük szívesen játszanánk!
  Illetve tervezünk életre hívni egy kollektívát a hozzánk hasonló kisebb múltú, de zenéjükbe annál több munkát fektető zenekarokkal, ami reméljük jobbnál jobb bulikba fognak torkollani.
  
  M.T.: Nagyon szeretem még itthonról a Cadaverest. Bárhol bármikor velük tartanék. The Idoruval szintén. De nagyon sok tehetséges banda van, ha körülnéz az ember. Lépten-nyomon belefut az ember: My Best Habit, Turn Of Mind, Subliminal Merger, AWS, Sunset hogy csak pár fiatal, feltörekvő bandát említsek. De egyik személyes kedvencem a Nova Prospect is. Egy nagy giga turnét kéne csinálni az összes csapattal. :D Az milyen lenne! ;-)
  
  Milyen zenekarok voltak rátok inspiráló hatással?
  
  B. Cs.: Csak a magam nevében beszélhetek. Zeneileg elég nagy kört írtam le. Akkor kezdjük:
  - hat év klasszikus hegedűlés után 2 év klasszikus gitár sok sok klasszikus zenével.
  - közben belenőttem a digi-pop-playback kultúrába tehát jött Capitan Jack Erotic Scatman John Rednex és a többi őrület
  - később felfedeztem apám lemezeit és akkor némi fény gyúlt az alagút végén (Deep purple, Dire states, Queen, Led Zeppelin)
  - aztán egyből jött a hosszú bőrkabát és kék acélbetkós és a Klasszikus TANKCSAPDA-ALVIN-NOFX- BAD RELIGION-H-BLOCKX korszak, ami átcsapott és kalandozott keményebb sötétebb vizeken és eljutott odáig, hogy ARCTURUS, ULVER és EMPEROR stb.
  Később, ahogy tanultam gitározni elkeztek érdekelni a gitárvirtuózok és ebből lett egy sokéves Dream Theater Steve Vai Szatír Jani-Devin Townsend korszak. Közben csináltuk a Babylont az előző zenekaromat, majd mikor megszűnt egy éves zenei cölibátust éltem meg szinte nem hallgattam semmit, így teljesen kitisztultam. Olyan ez mikor nem szexeltél egy évig állítólag újra szűz vagy. Közben az újabb zenék közül a Lost Prophets, Alter Bridge, Disturbed, Incubus, Killswitch Engage, Stone Sour, Slipknot, Trivium volt rám hatással. Legújabb kedvencek pedig: TesseracT, Animals as Leaders, Periphery, Scar Symmetry.
  Azt hiszem, ha más nem, annyi kiderült, hogy gyerekkorom óta rajongok a zenélésért, és hálásvagyok, hogy nem csak élvezhetem, de csinálhatom is.
  
  M.T.: Bírom a metalt.
  
  Mi volt a célja a zenekar alakulásának? Miért kezdtetek el együtt zenélni?
  
  B. Cs.: Én később csatlakoztam, és azt mondhatom el a magam részéről, hogy sokfelé nézelődtem, de a hozzáállást és a zeneiséget végül itt találtam meg az alterDistrictben.
  Meglévő dalok megcsinálásával kezdtük, viszont örülök, hogy az új együtt írt dalokban már egyre inkább megjelenik az én zenei világom is.
  
  M.T.: Én ott voltam a kezdeteknél is. Már ekkor alkotni akart a zenekar. Nem foglalkoztunk más zenekarok dalaival, nem voltak feldolgozások, nem voltak coverek. A saját világunkat akartuk megtalálni és beletenni mindazt, amit csak magunkból át tudunk adni. Élvezzük a zenélést, gyakran megjegyzik, hogy ez mennyire átjön a színpadon is. Számomra, de szerintem többünk számára teljes átlényegülést jelent. Ha ezt az érzést megoszthatjuk és más is rákap, az a legjobb, ami megtörténhet.
  
  Mi a véleményetek a hazai klubokról? Van-e esetleg kedvenc helyetek? Ha igen, akkor miért pont az?
  
  B. Cs.: A Dürerben a legjobb játszani, ott szoktunk a legtöbbet... Szerintem annyi a para, hogy koszosak, persze nyilván ez kétélű mert jobban kéne rá vigyázni, és akkor nem laknánk le egy helyet egy két év alatt...
  Amúgy a többi klub félgőzzel üzemel csak szerintem, vagy közlekedés vagy a méret és elrendezés, de a Dürer megy most a legjobban.
  
  M.T.: Nagyon sok kisebb klub van, amelyek kisebb zenekarokból akarnak megélni, gimis bandákból, akik lehozzák elvileg az egész sulit egy estére és ez ugye tiszta haszon. Csak hogy ez elaprózza a pesti szórakozó fiatalságot, idemennek, odamennek, de igazából gyakran nincs a kluboknak törzsközönsége. Félreértés ne essék, nem a feltörekvő zenekarok elől sajnálom a fellépési lehetőséget, de szerintem általában attól lesz jó egy klub, hogy garantáltan igényes zenekarokat léptet fel.
  Ha úgy megy le az ember egy helyre, hogy valami nagyon igénytelenbe fut bele, akkor azt tuti megjegyzi, hogy ez egy olyan hely, ami ilyen zenekaroknak való. Ellenkező esetben persze azt jegyzi meg, hogy fú ide jönni kell, mert mindig jó a buli, ez tök evidens, de van olyan klubüzemeltető, aki csak rövidtávon gondolkodik és éppen csak el akar éldegélni a vendéglátóiparban. Viszont aki belátja, hogy ez egy presztízskérdés, az nagy eséllyel jó klubot fog üzemeltetni.
  De az ilyen jellegű presztízshez más is hozzátartozik, pl. a tisztaság, kedvező árak, belső kialakítás, megközelíthetőség, udvarias személyzet és főleg az a szemlélet, hogy egy kicsit tiszteljük a zenekart, ha már eljön bulit csinálni és hoz közönséget, fogyasztókat. Ezekkel egy kicsit még el vagyunk maradva itthon, de szerencsére vannak még olyanok, akik igyekeznek.
  
  Mivel vagytok most elfoglalva és mi várható a közeljövőben?
  
  B. Cs.: Újabb gitáros keresésre kárhoztattunk. Ezúton is mégegyszer kérünk minden megbízható gitárost, hogy ne habozzon jelentkezni hozzánk! Addig is stúdiózzuk az új dalokat!
  
  M.T.: Jelenleg vágás alatt áll az első videoklipünk az Alone című nótára, mely a Not Even Familiar EP-n található. Egy hangulatos koncert klip, egyéb zenekaros életképekkel, agymenésekkel megtűzdelve. A rajongóinknak, barátainknak hála pedig nyertünk egy videoklipet a Rockinform magazin játékán. A Facebookon elejtett több mint 1600 lájkért cserébe a magyar RockTv-vel forgathatunk, mégpedig a Treader of Ideasra. Aztán tavasszal Indigo! Mindenki beírta a naptárba? :P
  
  Esetleg még valami, amit nem kérdeztem meg?
  
  M.T. & B. Cs.: A válasz: 21 CM!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Dübörgő lóerők és a lélek – interjú Dolhai Attilával
Interjú az Auraleak vokalistájával, Hex-szel
A Barba Negra új helyre költözik!
Interjú az Ǝ.N.D. zenekarral
Nest of Plagues interjú: Közös tetoválás és fűnyírás, mint hobbi
Megjelent a Lélekhelyek kislemez: interjú az Illetve zenekarral
Talk2night: új nagylemez, új videóklip és interjú
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 innerwrath    dave groh    etnoklub    world invasion    csak kép     natalie portman    heaving earth    jövő háza    agatha christie    and so i watch you from afar    predators    cojones    august burns red    kajgün    ska-pécs    hard    sad kolibries    converge    entombed    uma thurman    heights    king diamond    gusto mastivo    to the nines    queensryche  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!