hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
hírek   2011. december 6. kedd   05:20
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Subscribe light a Budapest Jazz Clubban


  Annyira jól sikerült a Subscribe zenekar Petőfi Rádiós „Akusztik” programja, hogy úgy gondolták máshol is megmutatnák nektek ezeket az intimebb hangulatú átdolgozásokat. Rengetegen jelezték, hogy a rádióban élőben hallgatták volna meg a felvételeket, de mivel a Magyar Rádió 8-as stúdiójába csak 30-an férnek be úgy gondolta a banda, hogy gyorsan meg is ismétlik ezt a különleges verziókat felvonultató fellépést. ”Subscribe light” címmel Máté, Bálint és Zolika az ország több pontján is elő fogja adni ezeket az egy szál zongorára és énekre átalakított Subscribe dalokat. Kizárólag olyan helyekre mennek el ezzel a felállással, ahol megfelelő akusztika és zongora áll rendelkezésre. Az első helyszín, ami egyből eszükbe jutott, a Budapest Jazz Klub, ide várnak benneteket kimondhatatlan szeretettel december 18-án, 20 órára.
  
  Semmi idegborzolás, csak egy zongora, libabőr és két bársonyos férfihang, nyugodtan vihettek rokonságot, szerelmeket is. Különleges élményben lesz részetek. A dalok hallgatása közben/után igény szerint elegánsan be lehet dobni egy Calvados-t vagy Hennessy-t.
  
  Jegyek korlátozott számban kaphatók a Budapest Jazz Klubban.
  A belépő 1900Ft, diákigazolvánnyal 1500Ft. A zenekar kér mindenkit, hogy váltsa meg a jegyét elővételben, mert a BJC befogadóképessége limitált.
  
  Subscribe koncertek a közeljövőben:
  
  2011. december 2. Nyírbátor @ Portside
  2011. december 3. Záhony @ Művház
  2011. december 10. LONDON @ Native Tongue
  2011. december 18. Subscribe LIGHT @ Budapest Jazz Club
  2011. december 27. Győr @ Bridge
  2011. december 28. Szeged @ IH
  2011. december 29. Eger @ Művház
  2012. január 7. Rage Against The Machine Tribute By Subscribe @ Bp Dürer
  2012.02.24 Budapest @ A38



Kulcsszavak:
  subscribe 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Subscribe web

Subscribe a Facebook-on

 kapcsolódó helyszín: 

Budapest Jazz Club - Budapest

 kapcsolódó előadók: 

Subscribe

 kapcsolódó cikkek: 

Jövőre Budapest Parkos koncertjét a Subscribe, a korábbiról koncertfelvételt tettek közzé

Subscribe: Soha nem hallott dallal adják ki újra, dupla vinylen a Sanity Has Left The Buliding lemezt

RATM tribute by Subscribe és Deniz a Tetoválók Éjszakáján

Subscribe: koncertfelvétel

Fezen 2015 – 1. nap (Judas Priest, Black Label Society, Gus G)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Új dallal jelentkezett a The Red Jumpsuit Apparatus – Slipping Through (No Kings)
Közös turnéra indul az Abyss és a DVVAD
Deluxe kiadással bővül a The Lumineers legújabb albuma
Új dallal jelentkezett a japán KNOSIS – érkezik a debütáló nagylemez
Megérkezett Solére új dala, a Baby Queen
Myrtus: új dallal és klippel jelentkeztek a Bakos-testvérek
Lendületben a svéd Crowne: itt a Timing Is Right és közeleg a Wonderland
Új EP-vel jelentkezett az olasz szimfonikus metalzenekar, az Inner Shrine
David Drainman-t kifújolták a Black Sabbath speciális koncerten
Dirkschneider & The Old Gang: új dalt adott ki a régi csapat
Yellowcard: jön az új album, Travis Barkerrel a dobok mögött
A Sabaton: Hordes Of Khan címmel adták ki legutóbbi dalukat
Megjelent a Big Special meglepetésalbuma, a National Average.
Paula Teles: A fado és a progresszív metal különleges találkozása az EntreParedes-en
 kiemelt 
Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
  
Ha van zenekar, amely képes volt három évtizeden át ugyanazzal a könyörtelen lendülettel zúzni, az a Darkest Hour

Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
ArcTanGent 2025 az angliai Somerset-ben
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the picturebooks    the word alive (usa)    almost failed    hellripper    logan lerman    nikson    hollywood undead    pluto    for good    warren riker    haelo    minimax    sacra arcana    wildbirds & peacedrums    josé carreras    black breath    amy winehouse    yellowcake    lost zone    the tourist    rod stewart    artisjus    how to destroy angels    zoroaster    shadowthrone  

r42
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!