beszámoló [koncert] 2011. december 14. szerda 08:00
nincsen hozzászólás
szerző: MorelloOrphaned Land, Myrath, Arkan, Artweg 2011. december 7, Club 202
Az utóbbi évek talán legegzotikusabb metalturnéja érkezett ma hazánkba. Bár a progresszív metal és a nem Korpiklaani-szerű móka-metalon alapuló, hanem annál sokkal mélyebb és autentikusabb folkzenét kombináló stílusok sosem voltak a figyelem és a népszerűség középpontjában, aki egy kicsit beleásott az underground-ba, hihetetlen gyöngyszemekkel gazdagodhatott. Az izraeli Orphaned Land talán már eljutott arra a szintre, hogy lassanként kifelé lábalnak az underground-ból. Briliáns dalszerzők, akik olyan tökéletes albumokkal büszkélkedhetnek, mint a Mabool és a The Neverending Way Of ORwarriOR, de akár a korábbiakat is említhetnénk. Emberileg is megérdemlik a tiszteletet, hiszen konfliktusban gazdag környezetükben a békét hirdetik, továbbá tettekben is kiállnak arab és palesztin rajongóik mellett. A Myrath zenekar Tunéziából érkezett, ők már három nagylemez óta kombinálják egzotikus zenei világukat a progresszív/heavy metallal. Az Arkan Franciaországban van bejegyezve, de a tagok marokkói és algériai gyökerekkel rendelkeznek, nem csoda hát, hogy ilyen motívumokat is beépítettek melodikus death metaljukba. Eddigi két albumuk, a Hilal és a Salam szintén igazi gyöngyszemei a műfajnak. Az ugyancsak Franciaországból származó Artweg viszont kilóg a sorból, ők a hardcore stílust művelik.
Egy jó ideje rákaptam már az olyan metal zenékre, ahol a kemény riffek mellett keleties, arabos dallamok, egzotikus cirádák teszik teljessé a zenei összképet. Az Orphaned Land már régi kedvencem, ők tényleg megkerülhetetlenek ebben a műfajban, az Arkan és a Myrath zenekarokra viszont csak az utóbbi időkben bukkantam rá. Épp ezért rendkívül fellelkesített, amikor megtudtam, hogy épp ez a három csapat állt össze most turnézásra, és a Club 202 színpadán is láthatjuk őket. Aki igazán különleges zenei élményre vágyott, most megkaphatta. Először azonban a francia Artweg zenekaron kellett átszenvednie magát az akkor még maroknyi jelenlévőnek. Nem tudom, kinek a kicsodája ez a banda, de elképzelni nem tudom, milyen indok alapján kerültek be erre a turnéra. Folkos vagy keleties hatások még nyomokban sem lelhetők fel náluk, csak a betonozós hardcore riffek és a veszett bömbölés. Nem lenne ezzel gond, mert pl. a Hatebreed az egyik legnagyobb kedvencem, de az Artweg jelenléte minden szempontból felejthető volt a mai estén. Két énekes szerepel náluk, egy vékonydongájú, hosszú hajú gyerek és egy nagydarab fekete ember. Már az is vicces volt, amikor a két tag egymás mellett vagy egymással szemben üvöltött, kb. Dávid és Góliát képe villant fel ilyenkor. A szövegek terén franciául és angolul kiáltoztak, hááát... Fogalmazzunk úgy, hogy elég nagy bátorság francia nyelven hardcore-t játszani, más jelzőt inkább nem keresgélnék. Zeneileg nem volt sok említésre méltó megoldásuk, csak kb. annyi, hogy minden második számnál a Sepultura Chaos A.D. témáját hallottam ki valamilyen módon. Még a maguk stílusában sem figyelemreméltó banda, nem csak én, hanem a közönség többi tagja sem értette a szerepüket ma este.
Az Arkan színpadra kerülésével végre elindult a kalandozás és felfedezőút a Kelet mesés zenei világába. Mint említettem, a tagok az arab világból is hoztak magukkal zenei hatásokat, ez elég alaposan érvényesül a zenéjükben. Alapvetően középtempós, melodikus death metal témákból épül fel a muzsika, de a keleties hangulat mindegyik szerzeményt áthatja. Mindehhez pedig hozzájárul Sarah Layssac színesítő éneke. A csapat nagyon jókedvűen, hatalmas mosolyokat eregetve zenélt a deszkákon, látszott, hogy roppantul élvezik a színpadi játékot. Természetesen a két nagylemez dalait játszották, a csodás Origins-szel kezdtek, aztán következett a Hilal lemezről a Tied Fates, majd folytatódott a program az Inner Slaves, Deeus Vult, Groans Of The Abyss, Beyond Sacred Rules, Salam dalokkal. Korai előzenekarhoz képest egész sokat játszottak, de ezt a jelek szerint senki sem bánta. A lassan gyarapodó létszámú közönség már nem a távolból figyelgetett, hanem már közvetlenül részt vettek a buliban és a zenekar biztatásában. Egész jól szólt az Arkan koncertje, mindössze a gitáros tiszta vokálját nem lehetett igazán hallani, de Florent Jannier hörgéseivel/üvöltéseivel nem volt gond és a már említett Sarah is sokat hozzátett a produkcióhoz. A hölgy szintén maga volt a megtestesült kedvesség, folyamatosan mosolygott, és kígyózó tánclépésekben szórakoztatta mind a zenekar többi részét, mind a közönséget. Egyértelmű, hogy jól jön még némi színpadi rutin, de kidolgozottságban, kiforrottságban már az albumok is megállják a helyüket. Különösen a Salam, amely zeneileg sokszínűbb elődjéhez, a kissé nyersebb Hilal-hoz képest. Végtelenül szimpatikus csapat, a közvetlenségük ugyancsak példaértékű.
Következett a Myrath Tunéziából, akik segítségével még tovább merültünk a keleties hangzásvilágban. Első albumuk, a maga nemében tökéletes Hope erőteljesen a Symphony X hatásait viseli magán, de akkor is és azóta is az arabos dallamok csodálatos ötvözete jelentette a kiemelkedő elemet náluk. A Tales Of The Sands már a harmadik nagylemez, a mai estén ez utóbbi kiadvány játszotta a főszerepet. Ez a zenekar is majd´ kicsattant az örömtől, jókedvűen rótták a színpadot a tagok. Zenéjük talán még az előző csapatnál is eklektikusabb, technikásabb, a közönség pedig egyre lelkesebb volt. A feltűnően modern frizurájú dobosuk mellett, aki úgy nézett ki, mintha áramba nyúlt volna, az énekes Zaher Zorgatti vonzotta a legtöbb tekintetet. Emberünk dzsigolós kinézetével, esetenkénti csípőriszálós táncával főleg a hölgyek szívét dobogtatta meg, közvetlensége és kellemes énekhangja miatt azonban a férfi rajongókkal is közös hullámhosszra került. A gitártól a billentyűkig terjedtek a virtuóz megoldások, szólók, de még a basszusgitárt kezelő Anis Jouini is bemutatott néhány tappinges futamot. Sajnos az első nagylemez nem került ma este a fókuszba, de ettől még a kellemes nótákban nem volt hiány. A Sour Sigh, Braving The Seas, a már slágerré vált Merciless Times, Under Siege, Wide Shut, Madness, Tales Of The Sands, Beyond The Stars dalok kiváló kiindulópontot szolgáltattak azoknak, akik a Myrath zenei világának megismerésére vágytak. A koncert végére még az Orphaned Land énekes Kobi Farhi is a deszkákra lépett. Sajnos mindegyik fellépő esetében az egzotikusabb hangszerek és dallamok csak felvételről mentek, talán ez lehet az egyetlen negatívum. Akárcsak Arkan-ék, a Myrath tagsága is a nézőtéren erősítette az Orphaned Land koncertjét. Nem kérdés, hogy őket is meleg szívvel ajánlani lehet a keleties metalzenék kedvelőinek.
Az Orphaned Land nemrég járt nálunk, tavaly novemberben az Amorphis vendégeként koncerteztek Budapesten. Azon a bulin legnagyobb sajnálatomra betegség miatt nem tudtam részt venni, első jelenésükkor, a 2005-ös Primordial-os turnén azonban ott voltam. Az izraeli csapat azért szerethető, mert csodálatos, tökéletesen megkonstruált zenét játszanak, valamint az épp eléggé feszült közel-keleti helyzetben példaértékű a kiállásuk a békés egymás mellett élés frontján. Ők megtették, hogy arab és palesztin rajongók számára ingyenesen elérhetővé tették utolsó albumukat, valamint a francia Hellfest fesztiválon egy libanoni táncosnővel közösen léptek fel, és együtt lengették az izraeli és libanoni zászlókat. Szóval az Orphaned Land valóban a béke zenekara, akik legalább a zene frontján szeretnék egységbe forrasztani a különböző kultúrájú és vallású rajongókat, ahogy azt Kobi Farhi a koncert során el is mondta. Ilyenkor azt kívánja az ember, bárcsak ez a zenekar alakítaná hazájuk politikáját békésebb hely lenne a Közel-Kelet. Mostanra már többen gyülekeztek a színpad előtt, de az összlétszám nem rúgott túlságosan nagyra. Az Orphaned Land és turnétársai még nincsenek annyira szem előtt nálunk, de remélhetőleg a jövőben sikerül a figyelem középpontjába kerülniük, mert nagyon megérdemelnék ezek a bandák. Az Orphaned Land koncertje mindig a felemelő hangulatról, közös vidámságról szól, ahol a zenekar és a közönség egésze eggyé forr a zene által. Ilyen közvetlen, ennyire bensőséges és egységes hangulatot csak nagyon kevés zenekar képes megteremteni. Erről meggyőződhetünk a friss DVD-jükön, a merch pult amúgy is gazdag kínálattal várta az érdeklődőket.
Ha már a The Road To Or-Shalem DVD szóba került, a mai program ezzel sok hasonlóságot mutatott. Leginkább a Mabool és a The Neverending Way Of ORwarriOR nótái alkották a szet gerincét, de néhány korábbi szerzeményt is elsütött a csapat. A tagok a tőlük megszokott módon vidáman csaptak a húrok közé. Kobi Farhi volt közülük a legfeltűnőbb jelenség. Barátunk úgy tűnik, szundított egyet a Myrath vendégszereplés után, és úgy cibálták most fel a deszkákra, mert az akkor látott fekete póló-farmer kombináció helyett lepelszerű pizsamában feszített, haha! Nem is a korábban jellemző sima fehér lepel, hanem tényleg egy csíkos pizsama volt rajta, nagy szakadással az oldalán, ráadásul mindvégig mezítláb állt a színpadon az énekes. Az első sor rögtön cukkolni is kezdte a „szexi Kobi” skandálással, több hölgy pedig azon morfondírozott, vajon van-e alatta alsógatya? Persze mindez csak móka volt, Kobi később meg is jegyezte viccesen, hogy a látszat ellenére nem ő Jézus Krisztus. Rajta kívül még Yossi Sassi gitáros volt a legtöbbet a reflektorfényben. Az Orphaned Land egyik szíve-lelke mindig olyan jókedvvel és maximális átéléssel zenél, hogy csak őt magát figyelve is öröm tölti el a hallgatót. Gyönyörűen szólt a gitárja, sőt Yossi az egyik számnál, amely egy vallási dal feldolgozása volt, még egy buzukit is magához ragadott. A másik gitáros, Matti Svatitzki nem volt ekkora showman, békésen pengetett a jobb oldalon, csak néha ment át a túlvégre. Yossi-val közösen előadott ikerszólóik azonban élményszámba mentek. A dobok mögött Matan Shmuely és a basszusgitáros Uri Zelcha szintén nagy átéléssel játszottak, élmény volt figyelni őket.
A buli eleje egyértelműen a legutóbbi lemezeké volt (a Mabool érdekes módon még a 2004-es évszámmal is befér az „utóbbiak” kategóriájába, hiszen nem annyira termékeny csapat az Orphaned Land, de amikor végre sok év után megszületik a várva várt alkotás, az kétségtelenül mestermű lesz). A Barakah után a Birth Of The Three (The Unification) nótára rögtön beindult a köznség. Nem minden számot játszott teljes egészében végig a csapat, hiszen sok helyütt vannak kissé leülős instrumentális részek, élőben inkább csak a „lényegi tartalmakra” koncentráltak, ami érthető végül is. Így a The Kiss Of Babylon is nagyjából a dalolós résztől indult el. Aztán A Neverending Way után máris előhúzták új slágerüket, a Sapari-t. Nagy kár, hogy a gyönyörű hangú Shlomit Levi énekesnőt nem hozták el a turnéra, így őt csak a lejátszóból hallhattuk. Jól válogatták a számokat, mert ez az este egyaránt szólt a bulisabb, énekelhetősebb, zúzós-táncolós számokról (főleg Mabool album) és a progresszívabb, elmélyülősebb nótákról (ORwarriOR). Utóbbiak sem törték meg a koncert lendületét, csak ilyenkor jobban lehetett koncentrálni a zenészek ötletes megoldásaira, technikáira. A közönség nagy örömmel fogadta a From Broken Vessels, The Path Part 1, Ocean Land (The Revelation), Vayehi Or, The Warrior, El Meod Na´Ala, In Thy Never Ending Way című dalokat. Az elmaradhatatlan ráadásban eljátszották még a kirobbanó hangulatú Norra El Norra-t.
Biztos vagyok benne, hogy akik ma jelen voltak, nem felejtik el egykönnyen ezt az eseményt. Fantasztikus hangulatú este volt, ahol a zenekarok végtelen kedvessége és lelkesedése, továbbá a csodálatos zenei élmény hatására az embernek folyamatosan mosolyogni támadt kedve. A zenékben fellelhető autentikus hangszerek nagy része sajnos nem élőben szólalt meg, nagy kár, bár az is igaz, hogy ehhez külön-külön kísérőzenekarok kellettek volna az egész turnéra, ami nyilván nem megoldható. Jelenleg az Orphaned Land, a Myrath és az Arkan számítanak az orientális metalzenék zászlóshajóinak, akármennyire is fiatal még az utóbbi két formáció. Aki ebben a keleties metal világban szeretne elmerülni, őket lehet ajánlani. A másik döbbenet az összes fellépő zenekar közvetlensége. Produkcióik előtt és után minden egyes zenekar (!) minden egyes tagja (!) ott mászkált a nézőtéren, kedélyesen sörözgettek, békésen csevegtek, fotózkodtak a rajongókkal, egyszóval nagyon jól érezték magukat. Az Arkan-os Sarah Layssac se volt valami jégkirálynő, ő is ott beszélgetett a pultoknál. Yossi Sassi a koncert után képes volt minden egyes jelenlévőhöz külön odamenni, és mindenkihez volt pár kedves szava. Nem felejtette el megemlíteni a szólólemezét sem, amely Marty Friedman (ex-Megadeth) közreműködésével készült, és amely bemutatója során a jövő év derekán állítólag újra eljön hozzánk. Igazából csak azt sajnáltam, hogy nem pénteken vagy szombaton volt esedékes ez a koncert, mert teljesen biztos vagyok benne, hogy a befejezés után a hétvégén bulizni vágyókkal együtt ropta volna a tánctéren mind a négy zenekar komplett tagsága. Év koncertje gyanús esemény volt...!
08:00
