beszámoló [fesztivál]  2003. július 9. szerda   13:16

nincsen hozzászólás

  Csütörtök 24.00 Épp 12-őt üt az óra, mikor kis csapatunk elindul Budapestről, hogy Lipcsét meghódítsa. Hogy miért is indulunk az útra? Németországban, Lipcsében 12. alkalommal kerül sor a wave-gothic-electro-industrial zenéket kedvelők évente megrendezésre kerülő fesztiváljára. A mozgalom első eseménye 1988-ban volt, mikor Potsdamban körülbelül 20 ember gyűlt össze a romos Belvedere várnál. Bár a „tömeget” a rendőrség feloszlatta, a találkozó résztvevőinek száma évről évre egyre nő: az utóbbi időben megkettőződik, és a kezdeti 3 stand mára hatalmas piaccá fejlődött. Idén közel 150 zenekar, filmek, középkori piac, színházi előadások, performance-ok várnak ránk.
  
  Négyen utazunk az 1-esen, jól haladunk, a városok fényei elsuhannak mellettünk. Úgy döntünk, a szlovák határ felé vesszük az irányt.
  
  02.00 Szlovák határ, iratok elő, majd begördülünk az országba. Ezután igyekszünk sietni, mivel jól tudjuk, nem sok jót várhatunk északi szomszédainktól. Csak tankolni állunk meg, majd egy kávé kíséretében elhúzunk.
  
  3.00 Közeledünk a szlovák-cseh határhoz. Iratok elő, majd begördülünk az országba. Itt már nem érezzük veszélyeztetve magunkat, s néhányunk álomra is hunyja a szemét. Elhagyjuk Brno-t, Prágát, és lassan feljön a Nap. A német határ előtt, a friss reggeli napfényben még megállunk egy hűtőtáskás reggeli és egy kis nyújtózás erejéig, azután irány a célország. A szerpentint róva kicsit komorabbra vált a táj, hűvösebb a levegő, a sötétzöld fenyők és köztünk szürkés-fehéres köd lebeg. A gyomrunkat megdolgoztató kanyarok egyikének végén aztán felbukkan a várva várt német határ.
  
  08.00 Német határ, iratok elő, majd begördülünk az országba, ezúttal sokkal boldogabban, hiszen tudjuk már csak pár óra van hátra, és jelentősebb fennakadás nélkül utazhatunk. Felbukkannak a jellegzetes sváb házak, fehérre meszelt falukkal és barna ablakszegélyeikkel, kis faluban utazunk, mely annak minden jellegzetességét magán viseli, a kocsikeréktől az istállóig. Van időnk szemlélődni, mivel a reggeli csúcsforgalom magába szippantani látszik bennünket, faluk között is 50-60 km/h csúcssebességgel száguldunk. Az út melletti kútnál felszippantunk némi benzint, mialatt pár német fürkésző szemekkel vizsgálja számos pályamatricánkat, majd ránk pillant „miféle bolondok utaznak ennyit szélvédőjükön a WGT programjával???” tekintettel. (a mi szemünkben egyébként nos itt vagyunk, és ennek felettébb örülünk” tekintet lobog)
  
  10.45 Lipcsében vagyunk, és ha hiszitek, ha nem, Balázs az egész utat egyedül vezette le, pihenés nélkül! Számos térképböngészés és némi eltévedés után megérkezünk a Treffen központjához, az Agra Hall-hoz, és magunkhoz vesszük a pass-okat. Ezután irány a szálloda, lepakolunk, a többiek is, majd lopva egy kis alvást veszünk magunkhoz, mielőtt belevetnénk magunkat a WGT első éjszakájába.
  
  18.30 Teljes készültség, irány az Agra Hall! Villamosra pattanunk és egyetlen átszállással megússzuk az utat.

  19.50 Arga Hall Számomra az egyik leginkább egyedülálló és a mai napon legjobban várt együttes, a Cinema Strange kezdő akkordjai csendülnek. Hatalmas, masszív tömeg kutatja a színpadot; milyen arcot ölt ma az Egyesült Államok beli három srác? Számos arcuk közül melyiket pillanthatjuk meg ma? Majd megjelennek: a gitáros babarózsaszín kardigánban, szemei köré fekete foltot kent, fehérre meszelt arcának közepén piros pötty, gitárján kitűző, rajta „mosolyogj, ha cukinak találsz” felirat. Az énekes szintén rózsaszín pólóban, fehér tengerészsapkában, nagy karika fülbevalókkal. Aki a CS-et színpadon látja, teljes biztonsággal hiheti, hogy másik bolygón jár. Előadásaiknak olyan atmoszférája van, ami nemcsak vizuálisan, de hangilag is megragadja a nézőt, egyéni, megismételhetetlen, színpadias, mégsem elcsépelt vagy mások által százszor előadott mindig valami újat nyújt. Repertoárjuk a régebbi demóktól egészen a legújabb szerzeményekig tart. Fantasztikus hangulatot teremtenek, a közönség őrjöng, lábak szállnak a magasba.
  
  21.00 Parkbühne (kb. 5 km-rel messzebb) A helyszín egy nagyjából félkör alakú, téglafallal körülvett szabadtéri színpad, körülötte park. Itt van most mindenki, aki a Tiamat-ra kíváncsi, és igen, Johan Endlund fellép a színpadra, majd belevágnak az új album nyitószámába, a The Return of the Son of Nothing-ba. Endlund dögös, mint mindig, ezúttal fehér alsónadrágja is kivillan kék farmeréből, alsókarján kesztyű. A dalok között szerepel még a Vote for Love, So Much for Suicide, Love is as Good as Soma, I am in Love with Myself a régebbiek közül pedig a Brighter than the Sun, Coldseed, Gaia, és az elmaradhatatlan Sleeping Beauty. Köztünk legyen szólva, szerintem hölgy társaim a Tiamat koncertjeit mindig jobban élvezik kicsit, mint a férfi rajongók ;)
  
  23.30 Arga Hall Amint belépünk a hatalmas egykori hangárba, rögtön megcsapja fülünket a The Gathering ajándékainak első darabja, a These Good People. A holland együttes egykori metálos hangvételét trip-rock-ra cserélte, ennek jegyében hallhatunk a Souvenirs majdnem minden dalát, egy két régebbi számmal kiegészítve. Nyugodt, messzi vidékekre vitte Anneke az egységgé formálódott éjféli közönséget, akiket még az sem zavart, hogy az énekesnő a Treffen fekete hagyományához képest egy bő fehér fölsőben és kék farmerben jelent meg.
  
  00.30 Agra Hall Hiába kezd a DAF fél óra múlva, nem bírjuk tovább, kimerülten a kocsiba vánszorgunk, kicsivel később pedig beesünk a puha ágyba.

  19.20 Parkbühne A park fáinak jótékony árnyékában ejtőző darkok nyusziként a fűben ülnek, tisztességes koncertlátogatóként söröznek. Én Red Bullal kezdek, mert a fesztiválon uralkodó hőség igencsak a földbe nyom. (160 centimmel amúgy se vagyok az a „színpadot látó” típus, kell tehát az energia)
  
  19.40 Parkbühne Bent nyüzsög mind, aki az Öreg Hussey-t szólóban akarja látni, egy szál gitár kíséretében. Mivel magam koromnál fogva nem estem bele a The Mission egyébként stílusalkotó zenekar munkásságának időszakába, rajongó-szakértő Robi véleményét kérdem. „A The Mission frontember Wayne Hussey tavalyi Szigetes fellépése után parkoló pályára állította amúgy is szétesett zenekarát, melyben rajta kívül a legrégebbi tag, Rob Holliday 2 éve van a csapatnál. Szólóturnéjának egyik állomása ez a lipcsei. A koncert a samplerekkel megtűzdelt Raising Cain-nel kezdődött, ezt követte az a dal, amiért már önmagában is érdemes volt Lipcsébe utaznom: ez volt a Shades of Green, ami eddig még sosem sikerült eddig élőben elcsípnem.” Programjában többek közt szerepeltek a kihagyhatatlan slágerek, mint pl. a Severina, Like a Child Again, Wasteland, Tower of Strength, s az egészet lezáró Deliverance.
  
  21.00 Parkbühne A területet iszonyatos mértékű embertömeg lepi el, száz méteres sorok állnak az épület előtt, az abszolút teltház, hatalmas érdeklődés miatt kint is ragadnak, mikor bent felcsendül a (számomra) nap fénypontjának ígérkező Blutengel intro-ja. A színpadon megjelenik a vörös Constance Rudert, és csodás hangja betölti az arénát. Körülötte fekete lepelben táncoló lány, majd egy másik, akik leszbikus elemekkel kevert szado-mazo hangulatú táncot lejtenek. A csapat másik énekesnője, Eva Poelzig kevesebb szerephez jut ugyan, mégis, előadása magával ragadó. Hosszas várakozás után megjelenik Chris Pohl, tiszteletet parancsoló fellépése nem csak hölgytársaim figyelmét ragadja el. Chris profi frontember és tökéletes munkát végez a dallamos electro-goth zenei stílusban - két másik, Terminal Choice és Tumor néven futó projectjein kívül saját clubja van Berlinben és ma este is ő diktál, mondhatni, mindenki úgy táncol, ahogy Ő fütyül. Fekete kalapban, hosszú bőrkabátban és bőrkesztyűben áll a kereszt formájú mikrofon állvány előtt, erőteljes, mégis bársonyos hangjára borzongás fut át rajtam, libabőrös leszek a 28 fokos hőségben. Szinte minden kedvenc dalomat hallhatom élőben, köztük A Weg zu Mir, My Time, Run Away, Bloody Pleasures, Children of the Night, Soul of Ice, Any Chance, az új album (Angel Dust) legtöbb dala, végezetül pedig a Beauty of Suffering, ami személyes kedvencem, és amit Chris is a legjobb szerzeményének tart. A táncoslányok végig aláfestik a showt, hol álarcban és fekete köpenyben, hol véres, fehér ruhában, de minden alkalommal valamilyen szexuális töltetű előadással, legyen az fetis, vámpírszex, szado-mazo vagy leszbikus. Chris egy ideig a szado-mazo világ berkeiben is tevékenykedett, s mindez szövegeiben is tükröződik. A gótikus és industrial elemekkel tűzdelt electro hallatán a tömeg mozgásba lendül. A tüzijáték már csak hab a tortán. Lógó orral távozok a koncertet követően, nem hiszem, hogy ezt az élményt bárki ezen a fesztiválon felülmúlja. Nálam biztosan nem.

  21.50 Agra Hall A William Faith és Monica Richards alkotta Faith and the Muse vitathatatlanul a goth zene élharcosa. Széleskörű hangszerhasználatuk néha már neo-klasszikus irányba mutat, középkori stílusú dalaik mélyen a hallgató fülébe másznak. Sajnálatos módon ma este azonban nem tudják dallamaikat életre kelteni, talán az Agra fémes, kopogós hangára miatt, talán mert úgy tűnt, a zenészek nem voltak összeszokottak, nem árasztották az egység hangulatát. Emellett a legrégebbi daloktól kezdve számos ismerős számot hallhattunk és az új album (Vera Causa) sok dalát is eljátszották. Küllemre szolid stílust mutattak, az énekesnő fekete-fehéret, a basszusgitáros Faith egyszerű feketét hordott.
  
  23.10 Agra Hall Második alkalommal botlottam a The 69 Eyes-ba. Először a Szigeten, ahol nem nyűgöztek le, de számos „inkább ne jött volna” kategóriás zenekarok közt mégiscsak kiemelkedő helyen végzett a finn darker banda. Jól begyakorolt programot pörget, ütős számokat játszanak, olyanokat, mint pl. a Gothic Girl, Angel on My Shoulder, Stolen Season, Dont Turn Your Back in Fear, Stigmata, Crashing High és a leginkább ismert The Chair is. A tavalyi talpig bőr szerelést mára felváltotta az énekes Jyrki sajátjának mondható imidzse, állig érő hajjal és laza, halálfejes ingben mozog a színpadon. A méretes tömeg hatalmas tapssal fogadja őket, mely egészen a koncert legvégéig kitart.
  
  01.05 Agra Hall Feszült várakozással teli az Agra, és a telit értsd: nem tudsz két lépést megtenni egy-egy üldögélő dark átlépése nélkül. (hol van az embernek ilyen élménye Magyaroszágon??? ) Tömve vagyunk tehát, legalább egy órája átszerelés zajlik a színpadon, mindez a felhajtás pedig a nagy német kedvenc Deine Lakaien fellépésenek előszele. A nagy álmodozó Alexander Veljanov színre lép, és belekezd a Colorize-ba. Ezt követi a Generators és a Kiss the Future. De téved, aki azt gondolja, hogy a dalok úgy szólalnak meg, ahogy azt a Ő CD-n megszokta. Minden egyes dal át van ugyanis komponálva, lassabbak, lebegnek, és a hangszeres kíséret sem ugyanaz. Veljanov játszik a közönséggel. Az első megdöbbenéséből ocsúdó tömeg veszi a lapot, a zenészek és a köztük lévő hangulat melegszik, atmoszférikussá váik. A koncert végén a kis magyar csapat megállapítja: egy ilyen hangulatú koncertnek inkább színházterem dukált volna a maga gyönyörűen csengő, kongó, dobbanó dallamaival és Veljanov mély, barna hangjával. Hajnal körül aztán a kocsihoz sétálunk halálfáradtan, s kicsit később, a még mindig fülünkben csengő dallamokra álomba merülünk.

  14.00 Lipcse belvárosa Évente 4 napon át Lipcse városát fekete ruhás, felnyírt hajú huligánok szállják meg. Így van ez most is, senki sehol nem kerülheti el, hogy találkozzon de legalábbis megpillantson néhányat, bármerre is viszi az útja. Darkok a megállókban, a boltokban, bevásálóközpontokban, fagyizók előtt, darkok a fűben, a ruházati üzletekben, templomok előtt. Darkok a szökőkút mellett, áztatják a lábukat a rekkenő hőségben. A sétálóutcában dark-goth „szaküzletre” bukkanunk, és be is fordulunk egyből (az ajtón). Kaphatók itt a legkülönbözőbb dark ruhák, az esküvői stílusútól a punk hangulatúig, tobzódunk a kiegészítőkben, csizmákban. Bentebb tekintve érdekes dologra leszünk figyelmesek: az üzletnek saját szado-mazo és egyéb szexuális darabokkal felszerelt része van.
  
  16.00 Arga Hall Az Agra egyik fele a standoké. Négy hosszú sorban tömérdek kis üzlet, némelyik ruházati, a másik lemezeket árul, kiegészítőket, piercing-eket, könyvet, koporsót a németek többsége ruházati szempontból igen felszerelt: a lányok vagy hosszú bársony, selyem vagy tüll ruhákban feszítenek, vagy nincs rajtuk más, csak egy francia bugyi meg egy fűző. (amatőrök kedvéért: a fűző a derékon hordott, viselőjét levegőt nem kapásig elszorító főleg a 18. században elterjedt ruhadarab) A fűző egyébként ezen a nyáron szinte elengedhetetlennek számít, csakúgy, mint a kék, rózsaszín, piros, fehér stb. színű műhaj, amit - ha őszinte akarok Hozzátok lenni - egyesek igazán visszataszító és hátborzongatóan igénytelen módon hordanak. Öltözködés terén egyébként személyes kedvencem az a hölgy, aki az első napon fantasy-ban utazott, és hátán két sárkányszárnyat viselt, fenekét pedig egy földet súroló sárkányfarokkal hosszabbította meg.
  
  11.30 Werk II (kb. 3 km-re az Agrától) Fetis party-ra indulunk a városközponthoz közelebb eső volt üzemcsarnokból átalakított helyszínre. Az este szabályai közé tartozik a Dress Code, amit a beengedők szigorúan vesznek és mindenkivel betartatnak. Farmeben például tilos a belépés, és egyéb szolid cuccokkal sem érdemes próbálkozni. Bent a látvány 18 éven felüli, a csarnokban pedig már zajlik a monoton, félelmetes dübörgésekkel és egyéb zörejekkel aláfestett fetis show. Kedvenc ruhadarabjaim közé itt a lakkból készült rövid nővérruha tartozik, rajta hatalmas piros kereszttel. Kiegészítőként magas talpú fehér lakk csizma plusz szőke paróka szerepel. A csarnok előtti kocsmában a hangulat fergeteges.
  
  Július 10. Kedd
  12.00 Búcsút intünk a dark-goth kultúra fővárosának, fölpakolunk, és Magyarország felé vesszük utunkat. A négy nap alatt magunkba szívott rengeteg élmény csak remélhetjük, hogy kitart jövő nyárig. Viszlát egy év múlva Lipcse!
  
  A következő Wave-Gotik-Treffenre 2004. Május 28-31-ig kerül sor.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: